Tanáraiktól és társaiktól búcsúztak a végzősök

Tanáraiktól és diáktársaiktól búcsúznak a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzősei 2024. június 6-án, délelőtt [Fotó: Ilona János]

Ahogy az elmúlt három évben, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak nyilvános ballagása ezúttal is az aradi Megbékélési parkban lesz ma, 2024. június 6-án, délután 5 órától. Délelőtt pedagógusaiktól, iskolatársaiktól és magától az épülettől búcsúztak a tizenkettedikesek egy rövid, meghitt ünnepség keretében.

A XII. B és C osztályosok a régi, a XII. A-sok pedig az új épületrész második emeletén található osztályokat járták be, majd az első emeleten, Csiky Gergely mellszobránál találkozott a két menetoszlop. Ezután a titkárságon, az igazgatói szobán és a tanári szobán áthaladva, a Ballag már a vén diák-ot és a Gaudeamust énekelve, tizenegyedikes társaik sorfala között az udvarra vonultak.

Ott előbb Szántó Kristóf, előkészítő osztályos, és Leib-Pálfi Sára, első osztályos kisdiák szavalta el Gyurkovics Tibor Iskola-nyitogató című versét, majd Spier Tünde igazgató mondott rövid köszöntő beszédet, Preston Morgan frappáns mondását idézve: „Elég realista vagyok ahhoz, hogy tudjam, nem érhetek el minden diákot. De elég optimista vagyok ahhoz, hogy minden reggel rászánjam magam, és megpróbáljam”. Zárásként az iskola zenekara lépett fel Cseh Tamás Csönded vagyok, illetve a Bagossy Brothers Company Visszajövök című számával.

« A 2 »