Pénteken, délelőtt 10 órakor: virtuális ballagás a Csikyben

Tegnap és tegnapelőtt is jeleztük, úgyhogy most már csak röviden: május 29-én, pénteken, pontban délelőtt 10 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek online (virtuális) ballagása. A hagyományos ballagások hangulatát megidéző 37 perces rövidfilmet, amelyet László Ferenc operatőrrel és munkatársával, Szentes Mónikával erre az alkalomra készítettünk, Youtube-os premier formájában fogjuk bemutatni itt, az iskola honlapján, a Csiky facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.

   Tovább…

Virtuális ballagás, nem csak a nagyoknál

Virtuális ballagásra, sőt ballagásokra készülünk… [Fotó: László Ferenc]

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben jeleztük, a járványügyi intézkedések miatt a végzős diákok idei ballagása május 29-én, pénteken iskolánkban is virtuálisan fog lezajlani. Az osztályfőnöki óra után, délelőtt 10 órakor a hagyományos ballagások hangulatát egy több mint félórás rövidfilmmel fogjuk megidézni. Az iskola vezetősége és tantestülete hasonló módon készül búcsúztatni az idei nyolcadikos végzősöket és a negyedikes „ballagókat” is.

   Tovább…

Virtuális ballagás a Csikyben

Az idei végzősök ballagási tarisznyája [Fotó: László Ferenc]

Virágokkal feldíszített, fényesre takarított osztálytermek és folyosók, izgatottan gyülekező végzősök, búcsúzó vagy búcsúztató beszédüket gyakorló szónokok, ünneplőbe öltözött diákok, pedagógusok és szülők, a tavasz utolsó péntekén… Ilyen volt eddig a ballagás napja és a tanév elején ilyennek terveztük az ideit is. Csakhogy… csakhogy. Közbeszólt egy parányi, izgága és veszélyes organizmus, és dugába dőltek a tervek nálunk, ahogy máshol is. A járványügyi intézkedések miatt le kellett mondanunk a hagyományos ballagási ünnepségről. Mégsem szeretnénk csak úgy, csöndben útjukra ereszteni végzőseinket, ezért május 29-én, pénteken virtuális ballagást tervezünk a számukra.

   Tovább…

Még „karanténban” is dobogón végeztek a csikys diákok

A Csiky Gergely Főgimnázium csapata idén is szép eredményt ért el a Problema Solvenda történelem versenyen, amit a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers közösen szervezett. A Frigyes angyalai csapat (Fábián Zsanett, Mureșanu Erika és Csáki Frigyes a X. A osztályból) még februárban nevezett be erre a versenyre, Muntean Tibor történelemtanár vezetésével.

   Tovább…

Kreatív karantén – végzős szemmel

Egyesek számára a karantén időszaka rémálom volt, mások jobban feltalálták magukat, hasznosan és kreatívan töltötték idejüket otthonukban. Hátrányos helyzetben lehettek a végzős, tizenkettedikes diákok, akik érettségi előtt állnak, s most otthon igyekeznek felkészülni, hogy sikeresen teljesítsenek a vizsgákon.

Megkérdeztünk néhány diákot arról, hogy miként élték meg a bezártságot, kibontakozott-e valami eddig ismeretlen tehetségük, hogy megy nekik az online tanulás és hogy a felvételi vizsgák, netán külföldi felvételik nehezen átlátható módszertana akadályozza-e őket a továbbtanulásban? Nem mindenki vállalta a „távinterjút”, akik igen, azoknak íme, a válaszaik.

   Tovább…

Önzetlen adomány egy rászoruló családnak

Hasznos ajándék egy rászoruló családnak [Fotó: Dogaru Krisztina]

A képen látható eszközöket, egy minden szükséges kiegészítő egységgel felszerelt, kifogástalanul működő asztali számítógépet egykori tanítványunk, Dogaru Krisztina ajándékozta iskolánk egyik nagycsaládban élő diákjának.

   Tovább…

Beiratkozás az előkészítő osztályba – új információk

[Fotó: Inquam Photos/George Călin]

A koronavírus-járvány miatt megváltozott, meghosszabbodott az előkészítő osztályba való beiratkozás módszertana és periódusa. Az erre vonatkozó új, 4244-es számú rendelet ITT olvasható.

2020. március 4.–július 7. között zajlik az előkészítő osztályba való beiratkozás első része, amikor a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője kitöltheti a beiratkozási kérvényt.

   Tovább…

Várunk a Csikybe!

Kedves nyolcadikos diákok!

Elérkezett a tavasz, közeledik a képességvizsga időszaka. Ez életetek első komoly megmérettetése, egy mérföldkő, amikor el kell döntenetek, hogyan képzelitek el a jövőtöket, merre veszitek az irányt a középiskolában. Bízunk benne, hogy a magyar oktatás mellett fogtok dönteni!

Mivel a vírus és a karantén miatt nem juthattunk el hozzátok, hogy bemutassuk iskolánk kínálatát, ahogyan az előző években tettük, ezúton szeretnénk nektek bemutatni azokat a szakokat és lehetőségeket, amelyeket a Csiky Gergely Főgimnázium ajánl a számotokra.

A 2020–2021-es tanévben összesen 5 osztályt és 4 szakot szeretnénk elindítani, amelyek a következők:

  1. egy elméleti osztály 2 szakkal: matematika–informatika–intenzív angol nyelv és természettudományok–intenzív angol nyelv (14 + 14 hely)
  2. két szakközépiskolai osztály: egy turizmos szak (28 hely) és egy közgazdaság szak (28 hely)
  3. egy szakiskolai osztály 28 hellyel, autómechanika képesítéssel
  4. egy duális képzésű szakiskolai osztály két szakkal: szállodai dolgozó (14 hely), kereskedelmi dolgozó (14 hely).

A szakokat részletesen bemutatjuk az ITT is elérhető szórólapon.

Ha messziről érkeztek, fontos lehet számotokra, hogy iskolánk korszerűen felszerelt 70 férőhelyes bentlakással rendelkezik. A 2020–21-es immár a harmadik olyan tanév lesz, amelyben az Alma Mater Alapítvány olyan ösztöndíjat biztosít diákjaink számára, amellyel a bentlakás teljesen ingyenessé vált. Ezt az ösztöndíjat a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Bízunk benne, hogy változatos kínálatunkban megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb szakot, ősztől pedig iskolánk diákjaiként üdvözölhetünk. Addig is sikeres vizsgázást kívánunk nektek!