City Garden Junior, avagy kertészeti foglalkozások kisgyerekeknek nagyvárosokban

Danu Helen Jacqueline, Juhász Gabriel, Kovács Krisztián és Șarpe Alex, a II. A osztály tanulói neveztek be a kertészeti gyermekprogramra

„Aki egy évre tervez, az rizset ültet, aki húsz évre tervez, az fákat ültet, aki viszont a következő generációnak tervez, az megtanít egy embert gazdálkodni” – tartja egy kínai közmondás. Ezzel a mottóval indított útjára egy érdekes projektet a szecselevárosi székhelyű Yurta Prod Kft. Interaktív kertészeti gyermekfoglalkozásokat terveztek Erdély nagyvárosaiban élő II–IV. osztályos gyerekeknek.

   Tovább…

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára és főosztályvezetője látogatott el iskolánkba és a bentlakásba

Dr. Lőrinczi Zoltán (j3), az EMMI nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkára és dr. Balázs Attila köznevelési főosztályvezető tekintette meg iskolánkat és a bentlakást Spier Tünde igazgató, Tóthpál Renáta igazgatóhelyettes és Bognár Levente, városi tanácsos kíséretében

Iskolánkban, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mindent igyekszünk megtenni, hogy diákjaink a legjobb körülmények között tanulhassanak. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a bentlakás épületét is minél jobb állapotba hozzuk. 2020 őszén az Emberi Erőforrások Minisztériumához letett pályázati támogatásból sikerült egy kisebb felújítási munkálatot elvégezni a bentlakásban. Ezt a támogatási lehetőséget megköszönve hívtuk meg iskolánkba dr. Lőrinczi Zoltán nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkárt és dr. Balázs Attila köznevelési főosztályvezetőt.

   Tovább…

Zenés vetítésen az Arad megyei diákok tavaszi fotói

Ma, június 17-én délelőtt (az immár egyre hevesebben tomboló nyár elején) jutottunk el az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázat díjkiosztó ünnepségéhez. Bár a tanév végi események szorítása miatt a pályázó diákok és a zsűri tagjai sem tudtak teljes számban jelen lenni, mégis hasznosnak és tartalmasnak bizonyult a rendezvény. Fényképes beszámolóval a hétvégén jelentkezünk, addig viszont fogadják szeretettel azt a (korábban már beígért) zenés vetítést, amely az Arad megyei diákok által beküldött fotókat tartalmazza.

   Tovább…

Június 17-én, csütörtökön díjátadó. Minden pályázó diákot szeretettel várunk!

Ahogy azt korábban is jeleztük, június 17-én, csütörtökön 11 órától tartjuk az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk díjkiosztó ünnepségét a Csiky Gergely Főgimnázium első emeleti informatika termében. Erre nem csak a díjazottakat, hanem minden kedves pályázót szeretettel várunk!

   Tovább…

„Csodálatos mesevilág” a Nemzeti Összetartozás Napján

Balog Sára, II. A osztályos diákunk rajza dicséretet érdemelt a Csodálatos mesevilág című temesvári rajzversenyen

A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a korábbi években a Nemzeti Összetartozás Napján különböző alkotó tevékenységekre látta vendégül a testvérintézményeik kisdiákjait. Idén, a járványügyi korlátozások miatt a testvériskolák diákjai nem lehettek jelen, ezért másképpen szervezték meg ezt a rendezvényt. Május folyamán egy rajzversenyt és egy fogalmazásíró versenyt hirdettek meg.

   Tovább…

A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021 – eredményhirdetés

Ghica Izabella, Horváth Jázmin és Kruzslitz Kyra (IX. C), a szecessziós verseny IX–X. osztályos kategóriájának első helyezettjei

Doru Orban, az aradi Filharmónia igazgatójának jóvoltából szecessziós versenyünk 2.0-ás változatának eredményhirdetésére rangos környezetben, a Kultúrpalota előadótermében került sor. Ez az épület is jól példázza a mindenkori aradi helyzetet. Az 1913-as megnyitóra idelátogató bajor küldöttség áradozott szépségéről, elismerően nyilatkozott a városvezetésről, amely ilyen monumentális alkotást szentelt a kultúrának, míg a hazai sajtóorgánumok némelyike arról cikkezett, hogy túl sokba került, meg fákat is ki kellett vágni, és hogy az intézményben helyett kapó könyvtár gyűjteménye igen szegényes, sőt az egyik budapesti újság nemes egyszerűséggel azt állította, hogy Szántay csak szimplán lemásolta a fővárosi Anker palota homlokzatát…

   Tovább…

Két csikys matematikus tehetséget díjaztak Szegeden a XVII. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny díjkiosztó ünnepségén

Budacsek Tímea (VII. B) és Bíró Mátyás (V. A), a XVII. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny döntőjén díjazott csikys diákok

Immár XVII. alkalommal hívta versenyre a matematika ifjú tehetségeit Magyarországról és a határon túlról a szegedi Bonifert Domonkos Alapítvány, az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület, a Bonifert Domonkos Általános Iskola és a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelyének közössége. Az idei tanév során a négy levelező fordulóba csaknem négyszáz, III–VIII. osztályos diák kapcsolódott be. Közülük 212 tanuló Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről és Kárpátaljáról nevezett. A járványhelyzet miatt online rendezett döntőbe 150 diák jutott be, közülük ötven határon túli tanuló. A tavalyi döntőt a koronavírus meghiúsította, így a tavalyi és idei tanév döntősei együtt mérették meg magukat.

   Tovább…

Egy újabb mérföldkő – a nyolcadikosok ballagása

Ballagnak a csikys nyolcadikosok 2021. június 11-én

2021. június 11-e a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikosai számára nemcsak egy átlagos és egyszerű péntek volt, hanem iskolai tanulmányaik egyik mérföldköve is. Ez volt a ballagásuk napja, melyet a sok virágcsokor, lufik és a büszke szülők, rokonok, barátok jelenléte mellett meghatódottság jellemzett.

   Tovább…