A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége hagyományosan minden ősszel Szovátán a Teleki Oktatási Központban díjazza a kiemelkedő teljesítményt elért diákokat és tanárokat. Az idén október 14-én került sor az Ezüstgyopár, Kós Károly-, Bolyai Farkas- és Mákvirág-díjak átadására.
Ezüstgyopár életműdíjban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megyei vezető testületének javaslatára kétévente részesülnek azok a pedagógusok, akik több évtizedes oktató-nevelő munkájukkal lelkiismeretesen szolgálták a romániai magyar közoktatást, életpályájuk példaértékű, valamint munkásságuk maradandóan értékmutató.
A Kós Károly-, és a Bolyai Farkas-díjakban évente részesülnek azok a tehetséges és példás magatartású diákok, akik hazai és nemzetközi magyar nyelv és irodalom, illetve matematika tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvényeken sikereket értek el.
A Mákvirág-díjat a megyék legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulói kaphatják. A díjra azon középiskolás diákok pályázhatnak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el az előző tanévben. A tanulók a díjra megyénként pályázhatnak és elérhetik a bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatokat aszerint, hogy egyszeri, kétszeri, háromszori vagy akár négyszeri kitüntetettek. A díjazottak számára az oklevél, valamint érem mellett az RMPSZ jutalomtáborozást is biztosít. 2023-ban 49 diák vehette át a Mákvirág-díjat.
Arad megyéből a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, Budacsek Tímea (X. A) a legjobb kilencedikesnek járó bronz fokozatot, Nyári Tamás (XI. A) a legjobb tizedikesnek járó ezüst fokozatot, Juhász Zoltán (XII. A) a legjobb tizenegyedikesnek járó arany fokozatot, Szabó Sára (iskolánk volt diákja) pedig a legjobb tizenkettedikesnek járó gyémánt fokozatot vette át.
Az ünnepi díjkiosztón részt vett Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke, Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, és dr. Szilágyi Péter, a magyar nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára.
A Mákvirág-díjjal járó jutalomtábor szerdán, október 11-én kezdődött ismerkedő beszélgetéssel, amit csapatösszerázó játék követett. A csütörtöki ügyességi feladatok utáni pihenőként délután egy jót lehetett welnessezni a Teleki Oktatási Központ medencéjében.
„Keress és találj” volt a témája a péntek délelőttnek, amikor „kincseket” kellett keresni, találni és szerezni a város területén, megfejtve ezekkel a Zord Zűrzavar Család Legendáját. Délután következett a kézműveskedés, megterveztük és elkészítettük az aradi csapat óriáskerekét.
A szombat délelőtti díjkiosztó ünnepségen Burus-Siklódi Botond köszöntötte a jelenlévőket: „A tudás olyan érték, amellyel bármit képesek vagyunk elérni. A tudást megszerezni és átadni soha nem volt könnyű, napjainkban sem az. A mai napon nemcsak az eddigi eredményeket, hanem azokat a jövőbeli lehetőségeket is elismerjük, amelyek a tudás által nyílnak meg a diákok előtt.” Ezekkel a szavakkal gratulált a díjazottaknak, majd átvehettük a tavalyi tanévben nyújtott teljesítményünk méltó elismeréseként járó Mákvirág-díjat.
Délután alkalmunk volt ellátogatni a Szovátai Tökfesztiválra, amelyet idén nyolcadik alkalommal szerveztek meg, este pedig a tábor zárásaként következett a Halloween-i buli.
Az ott töltött négy nap alatt sok érdekes tevékenységen vehettünk részt, köszönhető ez a tábor szervezőinek, akik Gulyás Beatrix, táborvezető, volt aradi Mákvirág irányításával mindent megtettek annak érdekében, hogy a résztvevők nagyon jól érezzék magukat.
[Fotó: Kucsván Zsolt, Ilona János]