A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021 – eredményhirdetés

Ghica Izabella, Horváth Jázmin és Kruzslitz Kyra (IX. C), a szecessziós verseny IX–X. osztályos kategóriájának első helyezettjei

Doru Orban, az aradi Filharmónia igazgatójának jóvoltából szecessziós versenyünk 2.0-ás változatának eredményhirdetésére rangos környezetben, a Kultúrpalota előadótermében került sor. Ez az épület is jól példázza a mindenkori aradi helyzetet. Az 1913-as megnyitóra idelátogató bajor küldöttség áradozott szépségéről, elismerően nyilatkozott a városvezetésről, amely ilyen monumentális alkotást szentelt a kultúrának, míg a hazai sajtóorgánumok némelyike arról cikkezett, hogy túl sokba került, meg fákat is ki kellett vágni, és hogy az intézményben helyett kapó könyvtár gyűjteménye igen szegényes, sőt az egyik budapesti újság nemes egyszerűséggel azt állította, hogy Szántay csak szimplán lemásolta a fővárosi Anker palota homlokzatát…

   Tovább…

Két csikys matematikus tehetséget díjaztak Szegeden a XVII. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny díjkiosztó ünnepségén

Budacsek Tímea (VII. B) és Bíró Mátyás (V. A), a XVII. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny döntőjén díjazott csikys diákok

Immár XVII. alkalommal hívta versenyre a matematika ifjú tehetségeit Magyarországról és a határon túlról a szegedi Bonifert Domonkos Alapítvány, az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület, a Bonifert Domonkos Általános Iskola és a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelyének közössége. Az idei tanév során a négy levelező fordulóba csaknem négyszáz, III–VIII. osztályos diák kapcsolódott be. Közülük 212 tanuló Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről és Kárpátaljáról nevezett. A járványhelyzet miatt online rendezett döntőbe 150 diák jutott be, közülük ötven határon túli tanuló. A tavalyi döntőt a koronavírus meghiúsította, így a tavalyi és idei tanév döntősei együtt mérették meg magukat.

   Tovább…

Egy újabb mérföldkő – a nyolcadikosok ballagása

Ballagnak a csikys nyolcadikosok 2021. június 11-én

2021. június 11-e a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikosai számára nemcsak egy átlagos és egyszerű péntek volt, hanem iskolai tanulmányaik egyik mérföldköve is. Ez volt a ballagásuk napja, melyet a sok virágcsokor, lufik és a büszke szülők, rokonok, barátok jelenléte mellett meghatódottság jellemzett.

   Tovább…

„Szállj, szállj, szállj fel magasra!” – Kisfilm a végzősök ballagásáról

Pontosan egy héttel ezelőtt, június 4-én, péntek este ért véget a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek ballagása a Szabadság-szobor előtt, a Megbékélés terén. Akik ott voltunk, tudjuk, egészen különleges, egyedi és emlékezetes volt ez az ünnepség. A több mint egy évig tartó kényszerű bezártságot talán végzős diákjaink számára is némileg pótolta az, hogy nemcsak az osztályterem és nemcsak az iskola, hanem maga a város, annak is egy számunkra fontos tere volt a helyszín, s az adott körülmények között (járványügyi intézkedések…) a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott le életük egy fontos eseménye

   Tovább…

„Itt a tavasz, fotózd le!” – Eredményhirdetés

Május 31-én, hétfő éjfélkor járt le az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk beküldési határideje. 35 Arad megyei diák (23 gimnazista és 12 középiskolás) küldött be összesen 102 fényképet, melyeket a Csiky Gergely Főgimnázium honlapján és facebook-oldalán tettünk közzé. A képekre a közösségi oldalon lájkokkal szavazni lehetett, a legjobb három fotót pedig egy szakmai zsűri választotta ki. Lássuk tehát az eredményeket!

   Tovább…

A XI. B osztályosokkal folytatódott az önismereti, karriertervezési és pályaválasztási tréning

Önismereti, karriertervezési és pályaválasztási tréning a XI. B osztály részvételével

Május 31-i bejegyzésünkben közöltük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium XI. osztályos diákjai három-három napos önismereti, karriertervezési és pályaválasztási tréningen vesznek részt az országos R.O.S.E. (ROmanian Secondary Education) projekt keretén belül, amely a középiskolai és felsőfokú iskolaelhagyás csökkentéséhez és az érettségizettek arányának növeléséhez igyekszik hozzájárulni. Ezen a héten a XI. B osztályosok voltak soron.

   Tovább…

A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021

Színes, virágos házikók Gyulán” – kifestőfüzet Bagyinszki Luca és Bagyinszki Zoltán szerkesztésében

Május elején iskolánk honlapján megjelent a Szecesszió Világnapja alkalmából szervezett online verseny felhívása. Eljött az ideje, hogy megtudjuk, a verseny alatt kik voltak a legügyesebbek.

   Tovább…

5 év, 500 könyv (13.)

„Párban szép az élet” – tartja a mondás, így hát miért ne vonhatnánk össze különböző hobbijainkat, azaz a kellemeset a hasznossal? Fogadjátok sok szeretettel a Kortárskönyv-kommandósok legújabb kisfilmjét, amelyben a szenvedély egy klassz kortárs könyvvel van megspékelve!