Igazgatói dicséret – nekünk!

Igazgatoi_dicseret_sav

Szerdán, az elemi osztályosok évzárója után a nagyszünetben Hadnagy Éva igazgató irodájába hívta a 13 weblapszerkesztőt. Volt némi töprengés, aggódó tekintetek, hogy izé, mi történt, csak nincs valami baj, meg ilyesmi. Aztán az első néhány mondat után kiderült, hogy mi is volt a váratlan behívás oka. Nem, nem igazgatói megrovás, hanem épp az ellenkezője, igazgatói dicséret várta az egy éve működő csikys weblapszerkesztői csoportot.

A teljes létszámban megjelenő csapatnak – Bacsilla Sándor (IX. A), Bakai Kitti, Bognár Tünde (XI. C), Bold Barbara (IX. A), Bortoș Júlia (X. C), Cara Alessio (X. A), Csomós Roland (IX. A), Păcurar Ariana, Papp Anabella (X. A), Pop Reghina (XI. C), Rostás Szandra (XI. A), Sipos Szilárd (X. C), Tóthpál Béla (X. A) – Hadnagy Éva meleg szavakkal köszönte meg az egész évi lelkes munkát. Örömmel újságolta, hogy sok testvériskola is jelezte már elismerését a Csiky gazdag és mutatós weblapja miatt, amely ablak kíván lenni nemcsak a diákok, tanárok, hanem a szülők, hozzátartozók, illetve minden, az aradi magyar középiskola iránt érdeklődő ember felé.

A dicsérő szavak után (melyeket a másnapi évzárón átnyújtott elismerő oklevelek is aláhúztak) kötetlen beszélgetés és egy kis állófogadás következett.

Köszönjük! 

Díszbeszédek idén sem, díjakból még több! – Reálosok tanévzárója

Evzaro_9_11_2014_sav

A tavalyi reálosok évzárójához hasonlóan idén is kötetlen módon történt ez a sokak által várt örömünnep, mely díszbeszédektől mentes volt, ám kiosztott díjakban annál inkább bővelkedett. Június 19-én, az iskolában párhuzamosan történő évzárók miatt félórás csúszással, délelőtt fél 11-kor kezdődött az oldott hangulatú és családias tanévet záró és vakációt nyitó ünnepség a Tóth Árpád-teremben.

A tanév vagy a tanévzáró lesz idén hosszabb?” Ezzel a kérdéssel nyitotta meg az eseményt Ruja Ildikó, a X. A osztályfőnöke, aki a már megszokott módon műsorvezető is volt az elméleti osztályok évzáróján. Nem volt véletlen a kérdés, hiszen a gazdájukra váró jutalmak hatalmas sora borította el az asztalt, melyeket bizony nem kis időbe telt kiosztani.

A műsorvezető rövid köszöntője után máris következett a jutalmazás, mely minden osztálynál egy rövid évértékelővel kezdődött, és a díjak kiosztásával folytatódott. A IX. A osztályfőnöke, Nyári Andrea csendesnek, de egyben nagyon erősnek és aktívnak jellemezte osztályát. Az I. tanulót, Ilona Juditot lelkesedése és szorgalma 9,88-as átlagig repítette. II. díjat kapott Sipos Walter, és kemény munkájáért III. díjat ért el Szilasi Róbert. További 5 diák dicséretet, illetve különdíjat kapott.

Következett a X. A osztály. Ruja Ildikó hosszúnak és nehéznek élte meg az idei tanévet, szerencsére díjakban bővelkedő diákjai enyhíthetik a kellemetlen emlékeket. Megosztott I. díjjal és 9,83-as átlaggal zárta az évet Ilona Eszter és Sisa Rihárd, II. díjat kapott Juhász Dóra Katalin, III. díjas pedig Cara Alessio lett. További 9 diák kapott dicséretet.

