Csikysek a Kutatók Éjszakáján

kutatok_ejszakaja_sav

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már olvashatták, szeptember 30-án, pénteken rendezték meg Aradon is a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozatot. Ezen iskolánk néhány hatodikos, hetedikes, illetve tizedikes tanulója kísérleteket mutatott be, sok más diákunk pedig látogatóként volt jelen. 

kutatok_ejszakaja-2Az Atrium bevásárlóközpontban nagyon sok járókelő tekintette meg a különböző fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket. A csikys diákok Rogoz Marianna és Molnár Mária tanárnők irányításával egy mobiltelefon és egy prizma segítségével hologramot hoztak létre, gyufaszálon villákat egyensúlyoztak, egy hajszárító segítségével ping-pong labdákat és földgömböt lebegtettek, illetve egy DNS-teszt készítésében is segédkeztek.

A rendezvény alatt sok színes műsorral is szórakoztatták az érdeklődőket, végül pedig tombolasorsolás fokozta a hangulatot.