Határtalanul, Miskolcon

miskolc_hatartalanul_sav

A IX. C és a X. C osztály néhány tagja március 13–17. között Miskolcon jártunk, a Határtalanul pályázat keretében. Ott tartózkodásunkról számolunk be alább, röviden.

1. nap: Debrecen, majd megérkezés

Utunk során az első megálló Debrecen volt. Először a Debreceni Református Nagytemplomot látogattuk meg, amely gyönyörű beltérrel és érdekes előtörténettel rendelkezik. Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, hogy sétálhassunk a városban, és kedvünkre fotózhassunk. A következő megállónk a Debreceni Egyetem volt, amely kívül-belül impozáns látványt nyújt. Elég azt megemlíteni, hogy a könyvtár három emeletnyi magas. Tovább indultunk, s hamarosan elértük Miskolctapolcát, ahol mindenkit elszállásoltak.

2. nap: Miskolc felfedezése

A csipet csapat másnap reggelre friss és üde volt, megreggelizett és készülődött, hiszen a diósgyőri Vár meglátogatása következett. Rövid buszozás után ott is voltunk, és egy hatalmas, gyönyörű kastélyt láttunk magunk előtt. A központi udvaráról amerre néztünk, ajtókat láttunk. Nem tudtuk visszafogni magunkat, szinte mindenhová benyitottunk. Az egyik ajtó mögött egy idős úr állt, páncélban, aki a teremben lévő fegyverekről mesélt. Máshol egy sáfár régies módon kezdett verselt.

A Miskolci Egyetemre is bejutottunk (mármint egy látogatás erejéig), majd a város sétáló utcáját és más turisztikai látványosságait fedeztük fel, mint például a Miskolci Nemzeti Színházat, vagy a deszkatemplomot.

3. nap: Március 15.

Ünnepi megemlékezésen vettünk részt Tiszaújvároson, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Az ottani diákok barátságosan fogadtak és üdvözöltek, új barátságok alakultak ki. Ötfős csoportokban órákra mehettünk be. Én egy biológiaórát választottam, és nagyon élveztem. Később, az ünnepi koszorúzáson az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk. Jutott még idő a Lillafüredi függőkert meglátogatására és egy kis testedzésre DVTK játszóterén.

4. nap: A hab a tortán

Korán keltünk, hiszen utolsó miskolci napunkat töltöttük el, és egyben a legemlékezetesebbet is. A miskolctapolcai barlangfürdőben voltunk, jó pár órán keresztül, hiszen az maga volt a paradicsom, senki sem szeretett volna kiszállni a vízből. De végül mégis ki kellett szállnunk…

5. nap: Emlékpark

Búcsút vettünk Miskolctól, s hazafelé indultunk, de még mindig volt egy megállónk, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Csoportos tevékenységen vettünk részt, megtekintettük a meseszép Feszty-körképet, majd Arad felé vettük az irányt.

[Fotó: Nagy Dorottya]

« A 2 »

„Vannak napok, melyeket nem felejtünk el…” – Március 15-e a Csiky Gergely Főgimnáziumban

2018_marcius_15_sav

„Ne törődj vele, hogy mit mondanak / Az vagy, akinek tartod magad / Még akkor is, ha szembe fúj a szél”. Az idei március 15-i iskolai ünnepséget a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa nyitotta meg egy változatos dalösszeállítással. Kisvárdai-Spier Tamás és Lukács Krisztián (VII. o.) népdalokat énekeltek, majd Andó Áron és Kecskés Tamás X. A osztályos tanulók sárközi verbunkot táncoltak a Kossuth Lajos táborában című nótára, melyet Almási Dóra (IX. A) és Szlaukó Vivien (IV. B) citerán kísértek. Ezután Bródy János Szabadnak születtél és Csézy Itthon a legjobb… című dala következett a kórus előadásában, Sallai Krisztina (VIII. o.) gitárkíséretével. 

   Tovább…

Hannának szólt az ének, a vers, a tánc

hanna_eloadas_sav

Ahogy azt korábban is jeleztük, március 12-én, hétfő délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében jótékonysági előadásra került sor, hogy a befolyt pénzösszeggel a Détári család három éves kislányának, Hannának a műtéti költségéhez és utókezeléséhez járuljunk hozzá. 

   Tovább…

Hannáért… Meghívó jótékonysági előadásra

detari_hanna_vagottAhogy azt korábbi bejegyzésünkban közzétettük, iskolánk jótékonysági előadást és sütivásárt szervez, amellyel Détári Hanna, két korábbi tanítványunk hároméves gyermeke orvosi ellátásának költségeihez kíván hozzájárulni. Mindkét rendezvény március 12-én, hétfőn, 18 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. 

   Tovább…

Arad megyei Zrínyi-eredmények

zrinyi_2018_sav

Aki nem vett még részt Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, vagy még nem oldott végig egy zrínyis feladatlapot, az nem érti és nem is értheti meg, miért van ennek a versenynek nagy népszerűsége a diákok körében. A feladatok megoldása nem a tipikus, sablonos megoldási módszerekkel történik, ezért nem is a megszokott gondolatmenetekre van szükség, hanem sajátos útra, amit a diák saját maga talál meg, új utat próbál törni. Ezzel a gondolatmenettel indította Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes az idei Zrínyi Ilona Matematikaverseny díjazását március 5-én, hétfőn 16 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. 

   Tovább…

Beiratkozás az előkészítő osztályba

tanevnyito_2017_sav

Minden család életében fontos időszak az, amikor a gyermek iskolába indul, hiszen szeretnénk, hogy gyermekünk a legjobb helyen legyen. Az iskola kiválasztásánal több szempontot is figyelembe kell vennünk, de a legfontosabb talán az, hogy a kisgyermek jól érezze magát, örömmel menjen iskolába, érezze azt, hogy egy közösség része, családias hangulatban teljenek napjai. 

   Tovább…