Huszonöt éves a Csiky-Csuky!

csiky_csuky_25_sav

Idén szeptember 29-én, pénteken ült össze először az iskolai könyvtárban a Csiky-Csuky diáklap szerkesztősége. Rudolf Ágnes főszerkesztő meghívására ezen a gyűlésen jelen volt a 25 évvel ezelőtt megjelent első lapszám szerkesztője, Farkas László, valamint a szerkesztőség tavalyelőtt érettségizett tagja, Sipos Szilárd is. 

   Tovább…

Osonó meglepetés

osono_sav

Szeptember 24–29. között 6 városban összesen 13 alkalommal volt látható az Osonó Színházműhely Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi előadása. A román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló kétnyelvű produkció osztálytermekben előadott változatát a Csiky Gergely Főgimnázium IX. A és X. A osztálya szeptember 28-án, csütörtökön láthatta, és az előadás utáni beszélgetésben is részt vehetett. 

   Tovább…

Iskolánk (fiatal) arcai – másodjára

iskolank_fiatal_arcai_sav

Látványos kémiai kísérletek, orvostudományi érdekességek, vállalkozói ismeretek, életmentéssel, illetve informatikával kapcsolatos élménybeszámolók, beszélgetések – erről szólt az elmúlt péntek délelőtt egy sor csikys osztály számára az Iskolánk (fiatal) arcai című tevékenységsorozat keretén belül, az idei Alma Mater Véndiák-találkozó második napján. 

   Tovább…

„Változtatni lehetetlen, változni lehetséges” – kiégés-prevenciós tréning a Csikyben

kieges_prevencio_kicsiAktívan töltötte a vakáció első hétvégéjét a Csiky Gergely Főgimnázium tanári karának 21 tagja, kiegészülve két, másik aradi iskolában tanító pedagógus kollégával. Június 22–24. között Major Zsolt Balázs, budapesti pszichológus, tréner vezetésével nagyon intenzív és hasznos továbbképzésen vettünk részt, és bár a harmadik nap végén mindenkin látható volt a fáradtság jele, elégedetten és nem kimerülten mentünk haza. 

   Tovább…

Újabb találkozás a lengyel barátainkkal

lengyel_diakok_sav Miután tavaly, a Lengyel–Magyar Baráti Társaság fennállásának 35. évfordulóján a Csiky Gergely Főgimnázium népes csoportja vett részt a lengyelországi Łódźban szervezett rendezvénysorozaton, idén, május 29. és június 2. között testvériskolánk, a łódźi 13. számú Bem József Gimnázium 14 diákját fogadta iskolánk 13 tanulója.

   Tovább…

Balassi Júliájától a kerek káposztáig – Aradon koncertezett a Népzenei Kamaraműhely

szegedi_nepzenei_kamaramuhely_sav

Egyedi, feledhetetlen élmény volt mindazoknak, akik magyar népzenére és historikus énekekre szántak másfél órát a kedd délutánjukból. Bizony, lehettek volna többen, felnőttek és fiatalok egyaránt… A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelye adott koncertet Gyökereink címmel június 6-án, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.

   Tovább…

Együtt a történelem és a zene országútján – Vendéglátókként a Határtalanul pályázatban

pecsiek_aradon_sav

A Határtalanul program keretén belül iskolánk kórusa és a IX. A osztály tavaly novemberben Pécsett és Budapesten járt. Idén május 25–28-án viszont rajtunk volt a sor, hogy megmutassuk a Pécsi Református Kollégium diákjainak városunk nevezetességeit. 

   Tovább…