Mindeközben az egyetemisták…

4student-services

Mármint az elsőévesek, akik nemrég még a Csiky asztalait, székeit koptatták (öhm, időnként egész határozottan…), most viszont már új „iskolában”, új környezetben, netán új városban is vannak. Szóval hogy mi is van velük? Melyek az első élmények, benyomások? Hogyan élték meg az első egyetemi napot, hetet, heteket? (Vannak, akik az elmúlt hétfőn, október 3-án, s vannak, akik egy-két-három héttel korábban megkezdték már a tanulást.) 

A fenti kérdésekre néhány mondatos választ, egyfajta élménybeszámolót kértünk idei végzőseinktől, akik a továbbtanulás rögös útját választották. Alább a beküldött visszajelzésekből összeállított csokrot adjuk át az érdeklődőknek: jelenlegi diákjainknak, leendő egyetemistáinknak. És valamennyi weblap-látogatónknak, természetesen. (A néhány mondatosnál részletesebb visszajelzéseket – Sipos Szilárd esetében kisfilmmel kiegészítve – a Tovább gombra kattintva felugró ablakban tekinthetjük meg.)


Az első nap nagyon rossz volt, mivel senkit sem ismertem, ráadásul az évnyitóm nem is az egyetemen volt, hanem az Ifjúsági Házban, fogalmam sem volt, merre kell menni, hol található meg. (…) Kemény hét volt, mivel már az első matek kurzuson 10 oldalt írtunk, és minden kurzust, szemináriumot és laborgyakorlatot megtartottunk. (…) Nagyon jó élmény megtapasztalni azt, hogy magamra vagyok utalva és saját magam kell hogy gondoskodjak mindenről.

[popup_trigger id=”16560″ tag=”span”]tovabb[/popup_trigger]

(Drăgan Patrik, Temesvári Műszaki Főiskola, Automatizálás és Számítógépek Kar, Informatika szak)


Szegeden már 4 hete megkezdődött a tanítás, de visszaemlékezve az első napomra talán annyi lenne, hogy:
Reggel borús idő volt és nem is tudtam biztosan, hogy melyik épületben lesznek az óráim, de a kollégiumi szinttársaim felajánlották, hogy elkísérnek, aminek nagyon örültem. A sárga villamoson rengeten voltak és ahogy kinéztem az ablakon, idegennek éreztem a várost, mert semmi ismerőset nem találtam.

[popup_trigger id=”16569″ tag=”span”]tovabb[/popup_trigger]

(Juhász Dóra, Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Matematika alapszak)


Számomra a megnyitó egy kellemes csalódás volt, mert nem a megszokott közhelyes módon folyt, hanem egy bemutatót tartottak nekünk a vallásosság regisztereiről (típusairól, megközelítési módjairól). Röviden megtudtuk, hogy mi fog ránk várni az elkövetkezendő hetekben, s a tanárokat is bemutatták. Kicsit szokatlan nekem ez a sok ember, és hogy lesznek óráink akár este 8-ig is, de bízok benne, hogy hamar hozzászokom.

(Kócsó Alexandra, Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar–Angol szak)


Egy minden pénzt megérő, fáradalmas gólyatábor után egyből beköltöztem a bentlakásba. A hétfői nap játszással telt el, és mint kiderült, ez nagyrészben az órák része lesz. Föl kell kötni a gatyát, nagyon erős a szak, sok az elvárás. (Nagyon várom a gyakorlatot.)

(Mészár Tamara, Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak)


Szerencsére, no meg nagy örömömre bejutottam a temesvári orvosi egyetemre. Első egyetemi napom érdekesen indult, mert alapból egy fél órát kínlódtam a bentlakási szobám ajtajával, mivel az egyértelműen nem működött. Enyhe késéssel (szégyenemre) végül odaértem az egyetem főépületébe, amelynek dísztermébe nem fértünk már be, így eléggé rövidre sikeredett az évnyitó…

[popup_trigger id=”16622″ tag=”span”]tovabb[/popup_trigger]

(Păcurar Ariana, Temesvár, Victor Babeş Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem, Orvosi Kar, Balneofiziokinetoterápia és orvosi felépülés szak)


Az első napon egyből óráink voltak, 9–13-ig digitális képszerkesztés. Röviden bemutatták az egyetemet s a karunkat, majd miután körbevezettek a különböző termekben s a könyvtárban, megkaptuk az első csoportos feladatunkat, az óra végén pedig még házi feladatot is, egy kompozíciós gyakorlat formájában.

[popup_trigger id=”16574″ tag=”span”]tovabb[/popup_trigger]

(Simpf Erika, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad, Képzőművészeti Kar, Reklámgrafika szak)


A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi karán hétfőn 10 órakor rendezték meg az ünnepélyes tanévnyitót, amin Héjja Szabolcs, a BÁV Románia ügyvezető igazgatója tartott előadást az elsőéveseknek, majd bemutatkoztak leendő tanáraink is, illetve tanácsokat osztott az újaknak a kar igazgató asszonya, dr. Dézsi-Benyovszki Annamária.

[popup_trigger id=”16572″ tag=”span”]tovabb[/popup_trigger]

(Sipos Szilárd, kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi kar, Marketing szak)


Az első egyetemi napom reggel kilenckor kezdődött, és délután négyig tartott. Eléggé fárasztónak tűnik, de idővel bele lehet rázódni. Az évfolyamtársaim többségét már ismerem, mindnyájan érdekes személyiségek és szórakoztatóak. Ma megismertük a vezetőtanárunkat és a grafikatanárt is. Megkaptuk az órarendet, amely nagyon eltér az iskolaitól, mivel ez két hetes periódusokra vonatkozik.

(Szomorú Sándor, Partiumi Keresztény Egyetem, Képzőművészeti Kar, Grafika szak)


Az első napom tartalmas, fárasztó volt de egyben élményekkel dús. Nagyon jó volt látni új embereket, ismerkedni és be látni azt a helyzetet, hogy igenis ez már más lesz. Nem könnyűek az egyetemi évek mivel ha komolyan állsz neki, és valóra szeretnéd váltani álmaid akkor bizony tanulni kell, de az életnek mindig a pozitív oldalát kell nézni ami az, hogy az egyetemi évek lesznek egy fiatal számára a legszebbek, szóval megéri.

(Tari Stefánia, Partiumi Keresztény Egyetem, Bölcsészettudományi kar, Német nyelv és irodalom szak)


A mai nap, a megnyitó igen kellemes élmény volt. Kicsit furcsán éreztem magam, hiszen valami teljesen újba csöppentem bele. Bevallom, kicsit megijedtem, hiszen az órarendet látva a holnapi nap igen zsúfolt lesz, reggel 8-tól este 8-ig lesznek óráim! De felkészültnek érzem magam és igen elszánt vagyok!

(Torma Dorothy, Aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem, Gyógyszerészeti Kar)