A UNICEF évek óta megszervezi A világ legnagyobb tanórája címmel azt a bolygónk megmentésére szánt globális méretű tanórát, amelynek idén a „Tiszta vizet mindenkinek!” mottó vált központi témájává.
Tovább…
A UNICEF évek óta megszervezi A világ legnagyobb tanórája címmel azt a bolygónk megmentésére szánt globális méretű tanórát, amelynek idén a „Tiszta vizet mindenkinek!” mottó vált központi témájává.
Tovább…
2023. november 13-án a magyar nyelv napját ünnepeltük. Ebből az alkalomból 14-én nyelvi vetélkedőt szerveztünk középiskolásaink számára. A versenyre háromfős csapatok jelentkezhettek, és nagyon örültünk annak, amikor láttuk, hogy a díszterem zsúfolásig megtelik a 81 jelentkezővel.
Tovább…
2023. november 8-án a Csiky Gegely Főgimnáziumban Mennyország-partyt szerveztünk az elemi osztályos kisdiákoknak, ahol a jelmez viselete kötelező volt.
Tovább…
Hogyan tanultak száz évvel ezelőtt az ifjú hölgyek és urak? Milyen módszerekkel oktatott a magyartanár? Ki volt a pedellus? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresve a választ, a VIII. A és a VIII. B osztály diákjai merész időutazókká váltak, száz évvel ezelőtti magyarórára röppentek vissza, ahol Kölcsey Ferenc Himusz című költeményét tanulmányozták, illetve az időmértékes verselés rejtelmeivel ismerkedtek.
Tovább…
100 éves az iskola, és ezt a legkisebbek, vagyis az előkészítő, az I. és a II. osztályosok is megünnepelték. Október 23–28. között, tehát a rendezvényhét minden napján a földszinti folyosón volt megtekinthető az Alkotásaink a 100-as szám jegyében című minikiállításuk. Változatos technikával készült rajzokon, installációkon, kollázsokon mutatták be, hogy mit jelent számukra az iskola. A visszatérő motívum természetesen a 100-as szám volt, akár csak úgy, hogy éppen 100 elemből állt az alkotás.
Tovább…
Az Alma Mater Alapítvány pályázatára a magyarországi Petőfi Sándor Program keretében, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság hirdetett meg, az idei tanévben Czencz Éva ösztöndíjas vesz részt a Csiky Gergely Főgimnázium különböző tevékenységeinek szervezésében. Ez a lehetőség elsősorban a bentlakó diákoknak ad lehetőséget a tanuláson kívül érdekes tevékenységeken résztvenni.
Tovább…
Elevii Colegiului „Csiky Gergely” Arad au participat cu succes la evenimentul „Noaptea Cercetătorilor Europeni 2023” organizat de Universitatea „Aurel Vlaicu”, Arad și Inspectoratul Școlar Județean Arad.
Tovább…
Október 4-én, szerdán iskolánk két diákja, Farkas Dominik (IX. A) és Budacsek Tímea (X. A) kiemelkedő megtiszteltetésben részesült, amikor Budapestre utazhatott. A Mester Galériában a Szinonima képkiállítás megnyitóján vehettünk részt, és büszkén tekinthettük meg saját alkotásainkat is a kiállított művek között. A kiállításra a XXI. Magyar Festészet Napja alkalmából került sor, és a pályázó diákok művei mellett 18 kortárs festőművész, közöttük Siska-Szabó Hajnalka, a Csiky Gergely Főgimnázium rajztanára alkotásai voltak láthatók.
Tovább…