10 érdekesség az OSCAR-DÍJAS Saul fiáról

Saul_fia_Oscarral_sav

„Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.” (Nemes Jeles László, az Oscar-díj átvételekor)

Nemes_Jeles_Laszlo_Oscar_dijjalEgy évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, tavaly március óta viszont nem telik el úgy hét, hogy újabb és újabb díjak, elismerések kapcsán ne foglalkozna vele a média. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia szinte példátlan nemzetközi sikersztori. A Cannes-i Filmfesztivál nagydíjával kezdett és február 29-én a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal végezhet. (És úgy is lett!!!)

Az előzetesekből is látszik, hogy rendkívüli erejű, formabontó produkcióról van szó. Olyanról, amelyet érdemes megnézni. Bár a romániai mozik csak március 11-én kezdik vetíteni, a Saul fiáról olyan sok cikket, interjút, háttérbeszámolót lehetett már idáig is olvasni, látni, hogy megpróbáltunk azok alapján 10 érdekességet kiemelni.  Ezáltal is hangolódva a 88. Oscar-díj átadására, amelyen 34 év után (1982, Szabó István, Mephisto) újra magyar film nyerheti el az aranyszobrocskát. (És el is nyerte!!!) S akkor villámgyorsan bekerül a címbéli pontpontpont helyére a megfelelő három szó! (Figyelem, alul szavazni is lehet arról, hogy szerintetek meglesz-e az Oscar!)

   Tovább…

A Naplementére lehetett jelentkezni

Csuja_Laszlo_sav

Nem akármikor adatik meg, hogy egy Oscar-díj várományos rendező új filmjébe keresnek szereplőket Aradon (is). Volt tehát némi izgalom (igazából elég nagy izgalom!) azon csikys lányok körében, akik a weblapunkon járva elolvasták a szereplőválogatásról szóló cikket, és türelmetlenül várták a február 24-i dátumot. Aznap látogatott el iskolánkba Csuja László, a Sunset (Naplemente) című készülő új film erdélyi szereplőválogatásának vezetője, hogy a X–XII. osztályoknak, egész pontosan a 16. életévüket betöltött lányoknak meghirdesse a délutáni szereplőválogatást.  (Mivel a filmbe 25–35 év közötti férfiakat keresnek, így a csikys fiúk ebből a „buliból” most kimaradtak.) Osztályonként néhány percet vett csak igénybe, hogy Csuja László röviden vázolja Nemes Jeles László, a Saul fia rendezőjének készülő új alkotásával kapcsolatos nyilvános tudnivalókat, majd készséggel vállalt egy rövid interjút is a weblapunk számára.

   Tovább…

Szereplőválogatás lesz Aradon és a Csikyben is

Nemes Jeles László, a Cannes-i nagydíjas, Aranyglóbusz-díjas és Oscar-díjra jelölt Saul fia című film rendezője új filmjéhez keres szereplőket Erdélyben is. A transindex híre alapján a partiumi és bánsági térség négy városa, köztük Arad is érintett lesz ebben.

rohrig-geza_es_nemes-jeles-laszloAz új filmbe Temesvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti után február 23-án, kedden Aradon jelentkezhetnek elsősorban 16–24 év közötti lányok és 25–35 év közötti fiúk. Színházi képzettség, színpadi tapasztalat nem szükséges. A szereplőválogatás 15 órakor kezdődik az Aradi Kamaraszínházban (Episcopiei utca 15.), regisztrálni a castingpartium@gmail.com címen lehet, ugyanott további információk is kérhetők.

Másnap, február 24-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnáziumba is ellátogat Csuja László, a Sunset című készülő új film romániai és ukrajnai szereplőválogatásával megbízott munkatársa, illetve Bíró Árpád Levente, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, a partiumi térség szereplőválogatásainak szervezője. Bíró Árpád Levente tájékoztatása szerint délelőtt a 9–12. osztályos diákokkal találkoznak majd, s amennyiben érdekes karaktereket találnak, őket elhívják egy délutáni válogatásra, amelyhez szülői beleegyezést is kérnek. Fénykép-, illetve filmfelvétel az iskolában nem készül a diákokról, tehát nem merülhetnek fel személyiségjogi kérdések.

