Egyházzenei fesztiválon, a Kultúrpalotában, csikys résztvevőkkel

[Fotó: Ilona János]

Húsvét közeledtével egyházzenei fesztivált szervezett az aradi Europeanul Egyesület, Arad Polgármesteri Hivatala és az Arad Municípiumi Kulturális Központ. A fesztivál központi eseményére az elmúlt hétvégén került sor a felújított aradi Kultúrpalota hangversenytermében.

   Tovább…

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak

A Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad) Művészeti Tanszéke Mennyek és poklok címmel művészeti kreativitás versenyt hirdet középiskolásoknak. Pályázni digitális formátumban benyújtott munkákkal lehet 2022. március 18. és április 29. között.

   Tovább…

Gyermekkórus-toborzó

Az Aradi Minorita Templom és Plébánia kortól és nemtől függetlenül nagy szeretettel várja az énekelni szerető diákokat. A virágvasárnap liturgiájában külön feladatuk/szerepük lenne a gyerekeknek. Ehhez viszont el kellene kezdeni mielőbb a felkészülést. Az énekpróbákat szombatonként délelőtt tartanánk 10:45-től, az óra kb. 45 percig tartana. Ameddig a gyermek próbál, addig az őt elkísérő szülőt/szülőket megkínáljuk egy finom kávéval, teával, néhány jó szóval az énekórával szomszédos teremben.

   Tovább…

Tamburamese – Szlavóniától a Bánságig

A vajdasági Pendergő Tamburazenekar előadása a Csiky Gergely Főgimnáziumban [Fotó: Máthé Johanna]

Nagy volt az izgalom szeptember 24-én, pénteken délben a Csiky Gergely Főgimnázium elemi osztályosai körében, akik meghívást kaptak egy szabadtéri koncertre. A rendezvényt iskolánk az RMDSZ Arad Megyei Szervezete támogatásával, az Aradi Magyar Napok keretén belül szervezte meg. A helyszín a tervekhez képest változott, s végül nem egy előadóterem, hanem a Főgimnázium udvara lett, azért, hogy a járványügyi szabályoknak eleget tudjunk tenni, ugyanakkor minden kisiskolás tanulónk részt tudjon venni ezen a rendhagyó előadáson.

   Tovább…

Dallal búcsúzott a XII. C is

Június 4-án, péntek délelőtt, néhány órával a ballagási ünnepség előtt a XII. C osztályos diákok is dallal búcsúztak tanáraiktól, osztályfőnöküktől, diáktársaiktól. Vékony Zsolt József, protestáns hitoktató és Adamcsek Nándor (XII. C) gitárkíséretével az Edda együttes jól ismert slágerét, az Álmodtam egy világot adták elő.

   Tovább…

A XII. B osztály is énekkel búcsúzott

Ez a hét a ballagókról szól. A mai napon, június 3-án délelőtt a XII. B osztályos diákok búcsúztak tanáraiktól, osztályfőnöküktől és diáktársaiktól egyaránt. Vékony Zsolt József, iskolánk protestáns hitoktatója és Bőhm Rebeka Melinda (XII. B) gitárkíséretével a Road együttes Világcsavargó című dalát adták elő.

   Tovább…

Dalban búcsúzott a XII. A

Dalban búcsúzott a XII. A osztály az iskola pedagógusaitól 2021. június 2-án, a 10 órai szünetben. A második emeletre vezető lépcsőn felsorakozva énekelték el a Gaudeamust osztálytársuk, Almási Lóránt gitárkíséretével. Utána pedig siettek vissza a díszterembe, hogy még egyszer elpróbálják a nagy sikerű flashmobot, amivel egy órával később örvendeztették meg tanáraikat és diáktársaikat.

   Tovább…

Eredményes diákjaink „A forradalom tavasza” versenyen

[Illusztráció: https://www.facebook.com/rmdszarad]

Immár egy éve megváltozott a világ körülöttünk, életünk új rendezési elve a véget nem érő újratervezés. Nemzeti ünnepünk azonban olyan állandó, megtartó erő, mely most is emlékeztet arra, hogy a történelem vészterhes időszakában voltak bátrak, nagyot álmodók. Hőseink emlékének adózva az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület A forradalom tavasza címmel online versmondó- és énekversenyt hirdetett. Erre a rangos megmérettetésre Arad, Hargita, Kovászna és Szatmár megyéből összesen 74 diák jelentkezett. A Csiky Gergely Főgimnázium verskedvelő tanulói méltó módon képviselték intézményüket, kicsik és nagyok egyarán felléphettek a díjazottak dobogójára:

   Tovább…