Hegyen, völgyön át magunk mögött hagytuk a hetedik osztályt

Csoportunk a Mézgedi-cseppkőbarlang bejáratánál [Fotó: Muntean Tibor]

Július 16-án, pénteken kora reggel a két hetedik osztály (A és B) izgatottan gyülekezett a Szabadság-szobor előtt Back Mária és Muntean Tibor osztályfőnökök, illetve Drasztyl Andrea kísérőtanár társaságában, hogy elinduljon a várva várt osztálykirándulásra. Fél nyolckor már minden táska az autóbusz csomagtartójában pihent, mi pedig a legjobb helyekért harcolva felszálltunk, majd egy gyors névsorolvasás és búcsúzkodás után el is indultunk.

   Tovább…

Beiratkozás a kilencedik osztályba

Július 26–28. között (hétfőtől szerdáig) zajlik a beiratkozás a Csiky Gergely Főgimnázium IX. osztályaiba. Naponta 9:00–18:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, a Csiky Gergely Főgimnázium első emeleti 211-es termében. 

   Tovább…

Egy céllövész bemutatkozása

Lészay Csaba a bal oldali képen az I. helyezettek között a bal oldalon, a jobb oldali képen pedig (szintén a dobogó legmagasabb fokán) a jobb oldalon látható

Lészay Csaba vagyok, a XI. A osztály tanulója, és az én sportágam a céllövészet. Az Aradi Városi Sportklub leigazolt sportolója vagyok immár 4 éve.

   Tovább…

Egy karatés bemutatása

Détári Dominic (balról az első), iskolánk XI. C osztályos karatésa

2021. június 5-én Aninán rendezték meg az Anina csillagai elnevezésű karate versenyt. Détári Dominic, iskolánk XI. C osztályos tanulója két versenyszámban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott és első helyezést ért el.

   Tovább…

Megkezdődött a beiratkozás az őszi érettségire

A 2021-es érettségi őszi vizsgasorozatára július 19–26. között lehet beiratkozni a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán, naponta 9–13 óra között. Minden érdekeltet kérünk, hogy lehetőleg ne az utolsó napra hagyják a beiratkozást.

   Tovább…

Egy mazsorett bemutatkozása

2012 óta versenyszerűen űzöm a mazsorettet, illetve a twirling sportágat az aradi C.S. Mistral sportegyesületnél. Az évek során számos országos bajnokságon és nemzetközi versenyen vettem részt, többek között két Európa Bajnokságon is, 2018-ban és 2019-ben.  

Az egyéni versenyszámaimban sokszor sikerült első helyezést elértem. A Szolnok Open országos mazsorettversenyen (2018 február 24.), az Aradon megrendezett Dancing Europe országos bajnokságon (2018 május 19.) és a Feria Dansului országos bajnokságon, Nagyváradon (2019 december 14.) is az élen végeztem.

   Tovább…

Táncversenyen győztek Bukarestben

Kruzslitz Kyra és Horváth Jázmin (IX. C) első helyezést értek el a Bucharest Dance Festival nevű táncversenyen, a Doma Art X style csapat tagjaiként.

A versenyt június 18–20. között rendezték meg Bukarestben, a Snagov Palotában.

A győztes csapatot Dorian Cosma és Maura Cosma edzők készítették fel.