Év eleji ismerkedős program a kilencedikeseknek

[Fotó: Nyári Melinda]

Szeptember 12-én, kedden reggel 8 órakor még álmos, de érdeklődő diáksereggel telt meg a bentlakás udvara, ugyanis részt vettünk egy évfolyam-összerázó programon, amelynek a fő célja az volt, hogy a kezdő líceumi osztályok – a IX. A, B és C – tagjai jobban megismerjék egymást. Ezt a programot az iskola vezetősége, valamint osztályfőnökeink és tanáraink szerveztek.

   Tovább…

Itt van az ősz, itt van újra… sok-sok diák kelt ma útra – Tanévnyitó a Csiky Gergely Főgimnáziumban

Tanévkezdés a Csiky Gergely Főgimnáziumban, 2023. szeptember 11-én
[Fotó: Ilona János]

2023. szeptember 11-én a nyárias időjárásnak köszönhetően derűs hangulatú tanévnyitón vehettünk részt iskolánk udvarán. Lelkes diáksereg, tanárok, szülők és nagyszülők együtt hallgatták, amint Spier Tünde igazgató asszony megnyitotta a 2023–2024-es tanévet.

   Tovább…

Beiratkozás a IX. osztályba

2023. július 20–21., illetve 24–25. között (csütörtökön, pénteken, hétfőn és kedden) zajlik a beiratkozás a Csiky Gergely Főgimnázium IX. osztályaiba. Naponta 9:00–18:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, a Csiky Gergely Főgimnázium első emeleti 211-es termében. 

   Tovább…

„A ma különleges pillanatai lesznek a holnap emlékei” – Nyolcadikos ballagás 2023

Nyolcadikosok ballagása a Csiky Gergely Főgimnáziumban, 2023. június 9-én
[Fotó: Kulcsár Jóel]

2023. június 9-én, pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályos diákjai számára utoljára szólt a csengő, hisz immár ők voltak a ballagók, nekik volt könnyes a szemük, ám mosolygós az arcuk.

   Tovább…

„Hogy mit jelentett számunkra ez a négy közös év: mindent, aminek azt az elején elképzeltük, és annál is többet.” – Ballagási beszédek 2023. május 31-én

Spier Tünde iskolaigazgató, Juhász Zoltán (XI. A) és Szabó Sára (XII. A) a Csiky Gergely Főgimnázium ballagásán, 2023. május 31-én 
[Fotó: Ilona János, Kulcsár Jóel]

Ahogy azt a Csiky Gergely Főgimnázium 2023. május 31-i ballagásáról közölt beszámolóban jeleztük, külön bejegyzésben tesszük közzé Spier Tünde iskolaigazgató útra bocsátó gondolatait, Juhász Zoltán (XI. A) búcsúztató beszédét, illetve a végzősök nevében elköszönő Szabó Sára (XII. A) beszédét. Alább egy-egy részletet találunk ezekből, amelyekre ha rákattintunk, a teljes szöveget is elolvashatjuk.

   Tovább…

„Négy közös év: minden, aminek azt az elején elképzeltük, és annál is több!” – Ballagás 2023

A csepergő eső miatt némi késéssel kezdődött a Csiky Gergely Főgimnázium 2023-as végzőseinek ballagása május 31-én [Fotó: Ilona János]

2023. május 31-én a Csiky Gergely Főgimnázium 64 végzős diákja búcsúzott el iskolájától, pedagógusaitól. A diákok életében nagy határkő volt ez, egy életszakasz lezárása, és egy másik kezdete. Az ünnepség csepergő esőben kezdődött, majd zivatarban végződött, de ez sem moshatta le a diákok arcáról a mosolyt, mely mögött az együtt töltött négy év huncutságai is rejtőztek.

   Tovább…

Ballagás!

Szerdán, 2023. május 31-én, 17 órától kezdődően ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei. Az ünnepségre az aradi Megbékélési Parkban kerül sor, amikor diákjaink kiballagnak a vén iskolából, a Szabadság-szoborig. A szervezők – az Arad Megyei RMDSZ és a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége – meglepetésvendéggel is készül. Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket, rokonokat, ismerősöket. Ünnepeljünk együtt!

Szülőföldön magyarul

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című programra vonatkozó felhívást a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtására a 2022/2023-as tanévre.

   Tovább…