2024. május 10–12. között XVII. alkalommal szervezte meg a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum a Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyversenyt a magyar tannyelvű erdélyi középiskolák diákjai számára. Ennek informatika kategóriájában – Kalkulusz Informatika Tantárgyverseny – Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium XI. A osztályos tanulója igen komoly sikert ért el, a II. helyen végzett.
A pénteki megérkezést és elszállásolást követően szombat reggel rövid megnyitón vettünk részt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum nemrég felújított, impozáns épületegyüttesének dísztermében. Dr. Markó Bálint, egyetemi tanár, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, a verseny központi bizottságának elnöke, Antal Levente Mihály, Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, a verseny ügyvezető alelnöke, és Hajdú Zoltán, iskolaigazgató, a verseny központi bizottságának alelnöke köszöntötte a jelenlévőket.
Délelőtt fél 10-kor kezdődött a verseny, nyolc kategóriában: biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia, fizika, angol nyelv. Bizonyos kategóriákon belül több szekció is működött, a Kalkulusz Informatika Tantárgyversenyen, például, programozói és alkalmazói versenyt is hirdettek. Három óra állt a diákok rendelkezésére, hogy a komoly tudást és felkészültséget igénylő feladatokat megoldják. Eközben a felkészítő és kísérő tanárok a verseny szervezéséről és lebonyolításáról szóló szakmai tanácskozáson vettek részt az iskola tanári szobájában.
Ebéd után a diákok a Bolyaiak szobrától indulva városlátogatáson vettek részt, a tanárok pedig egy igen érdekes előadáson vettek részt. W. Szabó Péter, mesterséges intelligencia-kutató, a Bolyai egykori diákja, a Tengr.ai alapítója osztotta meg arról, hogy miként segítheti az AI a tanítást, illetve a tanulást.
Az eredményhirdetés és a díjkiosztó szintén az iskola dísztermében kapott helyet. Ahogy azt a felvezető bekezdésben is jeleztük, Nyári Tamás, iskolánk XI. A osztályos diákja II. díjas lett az informatika tantárgyverseny programozói szekciójában. Ezzel a minisztériumi oklevélen és a pénzjutalmon kívül automatikus bejutást is nyert a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem bármely műszaki szakára, beleértve, természetesen, az informatikát is. Gratulálunk neki!