Október 25-én, csütörtökön délután tartották az elemi osztályosok mesemondó versenyének megyei szakaszát az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában. Iskolánkat hét kisiskolás képviselte, igen szép eredményekkel.
Tovább…
A Mákvirág-díjat elnyerni minden diák számára kifejezhetetlen öröm és megtiszteltetés. Az előző tanévi kiemelkedő eredmények alapján iskolánk három diákját idén is kitüntették: Back Annamáriát (tavalyi végzősünk, arany fokozat), Kurunczi Viktóriát (XII. A, arany fokozat), Spir Rebeka Petrát (XI. A, bronz fokozat), illetve Tóthpál Esztert (X. A, bronz fokozat). A díjazottak az érem mellett egy szovátai táborozásban is részesültek, melyre október 10–13. között került sor.
Tovább…
2018. október 19-én, pénteken délután nemhogy kiürült, de nagyon is élettel telt meg iskolánk bentlakása. A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél elnyert pályázat keretében 51 kilencedikes diák költözött be egy összerázó, csapatépítő hétvégére. Velük tartottak az osztályfőnökeik és 11 tréner, akik mindent megtettek, hogy ez a hétvége emlékezetes legyen a fiatalok számára. Játékok és játékos feladatok, meghitt beszélgetések, hangos nevetések jellemezték az együtt töltött két napot.
Tovább…
Családias hangulatban zajlott le a Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakasza október 22-én, hétfőn 14 órai kezdettel a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Három iskola bátor V–VIII. osztályos mesemondói gyűltek össze a megmérettetésre, amelyen szebbnél szebb meséket hallhatott a közönség.
Tovább…
A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület ezúttal a szülőket hívja tanulni, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába. 2018. december 7–8-án, pénteken és szombaton másfél napos képzést tartunk Major Zsolt Balázs budapesti pszichológus irányításával, melynek témája az önismeret, a kommunikáció és a konfliktuskezelés.
Tovább…
Október 21-én, vasárnap tizenöt csikys diák dr. Muntean Tibor történelemtanár vezetésével a magyar fővárosba indult a Rákóczi Szövetség meghívására. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve meglátogattuk az Új Köztemetőt, részt vettünk a Műegyetemen rendezett ünnepségen, valamint fáklyákkal vonultunk fel a Bem térre.
Tovább…
Október 12-én, pénteken, első alkalommal szerveztük meg mi, a X. A-s újdonsült kortárskönyv-kommandósok, első pénzgyűjtési akciónkat. Célunk, hogy az összegyűlt pénzből újabb könyveket szerezhessünk be az iskola könyvtárának, melyeket kisebb és nagyobb diákok is egyaránt szívesen olvasnak.
Tovább…