A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021 – eredményhirdetés

Ghica Izabella, Horváth Jázmin és Kruzslitz Kyra (IX. C), a szecessziós verseny IX–X. osztályos kategóriájának első helyezettjei

Doru Orban, az aradi Filharmónia igazgatójának jóvoltából szecessziós versenyünk 2.0-ás változatának eredményhirdetésére rangos környezetben, a Kultúrpalota előadótermében került sor. Ez az épület is jól példázza a mindenkori aradi helyzetet. Az 1913-as megnyitóra idelátogató bajor küldöttség áradozott szépségéről, elismerően nyilatkozott a városvezetésről, amely ilyen monumentális alkotást szentelt a kultúrának, míg a hazai sajtóorgánumok némelyike arról cikkezett, hogy túl sokba került, meg fákat is ki kellett vágni, és hogy az intézményben helyett kapó könyvtár gyűjteménye igen szegényes, sőt az egyik budapesti újság nemes egyszerűséggel azt állította, hogy Szántay csak szimplán lemásolta a fővárosi Anker palota homlokzatát…

   Tovább…

„Színes, virágos házikók Gyulán” – a Kincskereső óvodában és a Csikyben

A szép iránti érdeklődést minél korábban fel kell kelteni a gyerekekben. Erre valók a szebbnél szebb kifestő füzetecskék, amelyek a kicsik finommotorikus mozgását is hivatottak fejleszteni. De nagyon sokat jelent az is, hogy milyen tartalmat hordoznak ezek a kifesteni való képek.

   Tovább…

Az elszakadás stílusa

Szecessziós bútorok a Földes patikában, Aradon [Fotó: Bagyinszki Zoltán]

2013 óta ünnepeljük a szecesszió világnapját. Napjainkra egyre ismertebbé, kedveltebbé vált ez a stílus, mely a „boldog békeidők” végén alakult ki. Felvetődhet a kérdés, hogy 2021-ben miért találjuk olyan elbűvölőnek azt az irányzatot, melyet 1893-ban 49 művész kezdeményezett azzal, hogy kivonult a városi művészeti központból, hogy új világot teremtsen. Talán mert abban korszakban született, amelyben megkezdődött a nyugati civilizáció hanyatlása? Az a folyamat, amelyik napjainkban a végéhez közeledik?

   Tovább…

A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021

Színes, virágos házikók Gyulán” – kifestőfüzet Bagyinszki Luca és Bagyinszki Zoltán szerkesztésében

Május elején iskolánk honlapján megjelent a Szecesszió Világnapja alkalmából szervezett online verseny felhívása. Eljött az ideje, hogy megtudjuk, a verseny alatt kik voltak a legügyesebbek.

   Tovább…

Szecesszió világnapja Aradon 2.0

Szecesszió Aradon [Fotó: Bagyinszki Zoltán]

„Arad és a szecesszió” – versenyfelhívás

A szecesszió egy olyan világban született, melyet szédítő sebességgel változtatott meg a tudományos-technikai fejlődés. Az első felhőkarcolók, a 150 km/h sebességgel haladó gőzmozdonyok, az aradi Mercedes gyár kapuin kigördülő autók világában a művészek szakítottak a múlt alakzataival és egy olyan stílust hoztak létre, mely a természet formáit vette alapul.

   Tovább…