Egyetemi bemutató iskolánkban

Dr. Gönczi Attila, egyetemi adjunktus, igazságügyi gépjárműszakértő tart bemutatót a Temesvári Műszaki Egyetem kínálatáról a XII. A osztályban [Fotó: Ilona János]

Április 5-én, kedden iskolánkban járt a Temesvári Műszaki Egyetem adjunktusa, dr. Gönczi Attila, igazságügyi gépjárműszakértő, iskolánk elődjének, a 3-as számú Ipari Líceumnak 1978-ban végzett diákja. Először a XI. A, majd a XII. A osztályban mutatta be az egyetemi karokat és szakokat, de szót ejtett a kollégiumról, az egyetemi életről és arról is, hogy hogyan vált ő egyetemi tanárrá.

   Tovább…

Végleges eredmények a nyolcadikosok képességfelmérőjén

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben jeleztük, ma, július 4-én, délelőtt tették közzé a tanügyminisztérium honlapján – evaluare.edu.ro – a nyolcadikos diákok idei képességfelmérőjének óvások utáni végleges eredményeit. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjainak eredményeit tartalmazó lista a Tanügyminisztérium által közzétett adatokkal ITT érhető el.

   Tovább…

Biztató eredmények a nyolcadikosok képességvizsgáján

Ma, június 29-én, délelőtt tették közzé a tanügyminisztérium honlapján, azaz ITT a nyolcadikos diákok idei képességvizsgájának végleges eredményeit. Ahogy azt korábban jeleztük, a vizsgázók adatai idén is kódolt formában jelennek meg, a diákok az általuk megkapott kódok alapján férhetnek hozzá eredményeikhez. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjainak eredményeit tartalmazó lista a Tanügyminisztérium által közzétett adatokkal ITT érhető el.

   Tovább…

Hogyan lehet óvást benyújtani a képességvizsgák eredményeinek kihirdetése után?

A nyolcadik osztályos diákok idei képességvizsgájának óvások előtti eredményeit június 29-én, kedden függesztik ki, s azok a tanügyminisztérium honlapján, ITT is elérhetők lesznek. A vizsgázók adatai idén is kódolt formában jelennek meg, azokat a diákok a vizsga után megkapott kódok alapján tekinthetik meg. Az esetleges óvásokat június 29-én, kedden, 16–19 óra között a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán, illetve június 30-án, szerdán 8–12 óra között az iskola bentlakásában (Ceaikovski utca 36–38) lehet benyújtani.

   Tovább…

Kedden kezdődik a nyolcadikosok képességvizsgája

2021. március 30-án, az idei próba-képességvizsga második napján
[Fotó: Ilona János]

A Csiky Gergely Főgimnázium 27, és a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola 4 nyolcadikosa áll rajthoz kedden a képességvizsga (nemzeti felmérés) első napján. Június 22-én, kedden román nyelv és irodalomból, június 24-én, csütörtökön matematikából, június 25-én, pénteken pedig magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról. Alább az idei képességvizsgával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze.

   Tovább…

Csikys diák is egyetemi felvételt nyert az Apáthy István tantárgyversenyen való eredményes szereplésért

Gémes Anasztázia (XII. A) egyetemi felvételt nyert az Apáthy István biológia tantárgyversenyen való sikeres szereplésért

Március 24-én szervezték meg az Apáthy István biológia tantárgyversenyt olyan Kárpát-medencei középiskolás diákok számára, akik szerették volna felmérni tudásukat a botanika, a zoológia és az anatómia területén. A versenyt a vírushelyzet miatt ezúttal online, a Google Meet felületen bonyolították le a szervezők, vagyis a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológia és Ökológiai Intézetének oktatói.

   Tovább…

„Mondd, te MIT választanál?” (4.)

Kedves nyolcadikosok!

Életetek egyik meghatározó lépését kell megtennetek hamarosan, azaz döntenetek kell, hol, milyen szakon tanultok tovább. Nagyon fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy a tudományokat, az ismereteket csakis anyanyelveteken sajátíthatjátok el igazán. Arad megye magyar tannyelvű középiskolája, a Csiky Gergely Főgimnázium lehetővé teszi ezt számotokra. S ha még nem döntöttétek el, melyik szak lenne számotokra a legmegfelelőbb, tekintsétek meg a csikys tanulók kisfilmjeit, melyekben ők maguk mondják el, miért érdemes az adott szakot választani.

   Tovább…

„Mondd, te MIT választanál?” (3.)

Kedves nyolcadikosok!

Életetek egyik meghatározó lépését kell megtennetek hamarosan, azaz döntenetek kell, hol, milyen szakon tanultok tovább. Nagyon fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy a tudományokat, az ismereteket csakis anyanyelveteken sajátíthatjátok el igazán. Arad megye magyar tannyelvű középiskolája, a Csiky Gergely Főgimnázium lehetővé teszi ezt számotokra. S ha még nem döntöttétek el, melyik szak lenne számotokra a legmegfelelőbb, tekintsétek meg a csikys tanulók kisfilmjeit, melyekben ők maguk mondják el, miért érdemes az adott szakot választani.

Fogadjátok sok szeretettel a természettudományok–intenzív angol szakosok kisfilmjét!

   Tovább…