Magyarországot reklámoztuk – Csikysek az Európa-napon

Europa_napon_2014_sav

Minden évben részt veszünk a május 9-i rendezvényeken. Európa Napján minden jelentkező iskola bemutat egy országot és egy rövid kultúrprogramot. Az idén iskolánk ismét Magyarországot képviselte, és a VI–VII. osztályos tanulók egy néptánc-összeállítással léptek a közönség elé. A mi pavilonunk igen gazdag felhozatallal büszkélkedett, köszönet ezért a diákoknak, lelkes szülőknek, pedagógusoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a sok-sok hungarikum összegyűjtéséhez. A gasztronómiai bemutatónkon fánk, lángos és Kossuth-kifli szerepelt.

Egyetlen kellemetlenség adódott (immár harmadik alkalommal), és ez a zeneszolgáltatásból adódott. Az egyik néptáncnál egyszerűen zene nélkül maradtunk. Reméljük, jövőre ilyen kellemetlenségek nem fogják beárnyékolni tevékenységünket.

[Fotó és videó: Kurunczi Ferenc] 

Szalagavató-ízelítő

szalagavato_nyitokep_sav

Tényleg csak néhány kép, ízelítőként, a ma esti szalagavatóról. Bővebb válogatással és helyszíni riporttal holnap jelentkezünk. De a körkérdést a résztvevők és a közönség számára már ma elindítjuk: Tetszett? A galéria alatt lehet válaszolni.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia, Ilona János] 

Szakok bemutatása és még sok minden más – Nyílt nap a Csikyben

Nyilt_nap_2014_sav

Április 9-én került megrendezésre a Csikyben a hagyományos nyílt nap, ahová csak úgy özönlöttek a nyolcadik osztályosok kísérőtanáraikkal együtt. Ez jó jel, nem? Hiszen a mostani tizenkettedikeseket is pótolni kell valahogyan. Mondjuk, jövőbeli kilencedikesekkel.

A rendezvény 10 óra körül kezdődött, amiután az ágyai csoport is megérkezett a pécskaiak, kisiratosiak, zimándújfalusiak, kisjeneiek, és nem utolsósorban az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola és a Csiky diákjai közé. A kb. 3 órás programsorozatot néptánc indította, majd Hadnagy Éva igazgatónő üdvözölte a jelenlévőket.

A nyílt nap fénypontja minden évben a szakok bemutatása, ami idén sem maradt el. A matematika–informatika–intenzív angol nyelv és természettudományok–intenzív angol nyelv, turizmus, illetve közgazdaság szakot diákok és tanárok mutatták be számítógépes vetítésekkel tarkítva. Közben az Örökségünk őrei pályázat nyertesei is tartottak egy rövid élménybeszámolót a brüsszeli nyereményútjukról, de a szervezők a Sulijó pályázat győzteseiről, azaz a X. C osztályról sem feledkeztek meg, ők is mesélhettek az Algyógyon eltöltött felejthetetlen napjaikról.

A műsor első részének végén Polanek Eszter hosszú és jópofa szavalata (Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk) is elhangzott.

Majdnem félórás szünet állt a vendégek rendelkezésére, hogy nagyobb diáktársaik vezetésével körbejárjanak az iskolában. Osztálytermekbe, laboratóriumokba kukkantottak be, s az éppen ott lévő tanárokkal, diákokkal ismerkedtek.

A szünet után először Păcurar Ariana és Csiszár Balázs adott elő egy dalt gitárkísérettel. Mivel a jövő tanévben is új tagokkal bővül majd az internátus, ezért három intris lány erre szentelt egy powerpointos bemutatót, kedvcsinálónak, hogy az új lakók idejében meg tudjanak barátkozni leendő új otthonukkal.

A Csiky weblapját is bemutattuk, majd a Diáktanács is bemutatkozott. A sok-sok powerpoint meg beszéd között Sisa Rihárd (a műsorvezető) szórakoztatta a közönséget. Volt ott „minden szinten, szinte minden”.

A mazsorettes csapat néhány tagja még néhány hetedikes és nyolcadikos lánnyal kiegészülve egy Burlesque című táncos bemutatót tartott. És mivel ezután sem fáradtak ki, egy Zumba bemutatóval is készültek, sőt ők vezették a programot záró „táncikálást” is.

Mindent összevetve, szerintem a nyolcadikosok örömmel fogják a Csikyt választani idén ősztől. Remélhetőleg…

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia] 

Milyen volt, s milyen lesz… elnöknek lenni?!

DT_elnokok_sav

Korábbi cikkünkben már írtunk a Diáktanács elnökválasztásakor lezajlott szavazásról és az eredményekről. Ahogy ma már közismert, a DT új elnöke Wager Evelyn, X. B osztályos tanuló.

