Iskolába hívogató kisfilm

Ahogy azt március 25-i bejegyzésünkben jeleztük, idén április végéig, egész pontosan április 28-ig tart az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza. Mivel egyelőre nincs lehetőség élőben találkozni a jövő kisiskolásaival, arra gondoltunk, hogy a negyedikesek, akik átadják nekik a stafétát és a tanító bácsi, aki tárt karokkal várja őket ősszel, egy kisfilmmel üzenjen nekik. Hogy mit is? Azt, hogy az iskola, a tanulás mellett, csupa kaland, érdekes élmény és tartalmas szórakozás. Az elkészült kisfilmet alább lehet megtekinteni.

   Tovább…

Nyílt nap, idén virtuálisan

Leib György tanító bácsi és az előkészítősök 2016. szeptember 12-én, az akkori tanévnyitón [Fotó: Ilona János]

Kedves szülők, leendő iskolások!

A jelenlegi helyzet nem engedi meg, hogy a leendő iskolásokkal és szüleikkel a már megszokott Nyílt napon találkozzunk az iskolánkban. Ezért a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége és Leib György tanító bácsi 2021. március 23-án, kedden, 18 órától Zoomos megbeszélést tart az érdeklődő szülőknek, melybe az alábbi linken léphetnek be:

   Tovább…

Az idei előkészítő osztályok

Összesen 33 előkészítő osztályos iratkozott be idén a Csiky Gergely Főgimnáziumba. A hatályos rendelkezések szerint 25-ös létszám felett két, párhuzamos osztály is indítható, s ezt az Arad Megyei Tanfelügyelőség vezető tanácsa jóvá is hagyta. Szintén a hatályos rendelkezések szerint a két osztály összetételét sorshúzással döntötték el ma, szeptember 10-én délelőtt. A sorshúzáson a tanfelügyelőség és a szülői bizottság képviselői is jelen voltak.

   Tovább…

Kedves előkészítősök, az iskolatáska már vár titeket!

Jó hírrel kezdődhet az új tanév azoknak a diákoknak, akik Arad megyében a magyar nyelvű oktatást választották. A Rákóczi Szövetség és az RMDSZ Arad megyei szervezete együttműködésének köszönhetően egy kiváló minőségű iskolatáskát kapnak a 2020–2021-es tanévre.

   Tovább…

Hívogat az óvoda!

Kedves szülők és gyerekek!

Így vagy úgy, a 2020-as év mindenkinek komoly változásokat hozott. Vannak dolgok, helyzetek, melyeket átértékelünk, újratervezünk. Egy dolog biztosan nem változott, nem változik: a Csiky Gergely Főgimnáziumhoz tartozó Kincskereső Óvoda szeretettel várja mindazon szülőket s gyermekeket, akik a 2020–2021-es tanévben intézményünket választják. Óvodánkban három napközis csoport működik: kis-, közép-, és nagycsoport. Mindhárom csoportban két-két óvónő várja nagy szeretettel a gyerekeket.

   Tovább…

Beiratkozás az előkészítő osztályba – új információk

[Fotó: Inquam Photos/George Călin]

A koronavírus-járvány miatt megváltozott, meghosszabbodott az előkészítő osztályba való beiratkozás módszertana és periódusa. Az erre vonatkozó új, 4244-es számú rendelet ITT olvasható.

2020. március 4.–július 7. között zajlik az előkészítő osztályba való beiratkozás első része, amikor a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője kitöltheti a beiratkozási kérvényt.

   Tovább…

Várunk a Csikybe!

Kedves nyolcadikos diákok!

Elérkezett a tavasz, közeledik a képességvizsga időszaka. Ez életetek első komoly megmérettetése, egy mérföldkő, amikor el kell döntenetek, hogyan képzelitek el a jövőtöket, merre veszitek az irányt a középiskolában. Bízunk benne, hogy a magyar oktatás mellett fogtok dönteni!

Mivel a vírus és a karantén miatt nem juthattunk el hozzátok, hogy bemutassuk iskolánk kínálatát, ahogyan az előző években tettük, ezúton szeretnénk nektek bemutatni azokat a szakokat és lehetőségeket, amelyeket a Csiky Gergely Főgimnázium ajánl a számotokra.

A 2020–2021-es tanévben összesen 5 osztályt és 4 szakot szeretnénk elindítani, amelyek a következők:

  1. egy elméleti osztály 2 szakkal: matematika–informatika–intenzív angol nyelv és természettudományok–intenzív angol nyelv (14 + 14 hely)
  2. két szakközépiskolai osztály: egy turizmos szak (28 hely) és egy közgazdaság szak (28 hely)
  3. egy szakiskolai osztály 28 hellyel, autómechanika képesítéssel
  4. egy duális képzésű szakiskolai osztály két szakkal: szállodai dolgozó (14 hely), kereskedelmi dolgozó (14 hely).

A szakokat részletesen bemutatjuk az ITT is elérhető szórólapon.

Ha messziről érkeztek, fontos lehet számotokra, hogy iskolánk korszerűen felszerelt 70 férőhelyes bentlakással rendelkezik. A 2020–21-es immár a harmadik olyan tanév lesz, amelyben az Alma Mater Alapítvány olyan ösztöndíjat biztosít diákjaink számára, amellyel a bentlakás teljesen ingyenessé vált. Ezt az ösztöndíjat a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Bízunk benne, hogy változatos kínálatunkban megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb szakot, ősztől pedig iskolánk diákjaiként üdvözölhetünk. Addig is sikeres vizsgázást kívánunk nektek!