Mindeközben az egyetemisták…

4student-services

Mármint az elsőévesek, akik nemrég még a Csiky asztalait, székeit koptatták (öhm, időnként egész határozottan…), most viszont már új „iskolában”, új környezetben, netán új városban is vannak. Szóval hogy mi is van velük? Melyek az első élmények, benyomások? Hogyan élték meg az első egyetemi napot, hetet, heteket? (Vannak, akik az elmúlt hétfőn, október 3-án, s vannak, akik egy-két-három héttel korábban megkezdték már a tanulást.) 

   Tovább…

Óbecsei vendégek iskolánkban

obecsei_vendegek_sav

Október 7-én, pénteken egy vajdasági (szerbiai) küldöttség látogatott iskolánkba, mégpedig az Óbecsei Gimnázium 12. osztálya Kiss Igor igazgató úr vezetésével. Vendégeink csikys tanárok és diákok társaságában ismerték meg városunkat, és velük együtt emlékeztek az aradi vértanúkra. 

   Tovább…

Harmadikosok és negyedikesek látogatása a pécskai Bivalyfarmon

bivalyfarm_sav

A legújabb tantervi előírások szerint a III–IV. osztályosok órarendjébe bekerült egy olyan tanóra, ami a tanulók egyik kedvence lett. Címe: Játék és mozgás. Ebből jutott ki bőven a Csiky Gergely Főgimnázium elemista tanulóinak az elmúlt héten, amikor tanítóik – Bálint Erika, Cirják Márta és Kurunczi Enikő – kíséretében ellátogattak a pécskai Bivalyfarmra. 

   Tovább…

Október 6-i megemlékezésen a csikysek

Oktober_6_2016_sav

Szomorkás őszi időben, szemerkélő esőben került sor Aradon az idei október 6-i megemlékezésre a Szabadság-szobornál, illetve a Vesztőhelyen. Mindkét helyszínen csikys diákok közreműködésével zajlott a koszorúzás. Iskolánk diákjai, pedagógusai, valamint a jelenleg itt tartózkodó magyarországi vendégek testületileg vettek részt az ünnepségeken. 

   Tovább…

Vendégek a Nemzetközi Pető Intézetből

Peto_Intezet_vendegek_sav

Október 4-én, kedden, a Határtalanul program keretében érkezett iskolánkba Fehér Gyöngyi igazgatóhelyettes vezetésével az a tizenegy diák (és hat kísérőjük), aki a budapesti Nemzetközi Pető András Intézetben tölti hasznosan ideje nagy részét, hogy kilépve a nagyvilágba úgy boldogulhasson, mint bárki más közülünk. 

   Tovább…

„Bullying”, avagy az iskolai bántalmazásról

Bullying_Rudolf_Anna_sav

A gyermekek közötti agresszió napjainkban egyre szélsőségesebb formában jelenik meg. A játékos csúfolódástól a kiközösítésen át a fizikai bántalmazásig széles a paletta. Számos kérdés felmerül az emberben ezzel a témával kapcsolatban. Mi ez a jelenség egyáltalán? Hogyan ismerhetjük fel? Ki a felelős érte? Mik a következményei? Hogyan előzhetjük meg a bajt? Mi van akkor, ha már megtörtént a baj? Hogyan kezeljük? 

   Tovább…

A 17. októberi emléktúra

Vilagos_2016_sav

Október 1-jén, szombaton a hatodik osztályosok azon a hagyományos zarándokúton vettek részt, melyet évente szervez meg a vértanúk emlékére Khell Levente tanító bácsi és Homolka Ervin. Az idei, immár 17. emléktúrára a diákokat osztályfőnökük (e sorok írója) és Muntean Tibor történelemtanár kísérte el. 

   Tovább…

MÚRE-dicséret egy csikys diáknak

Zsambok_Zoltan_MURE_dicseret_sav

Zsámbok Zoltán, iskolánk XII. A osztályos tanulója, a weblap-szerkesztőség fotósa dicséretet érdemelt ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által tavaly meghirdetett 2015 Brassaï Sajtófotó pályázaton

   Tovább…