Mivel Evelyn a szavazás napján beteg volt, akkor nem tudtunk interjút készíteni vele és Molnár Melindával, a leköszönő elnökkel, akinek muszáj volt lemondania, hogy gőzerővel koncentrálhasson az előtte álló vizsgákra, s a jövőjére… Most azonban végre fény derül a válaszokra, na meg a kérdésekre is, de előbb egy érdekesség: Meli első önálló munkája a DT-ben a tavalyi Valentin-nap megszervezése volt… ahogy idén Evelynnek is; a korábbi szavazáskor (2012 szeptemberében) Meli otthon betegen feküdt, várva a híreket… ahogyan Evelyn is, a mostani szavazáskor. 🙂 Hm, érdekes egybeesések… plusz az is, hogy mindketten elnökök lettek! 

   Tovább…

Karácsonyi meglepetés iskolabemutatóval megtűzdelve

Zerind_Agya_sav

December elején az osztályomból (X. B) néhány diáknak támadt egy ötlete, hogy a szeretet ünnepe alkalmából a mi osztályunk is örvendeztesse meg néhány társát, legyenek azok bárhol a megyében. Rövid gondolkodás (tanácskozás az iskola vezetőségével) után a zerindi iskolásokra esett a választásunk. A diákok által összegyűjtött ajándékokat becsomagoltuk és az utolsó iskolai héten, december 19-én csütörtökön néhány diákkal és kollegámmal, Hasas Paul turizmus tanárral elindultunk az iskolabusszal kiosztani ezeket. A mi csomagjaink mellett még az iskolai cipősdoboz akció megmaradt csomagjait is magunkkal vittük, hogy majd visszafele jövet az ágyai iskolásoknak osszuk ki őket.

Kellemest a hasznossal, utunk másik célja iskolánk bemutatása volt, amelyre osztályom diákjai és a tanár úr egy látványos vetítettképes bemutatóval készült. Kis késéssel (útviszonyok miatt) érkeztünk meg Zerindre, ahol két kolléganő és egy osztálynyi diák (VII. és VIII. osztályosok) fogadtak. Meghallgatták bemutatónkat, örültek ajándékainknak és ők is megvendégeltek minket. Mivelhogy nagyon siettünk (az iskolabuszt várták itthon a diákok) rövidre fogtuk a beszélgetést és már indultunk is tovább, hogy Ágyán is szét tudjuk osztani ajándékainkat.

Nagy szeretet és barátságos légkör fogadott minket Ágyán, a gyerekek csillogó szemmel vették át az ajándékokat és hallgatták meg a bemutatónkat. Rövid kérdés-felelet után már indultunk is hazafelé.

Bízunk abban, hogy nem csak az ajándékok (és a mindkét helyen szétosztott csikys évkönyvek) hagytak mély nyomot a diákokban, hanem bemutatónk is és közülük egynéhány gyermekkel jövőre iskolánkban szemtől szemben tudjuk folytatni a félbeszakadt beszélgetést.

[Fotó: Bortoș Júlia]

Látogatás Zerinden 

Látogatás Ágyán 

Iskolabemutató és Csiky-mikulás Majláthfalván

Majlathfalvi_latogatas_sav

December 18-án, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium öt tanulója érdekes és megható élménnyel gazdagodott. Bortoș Júlia (X. C), Csíki Gergely (X. A), Kócsó Alexandra (X. B), Sisa Rihárd (X. A) és Szomorú Sándor (X. C) a Majláthfalvi Általános Iskolát kereste fel Rogoz Marianna tanárnő kíséretében. 

   Tovább…

90 éves az iskolánk – könyvbemutató

90_eves_konyvBeszélgetős formában zajlott a Tóth Árpád teremben december 13-án a 90 éves az iskolánk című könyv bemutatója, ahol megjelentek a szerzők, szerkesztők, és a részvevő diákokkal ismertették a könyvet, egyben iskolai élményeikről számoltak be.

Ilona János tanár vezetésével történt a talk show stílusú könyvbemutató, amelyen a beszélgető alanyok nem mások, mint a könyv szerzői, szerkesztői voltak. A szerzőket abban a sorrendben mutatta be a moderátor, amilyen sorrendben írásaik megtalálhatóak a könyvben: Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, Ujj János helytörténész, nyugalmazott történelemtanár, Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár, Puskel Péter helytörténész, nyugalmazott újságíró, Matekovits Mihály nyugalmazott tanár, illetve Hadnagy Éva igazgató. 

   Tovább…

Itt vannak, megjöttek!

Webszerkesztok

Tizenegyen vannak (de nem focicsapat!), összesen négy osztályból. Ők a Csiky-weblap új diákszerkesztői, akik az idei iskolaévben egy sokszínű, változatos, dinamikus honlap fejlesztéséhez fognak majd hozzájárulni. Alább be is mutatkoznak, ahogy illik. Fogadjátok őket szeretettel! Ja, és ne lepődjetek meg, ha az iskolai rendezvényeken felbukkannak, fényképeznek, kérdezgetnek, jegyezgetnek. Ez az ő munkájuk, és nem is kevés!…

Bacsilla_SandorBacsilla Sándor vagyok, a IX. A tanulója. Hobbim a fotózás, ezért jelentkeztem a web-szerkesztőség egyik fotósának. Idén én is fogok fotózni az eseményeken, és, remélem, helytállok ebben a magam választotta feladatban.

