200 évvel ezelőtt Bolyai János megírta édesapjának Temesváron azt, hogy „Semmiből egy új, más világot teremtettem”. Erre emlékezve, 2023. november 1–3. között Temesváron megszervezték a Bolyai200 Művészeti és tudományos fesztivált. Ennek keretében a középiskolások számára versenyt hirdettek, amelyre örömmel jelentkeztünk mi, csikysek is.
Háromtagú csapattal vettünk részt, iskolánkat Budacsek Tímea, X. A, illetve Kopacz Melánia és Nyári Tamás, XI. A osztályos tanuló képviselte, kísérő tanárunk Czeglédi Csilla matematika tanárnő volt. A verseny lényege egy kreatív alkotás létrehozása volt Bolyai János életéről vagy munkásságáról. A mi választásunk, hasonlóan a legtöbb csapathoz, egy kisfilm elkészítésére esett.
A verseny első napján, pénteken egy kreatív műhelyen agyalhattunk azon, hogy mit is tartalmazzon a kisfilmünk. Megírtuk a forgatókönyvet, illetve lerajzoltuk a jeleneteket, ami alapján másnap le tudtuk forgatni a filmet. Azon kívül, hogy nagyon sokat dolgoztunk, szórakozásra is jutott időnk, ugyanis a szervezők A tér című színházi előadással, illetve orgonakoncerttel egészítették ki a programot.
Másnap, szombaton nagy lelkesedéssel vágtunk neki a film leforgatásának, amely folyamat mindannyiunk számára nagyon érdekes és izgalmas volt, ezenkívül próbára tette türelmünket és kitartásunkat is, hiszen nem mindig tudtuk teljesen komolyan venni a szerepünket. A napot egy Paganini-hegedűkoncerttel és egy felolvasó esttel zártuk, ahol Bolyai levelei kerültek felolvasásra, és egy kis jelenetet is bemutattak a nagy matematikusról.
Vasárnap kerültek bemutatásra a már elkészült munkák, amelyeket egyetemi professzorok, tanárok és matematikusok is megnéztek és méltattak. Sok fáradozásunk eredményeként megkaptuk a legjobb csapatmunkáért járó díjat, aminek nagyon örültünk, hiszen tényleg mindenki kivette részét az alkotó munkából.
Tartalmas három napot tudhatunk magunk mögött, szép élményekkel tértünk haza. Köszönjük a szervezőknek – Bartók Béla Alapítvány (Temesvár), MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága – Bánsági Munkabizottság, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Szimmetria Alapítvány, Óbudai Egyetem – a színvonalas programokat, és azt, hogy mi is részesei lehettünk ennek az eseménysorozatnak.