Regemondó és Képrege vetélkedő

Tiszteld a múltat, és éltesd tovább! (Kőrösi Csoma Sándor) – ezzel a jelmondattal indult Pécskán, 2023. március 4-én, a harmadik osztályosok számára a Regemondó és a negyedikesek részére a Képrege vetélkedő Arad megyei fordulója.

   Tovább…

Csikysek a Rákóczi Szövetség vezetői fórumán

Fotó: Rudolf Ágnes

Iskolánkat képviselve a Csiky Gergely Főgimnázium Rákóczi-elnöksége, azaz Budacsek Tímea (elnök), Szatmári Kata (pénzügyi felelős) és Szél Emese (alelnök) Rudolf Ágnes tanárnő kíséretében részt vett a február 24–26. között szervezett Középiskolás Vezetői Fórumon, Budapesten.

   Tovább…

Az írás történetéről negyedikeseknek

Március első napjaiban iskolánk negyedikes tanulói a Megyei Múzeumot látogatták meg. Az Arad Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ (CJRAE Arad) szervezésében kisdiákjaink egy rendhagyó órán vehettek részt, megismerhették az írás kialakulását és fejlődését a legrégibb időktől napjainkig. A projekt címe: Scrisul pe axa timpului.

   Tovább…

Hívogató

Minden család életében fontos időszak az, amikor a gyermek iskolába indul, hiszen szeretnénk, hogy gyermekünk a legjobb helyen legyen. Az iskola kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell vennünk, de talán a legfontosabb, hogy a gyermek jól érezze magát, örömmel menjen iskolába, érezze azt, hogy egy közösség része, családias hangulatban teljenek napjai.

   Tovább…

Hétfőn kezdődik az OMMO Aradon

Ahogy azt korábban már jeleztük, 2023. február 20–23. között Arad lesz a házigazdája az Országos Magyar Matematika Olimpiának (OMMO), amelyen Románia magyar iskoláinak közel 200 legjobb matematikusa fogja összemérni tudását. A verseny helyszíne idén az aradi Csiky Gergely Főgimnázium lesz.

   Tovább…

Három nemzetiség együtt

Sikeresen zajlott le az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából szervezett közös rendezvény február 16-án, csütörtök délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az eseményt Diáktanácsunk az aradi Adam Müller Guttenbrunn Líceum és a nagylaki Jozef Gregor Tajovsky Líceum Diáktanácsával közösen szervezte.

   Tovább…

Az anyanyelv nemzetközi napja

Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. Ebből az alkalomból, az idén először, iskolánk Diáktanácsa lesz a házigazdája annak a közös projekt délutánnak, amelyet az aradi Adam Müller Guttenbrunn Líceum Diáktanácsa kezdeményezett, a nagylaki Jozef Gregor Tajovsky Líceum Diáktanácsával együtt.

   Tovább…

Legyünk toleránsabbak egymással!

Az iskolai erőszakmentesség nemzetközi napját 1964 óta január 30-án, Mahatma Ghandi halálának napján tartják. Ebből az alkalomból iskolánk volt és jelenlegi diáktanácsának néhány tagja egy webináriumot tartott az V–VI. osztályos tanulóknak. Ennek fő célja a mostanság egyre jobban feledésbe merülő magatartás tudatosítása, éspedig az, hogy már kicsi kortól kezdve legyenek szolidárisak és toleránsak társaikkal szemben.

   Tovább…