Iskolánk diákjai és pedagógusai ismét bekapcsolódtak a május 9-én megtartott Európa-napi rendezvénysorozatba.
Tovább…
Hozzád száll az énekem, Ő nem ereszt el – e két énektől visszhangzottak a Csiky Gergely Főgimnázium folyosói április 12-én, szerdán, a nagyszünet előtti percekben. Vékony Zsolt József református lelkipásztor, vallástanár vezetésével előbb a XII. A, majd más osztályok diákjai és tanárai is csatlakoztak a húsvéti flashmobhoz, amellyel a kereszténység legnagyobb ünnepére hangolódhattunk az iskolában is.
A flashmobról készített kis videóval kívánunk valamennyi látogatónknak áldott, békés húsvétot, szép ünnepet!
Tovább…
Április 6-án került sor Lakitelken a „Ki mit tud?” versenyre, amelyre iskolánkból 8 tanulóval neveztünk be. Három kategóriában indultunk: népdal, versmondás, rajz. A tanulókat a Kispacsirták kórusból választottuk ki, de van közöttük tehetséges versmondó is: Anghel Orsolya, Barta Karolina, Szabó Tamás Attila, Tapasztó-Gujdár Péter,Vida Roland (II. osztály, tanító Khell Jolán), Rudolf Janka Naomi, Vajdovics Jasmin Vivien, Vincze Lea (I. osztály, tanító Khell Levente).
Tovább…
A Gyermekpalota adott otthont az Ezüsthóvirág nemzetközi énekverseny megyei válogatójának, amelyen Gavrilă Erika Giulia, iskolánk VI. osztályos tanulója is részt vett, és harmadik helyezést ért el.
A színvonalas rendezvényen összesen 30 diák versengett 4 kategóriában. A zsűriben a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum tanárai mellett szólisták és az Aradi Rádió és Televízió munkatársai foglaltak helyet.
Tovább…
Egy éve a Saul fia című filmért, Nemes Jeles László és társai sokszorosan díjazott alkotásáért izgultunk, eredményesen. Február 27-én, hétfőn hajnalban újabb magyar Oscar-díjasnak örülhetünk. (De ha mégsem nyer, akkor sincs tragédia.) Deák Kristóf Mindenki című alkotását a legjobb kisfilm kategóriában jelölték és el is nyerte az Oscart! Néhány napja a YouTube-on is látható, kitűnő minőségben.
Nem akarjuk lelőni a poén(oka)t. Csak arra kérünk, nézzétek meg, és ha van kedvetek/kedvük, szóljatok/szóljanak hozzá. Miről is szól valójában ez a nagyszerű kisfilm? Vajon mi a (szó szerint is!) csöndes üzenete, mire figyelmeztet mindenkit a Mindenki? Tetszett egyáltalán?
Az Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum és a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum Koncerten címmel művészeti témájú versenyt szervez V–VIII., illetve IX–XII. osztályos diákoknak.
A verseny célkitűzései: a klasszikus zene megszerettetése a fiatalok körében, a kreativitás, a zenei képességek, illetve a csapatmunka fejlesztése! A Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban január 28-án sorra kerülő román nyelvű versenyre az alábbi kategóriákban lehet jelentkezni:
Tovább…