Rendhagyó tanévzárók a vizsgák és a kánikula jegyében

Június 24-én, csütörtökön az V–VII., illetve a IX–XI. A osztályok, június 25-én, pénteken pedig az előkészítő és az I–III. osztályok tanévzárójára került sor a Csiky Gergely Főgimnáziumban – erősen rendhagyó körülmények között. Mivel mindkét napon a nyolcadikosok képességvizsgája, sőt már a következő heti érettségi előkészítése is javában zajlott, hagyományos, „központi” ünnepséget nem szerveztünk. Sanda gyanúnk szerint ez nem is hiányzott olyan rettenetes nagyon a diákoknak, sőt, kifejezetten élvezték a vakációs hangulatot, a lazaságot és a zumbát. Mert az is volt. 😊

   Tovább…