Nemes Jeles László Saul fia című filmjét március 11-től vetítik a romániai mozikban. Előtte, február 29-én hajnalban kerül sor a 88. Oscar-díjátadó ünnepségre, amelyen Nemes Jeles alkotása a legjobb idegen nyelvű film díjáért versenyez.

Három év után tért vissza! [Szünet]

Adele

Adele, azaz Adele Laurie Blue Adkins, Oscar-, Golden Globe-, és nyolcszoros Grammy-díjas angol énekesnő, dalszerző karrierje 2008-ban indult, ekkor jelent meg a 19 című albuma. A 21 című album már számos rekordot döntött meg, világszerte számos lemezeladási listán hódított.

Adele úgy gondolja, hogy a zenéje nem a szemnek, hanem a fülnek szól. Egy interjúban elárulta, nagy hatással volt rá a Spice Girls zenéje, de odavan Alison Kraussért, Lady Antebellumért és Wanda Jacksonért is, akik nagy szerepet játszottak a 21 hangzásának kialakulásában.

Az énekesnő több mint három éve után jelentetett meg új dalt, így nem meglepő, hogy a rajongók egyből lecsaptak a Hello című fülbemászó slágerre. Az Egyesült Államokban október 23-án jelent meg az új dal, és már az első három napon több mint 750 ezer példány kelt el belőle. Adele szülőhazájában, az Egyesült Királyságban a Hellóból 333 ezer példány talált gazdára az első héten. Ezek után nem meglepő, hogy az énekesnő saját Vevo-csatornáján a videoklipet eddig több mint 850 millióan nézték meg, s mindössze 5 nap alatt érte el a bűvös 100 milliós nézettségi határt, ezzel megszerezve a Vevo Certified díjat, amit még soha senkinek nem sikerült elérnie ilyen rövid idő alatt.

TÉRKÉPen az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium

Terkep_nyitokep

A közelmúltban két tévériport által sokan szerezhettek tudomást az aradi Alma Mater Alapítvány ösztöndíj-programjairól, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium ösztöndíjas bentlakóiról. Az M1 csatorna TÉRKÉP című közkedvelt műsora november 7-én, illetve november 15-én iskolánk kollégiumának életébe is betekintést nyújtott. (Ahogy azt a bentlakási gólyabálról szóló anyagunkban is jeleztük, a második riportot eredetileg november 14-én tervezték bemutatni, ám a párizsi terrormerényletek miatt végül némi csúszással, november 15-én, vasárnap került képernyőre.)

Pálfi Kinga televíziós szerkesztő jóvoltából most mindkét műsor linkjét megkaptuk, így azokat a Csiky weblapján keresztül is megtekinthetjük.

Térkép, 2015. november 7. (A ránk vonatkozó anyag 14:10-nél kezdődik.)

Térkép, 2015. november 15. (A ránk vonatkozó anyag 36:35-nél kezdődik.)

57 éves „Rebel heart”

Madonna, a popzene királynője idén tavasszal adta ki 13. stúdióalbumát, melynek címe Rebel Heart, vagyis „vad lélek”. Az albumon lévő első szám a Living for Love. Ennek videoklippjében a még mindig elképesztő formában lévő 57 éves énekesnő minotauroszokkal táncol. Mint ahogy 1994-es videoklipjében, a Take a Bow-ban, úgy a Living for Love-ban is egy bikaviadal látható, viszont az utóbbiban az énekesnő egy matador szerepét játsza el, ezzel is jelképezve erős egyéniségét. Érdekesen hat a fináléban megjelenő Nietzsche-idézet. A kisfilmet Julien Choquart és Camille Hirigoyen rendezte.

Repüljünk Szőregre!

Szoregi_rozsafeszt_2015Vakáció van. Törjünk hát ki az iskola falai közül, sőt az otthon falai közül is, repüljünk át városokon, sőt a határon is! Repüljünk Szeged felé, majd ennek bejáratánál, Szőregnél álljunk meg (legalább) néhány percre, hogy szép dolgokat lássunk!

Merthogy Szőregen minden év júniusában Rózsaünnepet szerveznek. Idén június 19. és 21. között került sor, immár XVII. alkalommal a színes forgatagra, amely minden rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál számos kiállítással, látnivalóval és kulturális programokkal. 

   Tovább…