 

 

Bakai_KittiBakai Kittinek hívnak, XI. C osztályos vagyok. És most már „Száguldó riporter” is. Nagyon szeretek sci-fit, thrillert, detektív regényeket olvasni… mindent, ami érdekes és érdekel. Kedvenc tantárgyaim az angol, a magyar és a történelem. Nagyon tetszik a svéd és a japán nyelv, remélem a jövőben lehetőségem lesz megtanulni legalább az egyiket. Szabadidőmben a cukrászdába szeretek menni vagy vásárolni a barátnőmmel. Hobbim a rajzolás és a főzés.

 

Bognar_Tunde

Bognár Tünde vagyok, a XI. C osztályba járok és „Netkurkászként” érdekes netes híreket fogok közölni a Csiky weblapján. Szeretem a filmeket, a zenét, egyszóval a művészetet, a természetet, éééés a Hollywood Hírügynökséget… (Fogtok hallani róla). Helyesírái hibákra lehet számítani.

 

Bortos_Julia

Bortoş Júlia vagyok, a X. C (közgazdaság) osztály tanulója. Imádok fotózni és ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben is. Kezdetnek a Csiky Gergely Főgimnázium weblapjának a szerkesztésében veszek részt, mint fotós. Úgy érzem, meg tudok örökíteni olyan pillanatokat, amiket az emberek többsége észre sem vesz. „Sólyomszem” leszek.

 

Cara_Alessio

A nevem Cara Alessio, és a X. A osztály matematika–informatika–intenzív angol nyelv szak tanulója vagyok. A kedvenc tantárgyaim a matematika, az informatika, a biológia és a kémia. Az idei évtől iskolánk honlapjának egyik „Építésze”, vagyis a honlap szerkezetével foglalkozó diákja vagyok.

 

 

Csomos_RolandA nevem Csomós Roland, IX. A osztályos tanuló. Hobbijaim közé sorolhatom a röplabdázást, kosárlabdázást és mostantól a weblapszerkesztést is. Cara Alessióval fogjuk megpróbálni az iskolai weblap szerkezetének frissítését, minél érdekesebbé, látványosabbá tételét. Tehát „Építész” leszek.

 

Pacurar_Ariana

Nevem Păcurar Ariana és a X. A-ba járok… Imádok mindenféle érdekes, jópofa videókat nézni az interneten, ezért gondoltam úgy, kipróbálom a „Médium” feladatot. Hetente (vagy sűrűbben) frissítem majd a Kilátó és a Szünet rovatokat. Kedves diákok (is!), remélem, hogy mostantól nem csak megnézni fogjátok a videókat, hanem esetleg hozzá is szóltok. Igazán nem ártana, mivel kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is… És persze a megszokott módon szavazni is lehet majd.

Papp_Anabella

Sziasztok! Papp Anabellának hívnak, 15 éves vagyok és a X. A-ban tanulok. A weblapra mint „Sólyomszem”, vagyis fényképész jelentkeztem. Nagyon szeretek fényképezni bármit. Remélem, tetszeni fognak a képeim. 🙂

 

 

Pop_Sorina_ReghinaPop Sorina-Reghina vagyok, Kisperegen lakok és a XI. C osztályba járok. Nagyon szeretek a természetben sétálni a barátaimmal, szeretek táncolni és rajzolni. Sokszor hallgatok zenét, a kedvemtől függ, hogy milyet. Jó érzéssel tölt el, ha másokon segithetek. A bentlakók életéről szóló kollégiumi híreket fogom szállítani, tehát én leszek a „Lakótárs”.

 

Sipos_Szilard

Sipos Szilárdnak hívnak, a X. C osztályban tanulok és mostantól „Száguldó riporterként” én is részt veszek az iskola honlapjának szerkesztésében. Nagyon kíváncsi típus vagyok, ezért magamhoz illőnek érzem a riporteri posztot. Szeretek sokat beszélni, néha értelmetlen dolgokról is, van viszont egy komolyabb oldalam is. Előrelátó vagyok, sosem bízok semmit sem a véletlenre. Alapos vagyok, a dolgoknak utána szoktam nézni (kivéve, ha nem). No, de elég az önfényezésből. Örülök, hogy mostantól én is a szerkesztők közé tartozom.

Tothpal_Bela

Tóthpál Béla vagyok a X. A (matematika–informatika–intenzív angol) osztályból. Egyik „Száguldó riportere” vagyok a weblapunknak. Eredetileg nem erre a feladatra jelentkeztem, de ez lett belőle J. Mindig is érdekeltek az új kihívások. Azt szeretném ha munkám által közelebb hozhatnám az iskola eseményeit elsősorban a diáktársak, de mindazok felé, akik elolvassák honlapunkat és ezáltal néhány pillanatra újból diákok lehetnek.