Kálmándy Mihály, a Kossuth-díjas volt csikys diák

kalmandi_mihaly_sav

Soha nem tudhatjuk előre, mit hoz a sors, hova vezetnek az élet útjai. De tudjuk, hogy honnan indultunk, milyen tarisznyával láttak el induláskor. Ha valaki híres emberré válik, utánanézünk, hogy honnan indult. A Csiky Gergely Főgimnáziumban büszkék vagyunk arra, ha egy-egy diákunk kiemelkedő eredményt mutat fel. Büszkék vagyunk a mostani és büszkék az egykori sikeres diákjainkra. 

   Tovább…

Bérletes színházi előadás – Tied a világ! az Aradi Kamaraszínházban

Zenés társasjáték Illés-slágerekkel, meglepetés vendég: Bródy János

tied_a_vilag_kicsiSzeptember 6-án egy olyan előadással folytatódik az Aradi Kamaraszínház 2018-as évada, amely a magyar könnyűzenei élet egyik kitörölhetetlen és azóta is meghatározó zenei formációjának dalait éleszti újra: az Illés zenekar slágereit. A Tied a világ! című zenés társasjáték a Budapesti Játékszín előadásában kerül bemutatásra. 

   Tovább…

Évadnyitó előadás az Aradi Kamaraszínházban

a_hullaegeto

A 2018-as évad március 21-én kezdődik az Orlai Produkció és a győri Vaskakas Bábszínház közös produkciójával, melynek címe A hullaégető. A főszerepben Gálvölgyi Jánost láthatja az aradi közönség. 

   Tovább…

Lenyűgöző képek egy lenyűgöző világról [Netkurkász]

bence_mate_wildlife_photographer_of_the_year_sav

Máté Bence természetfotói egy olyan perspektívából mutatják be nekünk az állatvilágot, ahogyan mi nem szoktuk megfigyelni. Vagy azért, mert nincs rá lehetőségünk, vagy azért, mert túl szokványosnak tűnik, és nem szánunk rá időt. Az apró csodák pedig ott rejlenek mindennapjainkban, a mi dolgunk csupán annyi lenne, hogy felfedezzük őket. 

   Tovább…

Díjkiosztás az Örökségünk fotópályázaton

oroksegunk_dijatadas_sav

A 2017-es Csiky-nap nyitányaként december 8-án, pénteken reggel került sor az Örökségünk fotópályázat hivatalos lezárására, azaz a pályázat kiértékelésére és a nyertesek kihirdetésére. 

   Tovább…

Aradon lép fel, majd egykori iskolájában találkozik Kézdi Imola a csikys diákokkal

kezdi_imola_huntheater-roNovember 15-én, szerdán Aradon lép fel, másnap, csütörtök reggel pedig egykori iskolájába látogat el Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze.

Az idei Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabjaként láthatjuk ma, november 15-én Tennessee Williams legnagyobb klasszikusát, A vágy villamosát, az amerikai Tom Dugdale rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának főszereplője Kézdi Imola, kétszeres Uniter-díjas (és további két Uniter-jelöléssel, valamint egy sor rangos kitüntetéssel, többek között Jászai Mari-díjjal, illetve a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével rendelkező) színművész, aki 1995-ben végzett iskolánkban.

Csütörtök reggel 8 órakor a jelenlegi csikys diákokkal fog találkozni Kézdi Imola a Tóth Árpád teremben. A rendezvényre az előzetesen összeállított névsor alapján várjuk a diákokat.