Kapcsolat címkével jelölt bejegyzések
Közelebb egymáshoz – interdiszciplináris román óra, a húsvétra hangolódva
A nagycsütörtöki román óra egy kicsit másként zajlott iskolánk néhány osztálya számára. Pașcu-Paul Bianca romántanár kezdeményezése nyomán az Ünnepek, pillanatok, amelyek során figyelünk magunkra és másokra témájú foglalkozáson vehettek részt.
Tovább…
Egy éve pszichés túlélőmódban vagyunk… – Beszélgetés Rudolf Anna iskolapszichológussal, családterapeutával
Döbbenetes végiggondolni: az eltelt egy évben diákjaink többsége (a tavalyi és az idei végzősöket, illetve az elemista kisdiákokat kivéve) alig néhány hetet járt iskolába. Idejük nagy részét otthon töltötték, távol az iskolai nyüzsgéstől, távol az osztály- és iskolatársaiktól, tanáraiktól. Legközelebbi barátaikkal, rokonaikkal talán rendszeresen találkozhattak, a többiekkel viszont egyáltalán nem. Lazult, bizonyos mértékben le is épült a jól megszokott közösségi kapcsolatrendszerük, eltávolodtak társaiktól, ismerőseiktől, eltávolodtak mindattól, ami a megszokottat jelentette a járvány megjelenése előtt.
Tovább…
Felemás zokni kihívás a Down-szindróma világnapján
Március 21-én nem csak a tavasz első napját ünnepeltük, hanem a Down-szindróma világnapját is. A kifejezés nem véletlen. Igen, ünnepeltük a sokszínűséget, az elfogadást, és a nyitottságot.
Tovább…
Informatika iránt érdeklődők, figyelem!

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara rendezi idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Informatikatudományi szekcióját. Érdeklődő középiskolás diákokat is szeretettel várnak a szervezők a két napos rendezvényen.
Tovább…
Beiratkozás az előkészítő osztályba – fontos tudnivalók

2021. március 29–április 28. között zajlik az előkészítő osztályba való beiratkozás első része. Alább néhány fontos információt közlünk ezzel kapcsolatban.
Tovább…
Hírek az online oktatáson túl (I.)

2020. márciusától a járványhelyzet arra kényszerített minket, hogy a klasszikus oktatási módszereinket teljes egészében megváltoztassuk, aminek következtében a tanítás online térbe került. Az iskolán kívüli tevékenységek az online periódus elején egy ideig szüneteltek. Ez az idő azonban csak nagyon rövid volt, mert a különféle projektek, programok, előadássorozatok, bemutatók szervezői is nagyon gyorsan alkalmazkodtak az adott helyzethez és átköltöztek az online térbe. Így iskolánk pedagógusai és diákjai továbbra is bekapcsolódhattak olyan tevékenységekbe, amelyek nem kimondottan az iskolai tananyaghoz kötődnek. Ezek közül szeretnék most, a teljesség igénye nélkül, néhányat felsorolni, ezzel rávilágítva arra, hogy az élet nem állt meg ezen tevékenységek területén sem, de már nem a klasszikus formát követi.
Tovább…
Drámapálya 2021

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Teatrológia Tanszékcsoportja DRÁMAPÁLYA 2021 címmel pályázatot hirdet. A felhívásra fiatalok írásait, pályaműveit várják két korcsoportban (14–17 és 18–26 évesektől). A jelentkezési határidő: 2021. április 15.
Tovább…