A XI. A erre a kis időre pótosztályfőnököt kapott László Anette személyében, és az évértékelőt Czernák Endre mondta el, aki személyes élményeiről beszélt. „Benőtt a fejünk lágya!” – mondta, és erre hangos hahotázással reagáltak a tanárok és diáktársak, bár egyesek tekintetében egyetértés látszott. A tizenegyedikesek már nagyon várják a következő évet (vagy mégsem?…), ám előbb a díjkiosztást kellett megvárniuk. I. díjat Kovács Henrietta érdemelt, kinek átlaga 9,8 lett az idei tanévben. II. helyen Horváth Szilvia zárt, III. díjat pedig Tóth Blanka Viktória kapott. Dicséretben részesült további 6 diák.

A különdíjak kiosztását Hadnagy Éva igazgatónő kezdte, aki az évfolyamelsőket – Ilona Judit (IX. A), Ilona Eszter (X. A), Sisa Rihárd (X. A), Kovács Henrietta (XI. A) – Wieser Tibor-díjjal jutalmazta. De a tantárgyversenyeken való részvételért, illetve eredményes szereplésért is osztottak (nem kevés) jutalmat. Román versenyek, Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny, Implom József Helyesírási Verseny, angol versenyek, számítástechnika olimpiász, nemzetközi rajzversenyek, megyei ökológia verseny, a Theatrum Mundi fesztivál fotóversenye, Utazás Európában – nem megszámlálhatatlan, de nagyon sok diák örülhetett a sikeres versenyzésért járó jutalmaknak.

Az iskola diáklapja, azaz a Csiky-Csuky szerkesztéséért 5 (reálos) diák, iskolánk honlapjának egész éves szerkesztéséért 13 (nem csak reálos!) diák, a Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválján való részvételért pedig 8 (szintén nem csak reálos) diák kapott elismerést, azaz kitüntető oklevelet és finom csokit.

A hosszú díjkiosztó után nem maradt más hátra, mint az igazgató asszony rövid záróbeszéde, aki megköszönte az egész éves munkát, és kellemes vakációt kívánt mindenkinek. Következett a Himnusz, majd mindenki felszabadultan tért haza, tudva azt, hogy egyeseknek beérett a várt gyümölcs, mások pedig szeptemberben újra nekiállhatnak dolgozni, hogy jövőre a díjazottak között jelenjen meg nevük. Június 26-án ugyanitt folytatjuk, akkor már a szaklíceumi osztályok tanévzáró ünnepségével!

(Megjegyzés: ahogyan a gimnazisták tanévzárójáról szóló cikk végén is feltüntettük, a díjazottak, dicséretben, illetve különdíjban részesültek teljes listáját, annak hosszúsága miatt, külön cikkben fogjuk közzétenni a szaklíceumi osztályok tanévzáró ünnepségét követően.)

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia, Ilona János] 

Tanévzáró a gimnazisták számára is [Javítva]

Tanevzaro_5_7_2014_sav

Június 20-án, csütörtökön az ötödik, hatodik és hetedik osztályos tanulók remélhetőleg utoljára lépték át a hőn szeretett iskola kapuját és szeptemberig felé sem néznek.

A kisudvaron felsorakozott népes társaság Bitai Vivien (VII. B) műsorvezetésével 9 óra körül kezdte meg az idei tanév záró ünnepségét, s hamar kiderült, hogy ők is, akárcsak az elemi iskolás nebulók, rendkívül sokoldalúak. Az ünnepséget Hadnagy Éva igazgatónő nyitotta köszöntő beszédével, majd Mészár Anna Orsolya és Tóthpál Eszter szavalata következett. Ezután, az időt nem húzva, az osztályfőnökök és a különböző tantárgyakat oktató tanárok rátértek a díjazásokra.

Az V. A osztály osztályfőnöke, Spier Tünde, büszkén adta át a tanulók dicséreteit, díjait s legfőképpen az osztályelső Mészár Anna Orsolyának járó díjat, aki 10-es átlaggal végzett. Ő, illetve a második helyezett Tóth Tibor Richárd, illetve a harmadik helyezett Tóthpál Eszter is sok versenyen kiválóan teljesített, mint például a Matematika Kengurun, a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyen, a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen, a Fürkészen, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, ahol nem csak a megyei, hanem sokszor az országos szakaszon is képviselték iskolánkat.

