Generációs különbségek a családban

generacios_kulonbsegek

Folytatja a szülőknek szóló előadás-sorozatot a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél nyert pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába. December 12-én 17 órakor a Tóth Árpád teremben a békéscsabai Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus, főiskolai docens a generációs különbségekről fog beszélni. 

   Tovább…

Életvezetési tréning végzősöknek

rose_csapatepito_vegzosoknek_sav

December 6-án, csütörtökön délelőtt egy körülbelül öt órás csapatépítő tréningen vettünk részt, mi, a XII. A, B és C osztályos diákok. Előzetesen azon morfondíroztam, hogy mivel is fogjuk ezt a hosszú időt eltölteni… Arra számítottam, hogy különböző kérdőíveket töltünk majd ki, és azok alapján fogjuk megállapítani,hogy mivel is szeretnénk foglalkozni, illetve egyfajta útmutatással segítenek majd. Talán beszédek is lesznek, különböző egyetemeket és munkalehetőségeket mutatnak be, mi pedig esetleg véleményt mondunk vagy kérdezünk, ha valamit nem értünk. Nos, szerencsére, egészen máshogy alakult az egész! 

   Tovább…

Határtalanul a turizmus szakon

arad_bekes_hatartalanul_sav

November első hete a „határtalan” barátságok felelevenítéséről szólt, elsősorban a X. és XI. turizmus szakos osztály diákjai számára. Iskolánk a Határtalanul! program keretében négy napon át vendégül látta a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium csapatát, amelynek tagjaival csodás pillanatokat, gazdag élményeket éltünk meg. 

   Tovább…

Drogprevenció – diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal

bonus_pastor_diakokkal_sav

A drogprevenció közös ügy, közös feladat: család és iskola együttműködésere van szükség. Ennek jegyében folytattuk iskolánkban november 15-én és 16-án a „Merj nemet mondani!” drogprevenciós eseménysorozatot, melynek keretén belül a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva, Horváth Mária és Bartha Zsolt diákokkal, szülőkkel és pedagógusokkal beszélgettek a drogokról, a fogyasztás, rászokás veszélyeiről, a megelőzés lehetőségeiről. A tevékenységsorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázat eredményeként jöhetett létre. 

   Tovább…

Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába

serdulo_a_csaladban

A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület ezúttal a szülőket szólítja meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába

   Tovább…

Csikys kilencedikesek összerázó hétvégéje, avagy élmények a köbön

kilencedikesek_csapatosszerazasa_sav

2018. október 19-én, pénteken délután nemhogy kiürült, de nagyon is élettel telt meg iskolánk bentlakása. A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél elnyert pályázat keretében 51 kilencedikes diák költözött be egy összerázó, csapatépítő hétvégére. Velük tartottak az osztályfőnökeik és 11 tréner, akik mindent megtettek, hogy ez a hétvége emlékezetes legyen a fiatalok számára. Játékok és játékos feladatok, meghitt beszélgetések, hangos nevetések jellemezték az együtt töltött két napot. 

   Tovább…

Amikor a szülő is jár iskolába

konflikuskezeles_2018_sav

A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület ezúttal a szülőket hívja tanulni, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába. 2018. december 7–8-án, pénteken és szombaton másfél napos képzést tartunk Major Zsolt Balázs budapesti pszichológus irányításával, melynek témája az önismeret, a kommunikáció és a konfliktuskezelés. 

   Tovább…