Június 26–29. között Algyógyon pihente ki az iskola „fáradalmait” az V. és a VI. osztály (egy része), két licista lány, illetve három kísérőtanár – Back Mária, Rónai Helén és Muntean Tibor – társaságában. (Akik viszont nem sokat pihentek…)
Tovább…
Túl vagyunk az idei érettségi szóbeli és gyakorlati próbáin, amelyekről korábbi bejegyzéseinkben részletesen olvashattak már. Július 4-én, hétfőn kezdődnek az írásbeli próbák kezdődnek, amelyekre az alábbi tudnivalók vonatkoznak.
Tovább…
Az elmúlt héten, június 27–29. között vettek részt a nyolcadikosok a képességvizsgán, amelynek eredménye a IX. osztályba való beiratkozáskor is számít. Július 1-jén, pénteken délután hirdették ki a vizsga eredményét, s utána óvást is be lehetett nyújtani. (A kapott jegyeket iskolánkban senki nem óvta meg.) Július 9-én már a kilencedik osztályba való beiratkozás kezdődik.
Tovább…
A Munkavédelem és munkahigénia elnevezésű gyakorlati tantárgy keretében a XI. C közgazdaságtan osztály Tóthpál Renáta tanárnő kíséretében június 23-án alapszintű elsősegélynyújtási tanfolyamon vett részt a Romániai Vöröskereszt Arad Megyei Szervezeténél.
Tovább…
Február derekán új lehetőség nyílt a IX–XII. osztályosok számára, hiszen megalakult a KAMASZK U17 diákszínjátszó csoport. Kezdetben 45 diák érdeklődött, de a fellépésig 19-re csökkent a létszám. Balog József, a Magyarországi Alternatív Színházi Központ (MASZK) elnöke készített fel minket. Tőle sokat tanultunk a színészetről, de a jókedv sem maradt el a próbákról, melyeket kéthetente szerdán és csütörtökön tartottunk. Június 22-én a csikys diákok, másnap, 23-án pedig az érdeklődő felnőttek előtt léptünk fel a Szépek és szörnyek című előadással.
Tovább…