Báró Eötvös Loránd-emlékév, iskolánk részvételével

Albert Einstein „a fizika fejedelmének” nevezte 1919-ben, Alexander Rankine pedig „a terepi geofizikai kutatás atyjának” 1948-ban. Három ízben jelölték Nobel-díjra, 1911-ben, 1914-ben és 1917-ben. Születésének 175. évfordulója alkalmából idén Eötvös Loránd-emlékévet hirdetett a Magyar Tudományos Akadémia. A résztvevő szervezetek, intézmények közé tartozik a Csiky Gergely Főgimnázium is, amely 2023. szeptember 20-án jeles kutatókat lát vendégül. Ormos Pál, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, az MTA tagja, Gergely Árpád László, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, Zimányi László, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád megyei csoportjának elnöke, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézet igazgatója, illetve Krizbai István, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója fog Aradra látogatni, az iskola diákjaival, illetve az érdeklődő aradiakkal találkozni.

   Tovább…

Új iskolabusz a Csiky Gergely Főgimnáziumnak is

Az Arad megyei magyar iskolák képviselői az új iskolabuszok ünnepélyes átadásán, Budapesten

Az Arad megyei magyar iskolák egyik fő gondja az, hogy a magyar iskolát választó gyerekek hogyan jutnak el a lakóhelyüktől messze levő iskolába. És igen, ez a mi gondunk, mert örülünk, ha a szülő magyar iskolát választ gyermekének, még ha az nagyon messze is van. Ehhez nyújt nagy segítséget az a 6 iskolabusz, amit a megye iskolái kaptak, egyiket közülük a Csiky Gergely Főgimnázium is.

   Tovább…

Vitorlástáborban Orfűn a csikysek

[Fotó: Spier Tünde]

Idén első alkalommal volt lehetőségük a csikys diákoknak vitorlástáborban részt venni. A tábort a Rákóczi Szövetség Kollár Lajos orvosprofesszor úrral, a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnökével együttműködve szervezte a Pécs melletti Orfűn.

   Tovább…