Az V. B osztályban Hevesi Éva emelkedik a hierarchia csúcsára, ezért osztályának ő osztotta ki óriási büszkeséggel a jól vagy nagyon jól teljesítő tanulóknak a megérdemelt díjat. Ebben az osztályban Adjudeanu Vivienne Orsolya, Rákóczi Rebeka (megosztott első díjasok), Fodor Tímea Gabriella (II. díj) és Varga Gabriella Dalma (III. díj) lettek a legjobb tanulók. Ők és a nem kevés dicséretes is rengeteg versenyen képviselték iskolánkat, ahol kimagasló eredményeket értek el.

Erdélyi Kinga, a VI. osztály osztályfőnöke is sok díjat és oklevelet osztott ki. Ott Spir Rebeka Petra, Mészáros Letiția Izabella és Naschauer Kinga Beatrix nyújtották a legnagyobb teljesítményt a 2013–2014-es év során. Spir Rebeka Petra 10-es átlaggal végzett, és osztálytársaival számos versenyről kitűnő eredményekkel tértek vissza.

Drasztyl Andrea is büszkén nyújtotta át osztályának, a VII. A-nak a jól megérdemelt díjakat. Ebben az osztályban Dudaș Izabella Bernadett, Farkas Zsófia Rafaela és Gál Ruth Brigitta teljesítettek legjobban az idei tanévben.

Végül, de nem utolsó sorban, a VII. B osztályfőnöke, Back Mária sorolta fel osztályának legjobb eredményt elért tanulóit. Kurunczi Viktória és Kutnik Andrea Virág 10-es átlaggal az első helyen végeztek, második Kecskés László Lóránt, harmadik pedig Bella Edith és Spier Szilvia lett. Spier Szilvia különdíjat is kapott a kosárlabdázásban elért kimagasló eredményeiért.

Az összes felsorolt tanuló (és sok más társuk is) rengeteget tett és dolgozott egy egész éven át, hogy a tanévzárón büszkén vehesse át jól kiérdemelt díját, ezért nyugodt szívvel kezdhetik ők is a várva várt vakációt, hogy szeptemberben frissen térjenek vissza az iskolapadba.

(Megjegyzés: az általános, illetve középiskolai tanulók közül a díjazottak, dicséretben, illetve különdíjban részesültek teljes listáját külön cikkben soroljuk fel.)

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János] 

Vakáció előtti utolsó szereplés

Delutani_szerep_3_4_osztaly_sav

Június 18-án délelőtt a csikys elemisták búcsúztak az idei tanévtől, és nagy örömmel köszöntötték a kezdődő vakációt. Ugyanezen a napon a III. és a IV. osztály tanulói délután felléptek iskolánk dísztermében, a Tóth Árpád teremben. Először Khell Levente tanító harmadikosai szórakoztatták a szülőket, rokonokat, hozzátartozokat vidám játékokkal (szólánc, kutas), majd a hangjukat is megszólaltatták a Hull a szilva a fáról című nótával, végül egy magyar néptánccal fejezték be aznapi tennivalójukat.

Utánuk Khell Jolán tanító ballagó IV. osztálya lépett fel egy kalocsai tánccal, illetve egy modern tánccal. Ez utóbbit Erdélyi Kinga testnevelés tanár tanította be, s már délelőtt láthatta az évzáró közönsége.

Az előadások után a kisdiákok osztálytermeikbe vonultak a szülőkkel, tanítókkal együtt, és vidám együttlétben, üdítőt, valamint édességet fogyasztva örültek az elkövetkező szabad heteknek, hónapoknak. Búcsúzóul a pedagógusok kellemes vakációt és jó szórakozást kívántak a gyerekeknek! Mi is ezt tesszük! 🙂

Legifjabbak. Tanévzáró. Ballagás. „AKÁCIÓ” + egy „V”

Evzaro_elemistak_sav

Kellemes júniusi reggelen gyülekeztek a kisiskolások szüleikkel együtt a Csiky Gergely Főgimnázium hátsó udvarára, ahol rövid időn belül kezdetét vette a tanévzáró ünnepség s egyben a negyedikesek ballagása is.

