Segítségkérés

Ahogy arról korábban olvashattunk, az ukrajnai menekültek számára átmeneti szálláshelyként az iskolai bentlakások szabaddá tehető szobáit is kijelölték a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségek, a polgármesteri hivatalok közreműködésével. Aradon sincs ez másként, így a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumában is átmeneti szállásra talált egy 5 fős család, mégpedig egy fiatal házaspár a szülőkkel.

   Tovább…

Együtt az ukrajnai nőkért, gyerekekért, a kárpátaljai magyarokért – emberségből ma is jeles!

Amint az elmúlt szombaton közzétett felhívásunkban írtuk, az ukrajnai menekültek számára adománygyűjtést szervezünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban az aradi Cetatea Voluntarilor nonprofit szervezet közreműködésével. Ma, kedden ismét jelentős mennyiségű segélycsomag gyűlt össze a Csiky Gergely Főgimnáziumban és a Kincskereső Óvodában, emberségből sok család jelesre vizsgázott.

   Tovább…

Együtt az ukrajnai nőkért, gyerekekért, a kárpátaljai magyarokért – példamutató összefogás a Csiky Gergely Főgimnáziumban

A szombaton közzétett felhívásunk nem maradt visszhang nélkül. Ahogy az Zabojszky-Horváth Noémi alábbi videójában is látszik, az adománygyűjtés első napján jelentős mennyiségű tartós élelmiszer, tisztálkodási eszköz, gyermekruha, pelenka gyűlt össze a Csiky Gergely Főgimnáziumban és a Kincskereső Óvodában. Kedden reggel az aradi Cetatea Voluntarilor nonprofit szervezet közreműködésével a csomagok már úton lesznek a rászorulókhoz, szerdán talán már ebből az adományból készíti a reggelijét egy ukrajnai kisgyermek édesanyja. Bizony, kétszer segít, aki gyorsan segít! A magunk szerény módján mindannyian tettünk most valamit annak érdekében, hogy jobb legyen a világ. Van olyan pillanat, amikor a szavak fölöslegesek, az iskola udvarán készült felvétel magáért beszél.

   Tovább…

Együtt az ukrajnai nőkért, gyerekekért, a kárpátaljai magyarokért – Adománygyűjtés az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban

Az elmúlt napokban rengeteg család indult útnak Ukrajnából, menekülve a háború borzalmai elől. Édesanyák ezrei sírva kapkodták össze úti csomagjaikat, miközben férjüktől, nagyobb fiaiktól, idős szüleiktől búcsúzkodtak. Remények, életek törtek ezer darabra. Sokan kisgyerekekkel, gyalogosan, néhány könnyű poggyásszal lépték át a határt. Számos kárpátaljai magyar családnak sürgős segítségre van most szüksége. A háborút nem áll módunkban megállítani, de megkönnyíthetjük az otthontalanná váltak mindennapjait, tisztasági csomaggal, tartós élelmiszerrel nyújthatunk most segítséget. Ennek céljából adománygyűjtést hirdetünk, amely február 28-tól március 2-áig tart a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

   Tovább…

Tedd könnyebbé egy gazdátlan kutyus életét!

[Fotó: Aradi kutyamenhely – https://www.facebook.com/Mariandenis24/]

Kedves diákok!

A Csiky Gergely Főgimnázium önkéntesei gyűjtést szerveznek az aradi kutyamenhelyen tengődő állatok megsegítésére. Aki teheti, hozzon az iskolába kutyakonzervet, kutyatápot, tiszta pokrócot/pokrócdarabot, törülközőt november 22-én, hétfőn és november 23-án, kedden. Az osztályokban összegyűjtött adományokat eljuttatjuk az aradi menhelyre a szükséget szenvedő állatokhoz.

Itt a tél, tegyük elviselhetőbbé ezeknek az állatoknak az életét a menhelyen.

Önzetlen adomány egy rászoruló családnak

Hasznos ajándék egy rászoruló családnak [Fotó: Dogaru Krisztina]

A képen látható eszközöket, egy minden szükséges kiegészítő egységgel felszerelt, kifogástalanul működő asztali számítógépet egykori tanítványunk, Dogaru Krisztina ajándékozta iskolánk egyik nagycsaládban élő diákjának.

   Tovább…

Online szaktanácsadás

[Illusztráció: sziakomarom.sk]

Lassan már nem is számoljuk a napokat, hogy mióta tart ez a kényszerállapot… Lehet, vannak köztünk, akik jól belerázódtak ebbe a helyzetbe, de valószínűleg többen vagyunk, akik türelmetlenül figyeljük a híreket, vajon mikor jelentik be, hogy életünk visszatérhet a normális kerékvágásba. (Bár lehet, hogy a „normális” szót át kell kissé értékelnünk…)

   Tovább…