Iskolánk arcai – akiket jó volt újra látni

[Fotó: Kulcsár Jóel]

Iskolánk öt, kiemelkedő eredményt elért volt diákjával találkozhattak a Csiky Gergely Főgimnázium jelenlegi tanítványai és a felnőtt érdeklődők a 100 ÉVES AZ ISKOLA rendezvénysorozat első napján, 2023. október 23-án, hétfőn délben. A Tóth Árpád teremben megrendezett Iskolánk arcai című pódiumbeszélgetésen Kézdi Imola, színművész, költő, dr. Kovács Gábor, vegyész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, dr. Péter Zsolt, matematikus, az Université Paris Nanterre egyetemi adjunktusa, dr. Sarkadi Nagy Emese, művészettörténész, az esztergomi Keresztény Múzeum muzeológusa, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense, és dr. Tapasztó Levente, fizikus, a budapesti Energiatudományi Kutatóközpont vezetője beszélt életpályájáról, egykori iskolai élményeiről és szakmai eredményeiről.

   Tovább…

Iskolatörténeti dokumentum-kiállítás

[Fotó: Ilona János]

A 100 ÉVES AZ ISKOLA című rendezvénysorozat nyitó eseményének címe – Iskolatörténeti dokumentum-kiállítás – kicsit úgy hangzik, mint egy helyesíró verseny egyik feladata. 1948-ban írta Széll Lajos: „az önálló róm. kat. fiu-liceumépület létesítésének részletei 30 év után immár a távol ködében elveszőnek látszanak”. Akkor, három évvel az első atombomba felrobbantása után nem csak a katolikus főgimnázium, hanem egy egész világ süllyedt el az éjsötét jövőben.

   Tovább…

Mákvirágok Szovátán

[Fotó: Ilona János]

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége hagyományosan minden ősszel Szovátán a Teleki Oktatási Központban díjazza a kiemelkedő teljesítményt elért diákokat és tanárokat. Az idén október 14-én került sor az Ezüstgyopár, Kós Károly-, Bolyai Farkas- és Mákvirág-díjak átadására.

   Tovább…

A békéért imádkoztunk

2023. október 18-án nemzetközi imanap volt. A Csiky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért mozgalomba. Idén második alkalommal vettünk részt, és regisztráltunk is. Nemcsak 18-án, hanem keddtől péntekig a katolikus vallásórákon összesen 213 diákkal imádkoztunk közösen a békéért és az egységért.

   Tovább…

Változatos programok színesítik a bentlakó diákok életét

Az Alma Mater Alapítvány pályázatára a magyarországi Petőfi Sándor Program keretében, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság hirdetett meg, az idei tanévben Czencz Éva ösztöndíjas vesz részt a Csiky Gergely Főgimnázium különböző tevékenységeinek szervezésében. Ez a lehetőség elsősorban a bentlakó diákoknak ad lehetőséget a tanuláson kívül érdekes tevékenységeken résztvenni.

   Tovább…

Csikys diákok a megyei matematika és informatika olimpiák díjkiosztó ünnepségén

[Fotó: Ilona János]

Október 9-én szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a júniusban elmaradt díjkiosztó ünnepséget, amelyre meghívta azokat a diákokat, akik kilenc (matematika és informatika) megyei versenyen első, második, harmadik díjat, vagy dicséretet értek el a 2022–2023-as tanévben. Összesen 248 oklevelet és jutalmat osztott ki a tanfelügyelőség csapata. A Csiky Gergely Főgimnázium 23 diákja vett részt ezen az ünnepségen az aradi Aurel Vlaicu Egyetem mikelakai dísztermében, szüleik és tanáraik kíséretében.

   Tovább…