Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára és főosztályvezetője látogatott el iskolánkba és a bentlakásba

Dr. Lőrinczi Zoltán (j3), az EMMI nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkára és dr. Balázs Attila köznevelési főosztályvezető tekintette meg iskolánkat és a bentlakást Spier Tünde igazgató, Tóthpál Renáta igazgatóhelyettes és Bognár Levente, városi tanácsos kíséretében

Iskolánkban, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mindent igyekszünk megtenni, hogy diákjaink a legjobb körülmények között tanulhassanak. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a bentlakás épületét is minél jobb állapotba hozzuk. 2020 őszén az Emberi Erőforrások Minisztériumához letett pályázati támogatásból sikerült egy kisebb felújítási munkálatot elvégezni a bentlakásban. Ezt a támogatási lehetőséget megköszönve hívtuk meg iskolánkba dr. Lőrinczi Zoltán nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkárt és dr. Balázs Attila köznevelési főosztályvezetőt.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy június 15-én, kedden mindketten ellátogattak iskolánkba. A Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége mellett Bognár Levente városi tanácsos is részt vett a vendégek fogadásában, s a bentlakási körúton Tóth Csaba, Arad megye prefektusa is csatlakozott a jelenlévőkhöz. Dr. Lőrinczi Zoltán és dr. Balázs Attila a beszélgetés és egy rövid körút során megismerkedett az iskola helyzetével, de ugyanakkor az aradi és Arad megyei magyar oktatás témája is terítékre került. Mivel a Csiky Gergely Főgimnázium Arad megye egyetlen magyar középiskolája, bentlakásunk fontos szerepet játszik az Arad megyei magyar oktatás palettáján. Minden lehetőséget kihasználunk, hogy az ott lakó diákok körülményein javítsunk. Egy ilyen lehetőség volt a pályázat is, amelynek segítségével a manzárdszobákban sikerült új parkettát lerakni és a könyvtár is új ablakokat kapott. Ennek a felújításnak az eredményét is megtekintették a vendégek, ugyanakkor szóba kerültek az épület még felújításra váró hiányosságai is.

Ne felejtsük el, hogy a bentlakás és az iskola több mint egy épület. A falai között rejtőzik a munka, aminek eredménye csak évek múlva fog valóban kibontakozni. De mi most vagyunk itt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a magyar diákokért.


Sajtóvisszhang:

Aradi Hírek – A magyar állami támogatás nem ütközik a helyi érdekekbe

Nyugati Jelen – Magyar államtitkári és főosztályvezetői látogatás a Csikyben – A bentlakás felújításának az eredményét tekintették meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 + kettő =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .