Fotópályázat a Madarak és Fák Napja alkalmából

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium több évre szóló kapcsolatának köszönhetően a gyulai iskola ránk is gondolt, amikor meghirdette alábbi fotópályázatát. Reméljük, hogy a vakációs időszak, a kirándulások sok lehetőséget biztosítanak számotokra, hogy a fotópályázatra benevezzetek alkotásaitokkal. 

   Tovább…

A természet színei – felhívás rajzversenyre

[Illusztráció: sor.ro]

A Legyünk természetbarát iskola projekt keretén belül minden évben sor kerül az Élő tavasz rendezvénysorozat rajzversenyére. Míg tavaly a madarak és tojásaik védelméről kellett rajzolni, idén a színeké lesz a főszerep. Az idei pályázat témája A természet színei, a minket körülvevő természetben fellelhető csodálatos színeket kell papíron megörökíteni.

   Tovább…

Új hírek a természetbarátoktól

A Legyünk mi is természetbarát iskola című projektben újabb tevékenységekre került sor. Február 28. és március 4. között zajlott a Fajok vetélkedője online verseny regionális szakasza. Szabó Eszter (III. B, tanítója Bálint Erika) és Bac Barbara (XI. A, felkészítő tanára Páll Mária) maximális pontszámmal zárták ezt a szakaszt. Ma, március 14-én azt is megtudtuk, hogy Bac Barbara és Roza Fanni (X. A) továbbjutott az országos szakaszra, amiért külön gratulálunk nekik!

   Tovább…

Csikys sikerek a Fajok vetélkedője megyei szakaszán

Veres Roberta (III. A), a Fajok vetélkedője megyei szakaszának első helyezettje

Immár második alkalommal veszünk részt a Román Madártani Egyesület által meghirdetett Természetbarát iskolák programban. 2022. január 1728. között zajlott le a program egyik kedvelt tevékenysége, a Fajok vetélkedője elnevezésű online verseny. A tevékenység népszerűségét mutatja, hogy rekordszámú tanuló versenyzett, 5953-an vettek részt ezen a fordulón.

   Tovább…

Legyünk mi is Természetbarát iskola!

Ezzel a felhívással fordultunk iskolánk tanulóihoz 2020 őszén, majd beneveztünk a Román Madártani Egyesület által meghirdetett Természetbarát iskolák programba. A projekt az ökológiai nevelést és a biodiverzitás növelését tűzi ki célul, néhány egyszerű természetbarát tevékenység kivitelezésével.

   Tovább…

Csikys diák is egyetemi felvételt nyert az Apáthy István tantárgyversenyen való eredményes szereplésért

Gémes Anasztázia (XII. A) egyetemi felvételt nyert az Apáthy István biológia tantárgyversenyen való sikeres szereplésért

Március 24-én szervezték meg az Apáthy István biológia tantárgyversenyt olyan Kárpát-medencei középiskolás diákok számára, akik szerették volna felmérni tudásukat a botanika, a zoológia és az anatómia területén. A versenyt a vírushelyzet miatt ezúttal online, a Google Meet felületen bonyolították le a szervezők, vagyis a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológia és Ökológiai Intézetének oktatói.

   Tovább…

Versenyek, élmények és jókedv a Madarak és fák napján

A Madarak és fák napján szervezett vetélkedőkön díjazott csikys kisdiákok
[Fotó: Viszhányó Aranka]

2021. május 10-én, hétfőn a Csiky Gergely Főgimnázium elemi osztályos kisdiákjai versenyekkel és virágültetéssel ünnepelték a Madarak és fák napját. Két nappal később, május 12-én az iskola udvarán közel 150 gyermek várta izgatottan a versenyek eredményhirdetését. Spier Tünde igazgató néni köszöntője után következhetett a legügyesebbek díjazása.

   Tovább…

Tevékenységek a Természetbarát iskolák programban

Decemberben hírül adtuk, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium is benevezett a Román Madártani Intézet által meghirdetett Természetbarát iskolák programba. Az azóta eltelt időszakban már lezajlott néhány tevékenység.

   Tovább…