Khell Levente, a harmadik osztályosok tanító bácsija házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd Hadnagy Éva igazgatónő szólt a diákokhoz és szüleikhez. Beszédében a gyermekeket biztató és dicsérő szavakkal próbálta eligazítani a rájuk váró feladatok és megpróbáltatások hosszú és néha fáradságos útján. Ezután Kiss Anna, azaz Babuci néni rátért az egyik legfontosabbnak számító dologra, azaz a versenyek díjazására. Az elemi osztályosok, egytől egyig, kivételesen sokoldalúnak mondhatják magukat, hiszen nem csupán matematika, magyar, helyesírási és szavalóversenyeken vettek részt, hanem mesemondókon, Mesevetélkedőn, műveltségi vetélkedőkön, sportrendezvényeken és nem utolsó sorban „Ökolimpián” is, ahol néhányan kiemelkedő eredményeket értek el.

Matematikából a Zrínyi Ilona versenyen elért eredményeik alapján Komori Viktória és Back István Levente a kecskeméti döntőn képviselték iskolánkat, de a matematika Kengurun is rengeteg dicséretet tudhattak magukénak a szorgos tanulók. A Kurutty egy a sok verseny közül, amelyben a Tigrisek csapat lenyűgöző teljesítményt nyújtva, az országos szakaszon bizonyíthatta talpraesettségét. Az Ökolimpián Back István Levente országos 2. helyezést ért el. Az elemi osztályosok közül egy szorgos csapat – Naschauer Claudia Karina, Weisz Gabriella, Back István Levente és Hagya Knáll Márk – eljutott a Nagyváradon megszervezett Mesék szárnyán nevű versenyre, ahol Benedek Elek meséket kellett ismerni, alaposan. Spier Alexandra különdíjat kapott a kosárlabdázásban elért eredményeiért. A díjakat a tanítók, azaz Kurunczi Enikő, Pintér Mária, Khell Levente, illetve Khell Jolán adták át a kisiskolásoknak.

Komori Viktória olvasta fel a negyedikesek búcsúbeszédét s ezt az osztály szavalata követte. A tanévzáró ünnepséget a negyedik osztályos tanulók tánca zárta, amelyet Erdélyi Kinga tornatanárnő segítségével gyakoroltak be. A produkció nagy sikert aratott a szülők és nagyszülők körében, akik tapssal és éljenzéssel fogadták ezt.

A vidám tánc méltó befejezése volt az ünnepségnek, amely után a gyerekek és a szülők bevonultak az osztálytermekbe, ahol a tanítók folytatták a gyerekek teljesítményének kiértékelését.

Az ünnepség végeztével megkérdeztem három negyedikes fiatalembert, hogy milyennek gondolja az elmúlt négy évet és milyen elvárásai, illetve tervei vannak az 5. osztály megkezdése előtt, egy jóóóó hosszú vakáció után.

– Milyen emlékek fűznek az elmúlt négy évhez, legfőképpen a negyedik osztályhoz?
Back István Levente: – Nagyon jó emlékek, de legfőképp a tanítónénikkel és osztálytársakkal töltött idő.

– Meg tudnád indokolni, hogy miért jelentkeztél ilyen sok versenyre?
B. I. L.: – Szeretek versenyekre járni, mert sok tapasztalatot szerzek.

– Milyen érzéssel tölt el, hogy megálltad a helyed és ilyen jól teljesítettél az iskolában és a versenyek terén?
B. I. L.: – Nagyon örülök és köszönöm a felkészítő tanáraimnak és a szüleimnek a sok segítséget.

– Milyen érzésekkel fejezted be a 4. osztályt?
Bálint Botond: – Egyrészt rossz, mert nagyon szeretem a tanítónénit és most új társak is jönnek, de remélem, érdekes lesz.

– Mennyire várod az 5. osztályt?
B. B.: – Nagyon várom, mert több tanárunk lesz.

– Milyen volt a 4. osztály?
Nagy Máté Zsolt: – Nagyon jó volt és a tanítónéni is kedves volt velünk.

– Mit tervezel a nyári vakációra?
N. M. Zs.: – Bicikliugratót készítek magamnak.

– Várod az 5. osztályt? Miért?
N. M. Zs.: – Igen, mert az emeleten leszünk és a nagy udvaron fogunk játszani.

[Fotó: Bortoș Júlia, Csomós Roland]