
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a korábbi években a Nemzeti Összetartozás Napján különböző alkotó tevékenységekre látta vendégül a testvérintézményeik kisdiákjait. Idén, a járványügyi korlátozások miatt a testvériskolák diákjai nem lehettek jelen, ezért másképpen szervezték meg ezt a rendezvényt. Május folyamán egy rajzversenyt és egy fogalmazásíró versenyt hirdettek meg.
Az előkészítős, elsős és másodikos gyerekeknek szóló „Csodálatos mesevilág” című rajzversenyre a gyerekek kedvenc népmeséjük egyik jelenetét kellett hogy megrajzolják szabadon választott technikával.
A III–IV. osztályos kisdiákok megadott kulcsszavak segítségével írhattak fogalmazást, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódtak.
A Szabadkáról, Szegedről, Újszentesről, Lugosról érkező munkák mellett a Csiky Gergely Főgimnázium II. A osztályosainak „mesés” rajzait is kiállították, és nagy örömünkre Balog Sára alkotása dicséretet érdemelt. A dicséretet kapott rajz A mezei nyúl és a sündisznó című meséről készült.