Hétfőn kezdődik az OMMO Aradon

Ahogy azt korábban már jeleztük, 2023. február 20–23. között Arad lesz a házigazdája az Országos Magyar Matematika Olimpiának (OMMO), amelyen Románia magyar iskoláinak közel 200 legjobb matematikusa fogja összemérni tudását. A verseny helyszíne idén az aradi Csiky Gergely Főgimnázium lesz.

A versenybizottság már szombat óta dolgozik a tételek összeállításán, a diákok és kísérő tanáraik számára viszont hétfőn délután kezdődik a rendezvénysorozat. Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban lesz a megnyitó, utána koszorúzás következik a Szabadság-szobornál. Kedden és szerdán kerül sor a dolgozatok megírására, az V–VIII. osztályosok egy, míg a IX–XII. osztályosok két fordulóban mérettetnek meg.

A programot színesíti majd a Kultúrpalota, az Ereklyemúzeum, a Képtár és a Városháza meglátogatása, de sor kerül majd játékos foglalkozásokra, kézműves műhelyre és kincskeresésre is a városban. A záróünnepély és a díjkiosztás a Belvárosi Református Templomban lesz csütörtök délelőtt.

Információkat, képeket a versenyről a https://ommo.csikygergelyarad.ro/ weboldalon találunk.