Az idei év rengeteg változást hozott
egyéni és közösségi életünk terén. Nem mondunk újat azzal, hogy az iskolai
oktatás is meredek kihívásokkal küzd napi szinten. Szülők és pedagógusok néhány
hónap leforgása alatt bele kellett hogy rázódjanak az online oktatás és tanulás
apró, ám mégsem elhanyagolható részleteibe. Sokan panaszkodnak, talán jogosan.
Ám panaszkodásunk következtében sokszor semmi nem változik. Várjuk az iskolába
való visszatérést, a „normális” életvitelt, ami, úgy néz ki, még várat magára.
A Hegyi Beszéd kapcsán Valaki a következőket mondta: „Hát ki az közületek, aki aggodalmaskodásával meghosszabbíthatja az ő
életét egy arasszal?” (Mt. 6,27). Vagyis leragadhatunk az állandó
panaszkodásban, zúgolódásban, és közben semmi nem változik körülöttünk, vagy
elindulhatunk a cselekvő szeretet útján, kihozva a jelenlegi helyzetből a
legtöbbet…
Tovább…