A megyei matematikaversenyek díjkiosztó ünnepsége a Csikyben

Spier Tünde igazgató üdvözli a megyei matematikaversenyek díjkiosztó ünnepségének résztvevőit a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében, 2023. március 21-én
[Fotó: Ilona János]

„Önmagában a tehetség kevés a sikerhez, gyakorlás nélkül nem juthat a felszínre. Megfelelő hozzáállás, alázat, megbízhatóság, akarat – azaz kőkemény munka – nélkül nincs igazi siker.” (Miller Zoltán)

Március 21-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a tanév négy matematikaversenyének legügyesebb résztvevői gyűltek össze, akik szüleik és tanáraik kíséretében izgatottan várták okleveleiket és az őket megillető nagy tapsot (no meg persze a jutalmakat).

   Tovább…

Nagy megmérettetésen vannak túl a matekesek, de a Csiky is – véget ért az OMMO

Nyári Tamás (X. A), Budacsek Tímea (IX. A, II. helyezett), Almási Kristóf (XI. A) – az OMMO országos szakaszán résztvevő csikys diákok Spier Tünde igazgató és Czeglédi Csilla felkészítő tanár kíséretében [Fotó: Budacsek Zoltán]

Február 20. és 23. között Arad és azon belül a Csiky Gergely Főgimnázium volt a házigazdája a XXXII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny, illetve az V. Országos Magyar Matematika Olimpia országos szakaszának. Nem egyszerű egy ilyen rendezvényt megszervezni, és szórványmegye lévén, ez fokozottan érvényes.

   Tovább…

December = Csiky-nap, immár hagyományosan

A Csiky-nap megnyitó ünnepségén, 2022. december 9-én [Fotó: Ilona János]

A december a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai és tanárai számára a karácsonyi ünnepekre való hangolódás mellett mást is jelent: a Csiky-napot. 2022. december 9-én került sor erre a rendezvénysorozatra, amely az idei évben a hagyományoknak megfelelő módon zajlott le.

   Tovább…

Elfogadtuk a kihívást, megnyertük az első díjat! – O provocare pe care am acceptat-o, un premiu pe care l-am câștigat!

Az Országos Drogellenes Ügynökség által meghirdetett verseny díjazottjai, közöttük középen az esszé-rajz kategóriája győztesei: Marossy Gyopár és Nyári Tamás (X. A)

A román nyelv és irodalom tanárok vezetésével iskolánk részéről három csapat nevezett be egy-egy alkotással arra a versenyre, amelyet az Országos Drogellenes Ügynökség hirdetett meg. Az egyik csapat – Marossy Gyopár, Nyári Tamás (X. A), koordinátor Bianca Pașcu-Paul romántanár – I. díjat nyert az esszé-rajz kategóriában.

   Tovább…

Pedagógusnap és könyvbemutató az Aradi Magyar Napokon

Pedagógusnap a díszteremben 2022. október 3-án [Fotó: Ilona János]

„A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás”

Reményik Sándor fentebb idézett verssoraival köszöntötte Almási Eszter XII. A osztályos tanuló a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében összegyűlt pedagógusokat 2022. október 3-án, hétfő délután, Lunga Márk, a VI. A osztály diákja pedig egy őszi népdalt adott elő.

   Tovább…

A technológiai osztályok évzárója

Technológiai osztályok tanévzárója a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának udvarán

„Biztos volt olyan, hogy nehezteltetek ránk egy-egy döntésünk miatt ebben az évben is, de ez is hozzátartozik a pedagógusi munkához” – hangzott el ma délelőtt Spier Tünde igazgató asszony tanévzáró beszédében. Ma volt ugyanis az idei hivatalos évzárók közül a legutolsó, éspedig az öt technológia osztályé. Ők mindig később mondanak búcsút az iskolának, mert a tanítás befejeztével, vagy egyeseknél már azelőtt szakgyakorlattal zárul az év.

   Tovább…

Bentlakási évzáró

Tábortűz, pillecukor-sütés és ének – hangulatos tanévbúcsúztatás a bentlakás udvarán [Fotó: Rónai Zoltán]

Egy meleg, ám kellemes szerdai napon, június 8-án a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumában szokatlan nyüzsgés vette kezdetét. A bentlakó diákok (és mások is) a tanévet búcsúztatták, egy kis kerti sütögetés és tábortűz keretében. Nem csak a diákok voltak jelen, hanem osztályfőnökeink, igazgatóink és az intri pedagógusai is.

   Tovább…

Gyermeknapi előzetes és a versenyeken kiválóan szereplő diákok díjazása

[Fotó: Ilona János]

A keddi nap, bár borongósan indult, de zeneszóval, hangos gyerekzsivajjal folytatódott és fejeződött be. Iskolánk elemi osztályos diákjai előrehozott gyermeknappal ünnepeltek. Az iskolaudvar nagy részét már reggeltől elfoglalták az óriási, felfújható csúszdák, amelyek felejthetetlen élményeket ígértek az iskola udvarára belépő kisdiákoknak.

   Tovább…