Újságírásról a (majdnem) újságíróknak

Riporterek_minikepzese_sav

Március elsején délben egy miniképzésen vettek részt iskolánk honlapjának diákszerkesztői, hogy amatőr újságírók lévén, elmélyítsék tudásukat a publicisztikai műfajokról. Annak érdekében, hogy a jövőben szabatosabb cikkeket, tudósításokat tudjanak írni az iskolában (vagy azon kívül) zajló eseményekről. 

   Tovább…

Négy ponttal lemaradva a megyeközi szakaszról…

Roplabda_donto_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium fiú csapata is részt vett az idei iskolai röplabdabajnokság Arad megyei szakaszán. Március 1-jén és 3-án vívott izgalmas mérkőzéseket a megyeközi fordulóra való kijutás érdekében. A mérleg: három győzelem, egy vereség, és megyei második hely. 

   Tovább…

A megyeközi szakaszért küzdenek csütörtökön!

VolleyballA csikys fiú röplabdacsapat az elmúlt napokban szép csöndben az Arad megyei szakasz döntőjébe küzdötte magát. Március 3-án, csütörtökön az Alexa Popovici Baptista Líceum, illetve a Moise Nicoară Főgimnázium csapatát kell hogy legyőzze az első helyért, amely a megyeközi szakaszra való továbbjutást jelenti.

Az eddigi eredményekről, illetve a csütörtöki mérkőzésekről szóló részletes összefoglalóval és fotókkal is jelentkezünk holnap, ez természetes, addig pedig drukkoljunk szorgalmasan, hogy a fiúk jól játszanak a megyei döntőn.

A Naplementére lehetett jelentkezni

Csuja_Laszlo_sav

Nem akármikor adatik meg, hogy egy Oscar-díj várományos rendező új filmjébe keresnek szereplőket Aradon (is). Volt tehát némi izgalom (igazából elég nagy izgalom!) azon csikys lányok körében, akik a weblapunkon járva elolvasták a szereplőválogatásról szóló cikket, és türelmetlenül várták a február 24-i dátumot. Aznap látogatott el iskolánkba Csuja László, a Sunset (Naplemente) című készülő új film erdélyi szereplőválogatásának vezetője, hogy a X–XII. osztályoknak, egész pontosan a 16. életévüket betöltött lányoknak meghirdesse a délutáni szereplőválogatást.  (Mivel a filmbe 25–35 év közötti férfiakat keresnek, így a csikys fiúk ebből a „buliból” most kimaradtak.) Osztályonként néhány percet vett csak igénybe, hogy Csuja László röviden vázolja Nemes Jeles László, a Saul fia rendezőjének készülő új alkotásával kapcsolatos nyilvános tudnivalókat, majd készséggel vállalt egy rövid interjút is a weblapunk számára.

   Tovább…

Miből lesz a cserebogár?

Tanevkezdes_2015_2016_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium idén ősszel újra tárt kapukkal, az itt tanító pedagógusok pedig tárt karokkal várják az előkészítő osztályos kisdiákokat. Hétfőn elkezdődik a beiratkozás, s bár még utána is egy kis ideig óvodás a gyermek, de a nyári vakáció majd igazi iskolásra növeszti őt. Mennyi izgalom, mennyi várakozás… – Vajon hányat alszunk még? – hallhatják majd eleget a szülők ezen a nyáron szeptember közeledtével. És ez így is van rendjén. 

   Tovább…

Beiratkozás az elemi iskolai osztályokba – 2016

primar_2016_kisebb        primar_2016_magyarul_kisebb

Iskolánk adatai

Iskolánk neve: Csiky Gergely Főgimnázium.
Cím: Arad, Str. Ioan Calvin (Vârful cu Dor) nr. 22.
Telefonszám: 0257-210002
Email: csikyg@yahoo.com
Az iskola weboldalának címe: https://www.csikygergelyarad.ro

———————————————————-

Beiratkozási körzet

A Csiky Gergely Főgimnáziumba az első szakaszban a következő városnegyedekből iratkozhatnak be diákok: Kisszentmiklós (Sânicolau Mic), Újarad (Aradul Nou), Zsigmondháza (Mureșel), Váralja (Subcetate), Rácfertály (Drăgășani), Alfa-negyed (Faleza Sud), Pernyáva (Pârneava), Központ (Centru), Mikelaka (Micălaca). 

———————————————————-

Iskolánk ajánlata

Az induló előkészítő osztályok száma: 1 (egy) magyar nyelven, összesen 25 fős kapacitással.
Iskolánkban rendkívül jól felszerelt, barátságos hangulatú osztálytermek várják az előkészítő osztályba iratkozó gyerekeket.

No Images found.

———————————————————-

Beiratkozás

Az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza 2016. február 29-től március 18-ig tart az ITT feltüntetett órarend szerint.

Telefonon is lehet jelezni a beiratkozási szándékot, a 0257-210002 számon.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:
– a gyermeket elkísérő szülő (gyám) személyazonossági kártyájának másolata;
– a gyermek születési bizonyítványának másolata;
– orvosi igazolás a családi orvos részéről, amely a gyermek egészségi állapotára és az oltásokra vonatkozó adatokat tartalmazza;
– (szükség esetén) a pszichoszomatikus felmérést igazoló bizonylat.

2016. március 1-jén, kedden 08.00–18.00 óra között a Csiky Gergely Főgimnáziumban nyílt napot rendezünk. Ekkor az érdeklődők megtekinthetik a leendő előkészítősök osztálytermét, találkozhatnak a tanítókkal, illetve az iskola vezetőivel.

Ugyancsak 2016. március 1-jén, kedden délután 5 órakor az iskola vezetői a nagycsoportos óvodások szüleivel találkoznak a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Hétfőtől péntekig, naponta 8.00–16.00 óra között ingyenesen hívható az Arad Megyei Tanfelügyelőség 0800-816257-es telefonszáma, amelyen a szülők és más érdeklődők különféle információkat kaphatnak az elemi iskolai osztályokba való beiratkozásról. Az Arad Megyei Tanfelügyelőség honlapja: http://www.isjarad.ro.

———————————————————-

A pszichoszomatikus felmérésre vonatkozó tudnivalók

A beiskolázás előtt álló gyerekek pszichoszomatikus felmérése február 23.–március 16. között zajlik. A felmérésen azok a gyerekek kell hogy részt vegyenek, akik 2016. szeptember 1. és december 31. között töltik be hatodik életévüket és szüleik szeretnék őket idén előkészítő osztályba íratni.

Az idén is három központban végezzük magyar nyelven a felmérést: a Csiky Gergely Főgimnáziumban, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában és az Erdőhegyi Általános Iskolában. A felmérések programját a csatolt táblázatban, IDE kattintva tekinthetik meg.

Várjuk az érintett gyermekek szüleinek jelentkezését az iskola titkárságán, illetve a következő telefonszámon:
Rudolf Anna, iskolapszichológus: 0723-030029.

———————————————————-

Hasznos dokumentumok

A 2016–2017-es tanévre való beiratkozás szabályzata, illetve a beiratkozás időrendi beosztása a Nemzeti Oktatási Minisztérium honlapján található meg és az alábbi címről tölthető le: http://www.edu.ro/index.php/articles/24039

Az előkészítő osztályokba való beiratkozásról további hasznos információkat találhatunk az Arad Megyi Tanfelügyelőség honlapján, az alábbi címen: http://isjarad.ro/#!inscrierea-in-invatamantul-primar/c23vu/