Marosán Csaba iskolánkban

Január 22-én iskolánkba látogatott Marosán Csaba, kolozsvári színművész, aki egy előadással lepte meg a csikyseket, és ezzel lehetőség adódott rendhagyó módon megemlékezni a magyar kultúra napjáról. A díszteremben összegyűlt diákok felhőtlen szórakozása jellemezte a színművész produkcióját.

   Tovább…

„Minden fejlődni és haladni vágyó magyar diák otthona” – Kölcsey-díj a Csiky Gergely Főgimnáziumnak

Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Fekete Károly, alelnök adja át Spier Tündének, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójának a Kölcsey-díjat a magyar kultúra napi ünnepségen, 2024. január 21-én [Fotó: Ilona János]

„A magyar kultúra napján Kölcsey-díjban részesül az aradi Csiky Gergely Főgimnázium (az 1919-ben alakult Aradi Római Katolikus Főgimnázium jogutódja), az aradi magyar ifjúság nevelésében és a magas szintű anyanyelvi oktatásban betöltött évszázados szerepéért, mellyel hozzájárult az aradi magyar közösség nemzeti identitásának megerősítéséhez, szellemi és kulturális örökségének ápolásához és megőrzéséhez.” Ez áll a Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Fekete Károly, alelnök által aláírt díszoklevélen, amelyet a Fritz Mihály ötvösművész által tervezett emlékéremmel együtt vehetett át Spier Tünde, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója 2024. január 21-én, a magyar kultúra napján, az iskola Tóth Árpád termében.

   Tovább…

Kölcsey-díjas lett a Csiky Gergely Főgimnázium

Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Spier Tünde, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója és Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke a magyar kultúra napi ünnepségen, 2024. január 21-én [Fotó: Ilona János]

A 2023-as év Kölcsey-díjasa az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium lett. A díjátadásra ma, 2024. január 21-én, vasárnap 18:00 órakor került sor a magyar kultúra napi ünnepség keretén belül, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.

   Tovább…

Nem vagyok, csak mások látnak – az Osonó Színházműhely József Attila szövegeiből készült előadása

A magyar kultúra napja alkalmával az Osonó Színházműhely 2024. január 23-án, kedden Aradon mutatja be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadást.

   Tovább…

100 év… 100 nap… 100 perc… Van egy perced? (1.)

A magyar kultúra napján veszi kezdetét iskolánk új irodalmi projektje, melynek címe 100 év… 100 nap… 100 perc.

100 év… azaz iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium épülete idén 100 éves.

100 nap… azaz ebben az új évben 100 napon szeretnénk emlékezni és ünnepelni.

100 perc… azaz mindegyik napon egy-egy magyar költő vagy író alkotásának tolmácsolását hallgathatjuk meg egyperces kisfilmekben.

   Tovább…

Járványhelyzetben is ünnepeltünk

2022. január 22-én rendhagyó módon ünnepeltük meg a magyar kultúra napját. A VI–VII. osztály tanulói interaktív módon hangolódtak rá erre a jeles napra. Csapatverseny keretén belül tanulmányozták a Himnusz szövegét, majd játékos feladatok következtek: a csapatok a Himnusz eredeti kéziratát rakták ki, majd dramatizálták az alkotás véletlenszerűen kiosztott szakaszait, esetenként rajzokkal igyekeztek képszerűvé tenni nemzeti imánk egy-egy részletét.

   Tovább…

Makettépítő verseny: eredményhirdetés, díjátadó

A makettépítő verseny díjazottjainak egy része [Fotó: Máthé Johanna]

A csikysek egy héten át gyönyörködhettek azokban a munkákban, amelyekkel készítőik a magyar kultúra napjára meghirdetett makettépítő versenyre beneveztek. A pályaművek a folyosón rendezett kiállításon, illetve fényképeken az iskola honlapján (ITT és ITT) és a Facebook-oldalán voltak megtekinhetők. Sőt szavazni is lehetett rájuk. Majd 2022. január 28-án sor került az eredményhirdetésre és díjátadóra.

   Tovább…

Csikysek alkotásai a magyar kultúra napján (2.)

2022. január 25-én az V–XII. osztályosok makettjeit is kiállítottuk. Bár jóval kevesebb volt a jelentkező, a magyar kultúra napjára meghirdetett pályázatunkra elkészített alkotások igazán kreatívak és impozánsak lettek. Az iskola Facebook-oldalán lehet szavazni a kedvencekre, január 28-án pedig kiderül, ki milyen díjjal gazdagodott.

   Tovább…