Eredményes diákjaink díjazása gyermeknapon

[Fotó: Ilona János]

Május 31-én, pénteken délelőtt került sor a Csiky Gergely Főgimnázium azon diákjainak díjazására, akik az elmúlt tanévben kiemelkedő eredményt értek el a különböző tantárgyversenyek, művészeti és sportvetélkedők megyei, országos, illetve nemzetközi szakaszán.

Előbb az elemisták (egész pontosan az előkészítősök és az I–III. osztályosok), utánuk az V–VII. osztályosok, végül pedig a IX–XI. osztályosok kerültek sorra. Spier Tünde, igazgató méltatta őket, Nyári Melinda, igazgató-helyettes és Czeglédi Csilla, nevelési igazgató adta át a díjakat. Összesen 142 csikys diák részesült a különdíjban. Köztük a legtöbben egy-egy versenyen értek el komoly eredményt, de voltak szép számmal olyanok is, akik két-három-négy, sőt hat-nyolc-kilenc különböző megmérettetésen tudtak kitűnően szerepelni. A IV., VIII. és XII. osztályos eredményes diákok az évfolyamuk ballagási ünnepségén vehetik majd át jutalmukat. A különdíjak beszerzésének költségeit a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.

A nap további részében vidám hangulat uralkodott az udvaron. Az elemisták, illetve az V–VI. osztályosok ugrálóvárban csúszkálhattak kedvükre, a VII–XII. osztályosok számára pedig kora délután a Diáktanács szervezett flashmobot. Amint az alábbi galéria utolsó fotóján is látszik, az önfeledt játékra még egy hatalmas szarvasbogár is felfigyelt, őrá pedig a hancúrozó gyerkőcök figyeltek fel kitörő lelkesedéssel. (Reméljük, túlélte.)

« A 3 »

Immár 12 éves a „Hozz egy szál virágot” akció

2024. május 30-án, csütörtökön reggel sokan virággal érkeztek a Csiky Gergely Főgimnáziumba. A katolikus világ egyik szép ünnepére, Úrnapjára érkeztek a virágok. Hozz egy szál virágot a kertedből címszó alatt hirdettük meg a gyűjtést. Nemcsak katolikus, hanem más felekezetű diákok is bekapcsolódtak az akcióba. Köszönjük szépen mindenkinek, Isten áldása legyen minannyiukon!

Úrnapja azt üzeni nekünk, hogy Jézus köztünk maradt az Eukarisztiában. Ennek az ünnepnek a tiszteletére a katolikus templomokban, azok udvarában, a templomkertben vagy akár a falu négy pontján oltárt állítanak és virágokkal díszítik azt.

Az általunk összegyűjtött virágokat az aradi minorita templomba szállították lelkes XI. osztályos fiúk. A mise kezdetére már a virágszirmokat szóró III. osztályos kislányok is megérkeztek és szolgálatukkal emelték az ünnep fényét. Természetesen ott voltak a ministránsaink is, akik odaadóan közreműködtek az ünnepi eseményen.

[Fotó: Back Mária]

No Images found.

Hulladékból műalkotást – szavazás

Foltvarrásos székpárna

Iskolánk az Újrahasznosító karaván (Caravana Reciclării) országos projekt keretében olyan tárgyak, installációk létrehozására bíztatta a megye V–VII. osztályos diákjait, amelyek újrahasznosított alapanyagokból készültek.

   Tovább…

Csillagszerző, országos szakasz

A Csillagszerző Matematikaverseny országos szakaszának csikys résztvevői [Fotó: Ilona János]

Május 10–12. között zajlott Nagyváradon a Csillagszerző Matematikaverseny Országos szakasza. Arad megyét négy ügyes kis csillag képviselte: Veres Roberta és Horvát Márk, a Csiky Gergely Főgimnázium V. osztályos tanulói, Kosara Dominik, a Csiky Gergely Főgimnázium VI. osztályos tanulója, valamint Vőrős Viktória, a pécskai 2-es számú Általános Iskola VIII. osztályos tanulója, akik péntek délelőtt Czeglédi Csilla tanárnő kíséretében érkeztek Nagyváradra.

   Tovább…

Erasmusos műhelymunka Olaszországban

2024. április 15–19. között az olaszországi Gioia del Colle városkában került sor a KEEPING UP WITH DIGITAL NATIVES (2022-2-RO01-KA210-SCH- 000095962) címet viselő Erasmus+ pályázatunk harmadik nemzetközi műhelyfoglalkozására az I.I.S.S. Licei Canudo-Marone- ITI Galilei iskolában.

   Tovább…

Beiratkozás a Kincskereső Bölcsődébe és Óvodába

Gyermekek a Kincskereső Bölcsődében, játék közben

A Csiky Gergely Főgimnáziumhoz tartozó Kincskereső Bölcsőde és a Kincskereső Óvoda a 2024–2025-ös tanévben is szeretettel várja a leendő bölcsődés és óvodás gyermekeket.

   Tovább…

Amikor úgy sikerül minden, ahogy szeretted volna

Kicsi, de annál lelkesebb csapat indult el múlt péntek reggel az iskolánk udvaráról Csíkkarcfalvára, ahol május 10–12. között tartották meg a XXIV. Kurutty Műveltségi Vetélkedő országos szakaszát. A 4 tagból álló – Leib-Pálfi Sára (I. osztály), Lestyán-Fazekas Dominik (II. osztály), Revilák Regina (III. osztály), Tankó Dóra (IV. osztály) – Mesterek csapat el is határozta, hogy újra az Illyefalván megtartandó Napsugár táborba szeretnének eljutni (ugyanúgy, mint a múlt évben), mert az egy nagy élmény volt az akkori csapattagoknak.

   Tovább…

Jól kalkulált a Kalkuluszon! II. díj a Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyversenyen

A Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny informatika (programozás) kategóriájának díjazottjai. Középen a II. helyezett Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja [Fotó: Ilona János]

2024. május 10–12. között XVII. alkalommal szervezte meg a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum a Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyversenyt a magyar tannyelvű erdélyi középiskolák diákjai számára. Ennek informatika kategóriájában – Kalkulusz Informatika Tantárgyverseny – Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium XI. A osztályos tanulója igen komoly sikert ért el, a II. helyen végzett.

   Tovább…