„Mindegyikünk története itt kezdődött, és itt bontakozott ki…” – Ballagási beszédek 2021. június 4-én

Spier Tünde iskolaigazgató, Back István Levente (XI. A), Csonka Nikolett és Mészár Anna Orsolya (XII. A) a Csiky Gergely Főgimnázium ballagásán, 2021. június 4-én [Fotó: Ilona János]

A Csiky Gergely Főgimnázium 2021. június 4-i ballagásáról közölt beszámolónkban jeleztük, hogy külön bejegyzésben tesszük közzé Spier Tünde iskolaigazgató útra bocsátó gondolatait, Back István Levente (XI. A) búcsúztató beszédét, illetve a végzősök nevében elköszönő Csonka Nikolett és Mészár Anna Orsolya (XII. A) közös beszédét. Alább egy-egy részletet találunk ezekből, amelyekre ha rákattintunk, a teljes szöveget is elolvashatjuk.

   Tovább…

„Szép volt ez a nap!” – A 2021-es végzősök rendhagyó ballagása

Az iskola udvarán sorakoztak fel az idei ballagók, a Szabadság-szoborhoz való átvonulás előtt [Fotó: Ilona János]

Hónapokkal korábban kezdődött a tervezés, szervezés, egyeztetés helyszínről, lehetőségekről, korlátozásokról, de az elmúlt héten már valóban erre összpontosult a figyelem. Pénteken, június 4-e délelőttjén a végzősök még tartottak egy főpróbát, majd korán elbocsátást nyertek, hogy kellőképpen felkészülhessenek a délutáni eseményekre. A tizenegyedikesek osztályfőnökeik, tanáraik kíséretében eközben „birtokukba vették” a közeli Megbékélés-teret, ahol ötszáz széket rendeztek el és mostak le, takarítottak, kordonokat állítottak, majd az iskolában gondosan feldíszítették végzős társaik osztálytermét, a folyosókat, s a lépcsőházakat. Kora délután minden készen állt a várva várt eseményre.

   Tovább…

Tudnivalók a pénteki ballagással kapcsolatban

2019. május 31-én, az utolsó „hagyományos” ballagáson…

A Csiky Gergely Főgimnázium 2021. június 4-én, ünnepélyes keretek között, az aradi Szabadság-szobornál búcsúzik el ballagó végzős diákjaitól. Az ünnepség 18 órától kezdődik. Kérjük a meghívott hozzátartozókat és a vendégeket, hogy időben foglalják el helyeiket.

   Tovább…

„Érzem, hogy hazavárnak engem a hegyeim …” – Khell Levente búcsúztatása

Évzáró tantestületi gyűlésre került sor 2020. június 12-én, pénteken délután. Hogyan másként, mint internetes felületen, a számítógépes képernyők, vagy mobiltelefonos kijelzők előtt. A legsürgősebb teendők megbeszélése ezúttal csak felvezetés volt az együttlét lényegi részéhez: kollégánkat, Khell Levente László tanítót búcsúztattuk a nyugdíjba vonulása alkalmából.

   Tovább…

Június 11-én a negyedikesek is elballagnak…

Tudjuk, igen, a legkisebb „végzősök” ballagása tényleg csak jelképes, hiszen ők sem tanulmányaikat, sem iskolájukat (remélhetőleg) nem hagyják el, ősszel újra találkozunk velük a közel százéves épület falai között. De akkor már nem kisdiákként, hanem ötödikes gimnazistaként érkeznek majd új osztályterembe, új pedagógusok mellé, tehát igen, nagyon is lezárul számukra életük egy igen fontos időszaka, a gyermekkor legtisztább, legönfeledtebb korszaka. S mivel az idei tanév végét meglehetősen erősen alakították a koronavírus-járvány miatti korlátozások, hát igen, Khell Levente tanító bácsi negyedikeseit is virtuálisan tudjuk csak búcsúztatni, egy hangulatos kisfilm segítségével.

   Tovább…

Június 5-én a nyolcadikosoknak szól a kisharang

Egy héttel a tizenkettedikes végzősök ballagása után, 2020. június 5-én a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjai számára is megszólal a kisharang… legalábbis a távolból, virtuálisan, az elektronikus kommunikáció szövevényes hálózatán keresztül. Mert élőben, idén, ezt sem lehet.

   Tovább…

Pénteken, délelőtt 10 órakor: virtuális ballagás a Csikyben

Tegnap és tegnapelőtt is jeleztük, úgyhogy most már csak röviden: május 29-én, pénteken, pontban délelőtt 10 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek online (virtuális) ballagása. A hagyományos ballagások hangulatát megidéző 37 perces rövidfilmet, amelyet László Ferenc operatőrrel és munkatársával, Szentes Mónikával erre az alkalomra készítettünk, Youtube-os premier formájában fogjuk bemutatni itt, az iskola honlapján, a Csiky facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.

   Tovább…

„A gyermekek szemében találjátok meg a fényt” – Khell Jolán búcsúztatása

khell_jolan_bucsuztatasa_sav

Június 14-én, pénteken, a tanévzáró pedagógusi értekezlet után meghitt percek következtek a Csiky Gergely Főgimnázium tanári szobájában. A nyugdíjba vonuló Khell Jolán tanítót búcsúztattuk virágcsokorral, dallal, díszoklevéllel és egy kis dobozba gyűjtött jókívánság-csokorral. A több mint négy évtizedes eredményes pedagógusi munkáért, az aradi és Arad megyei magyar közösségért végzett kiemelkedő tevékenységéért számos alkalommal kitüntetett pedagógust jelenlegi és volt kollégái, tanítványai, tanítványainak szülei köszöntötték (néhányan már egy nappal korábban, a negyedik osztályosok ballagása után), később pedig a díszteremben ebéden vehettek részt a jelenlévők. 

   Tovább…