A Kurutty országos döntője Aradon

kurutty_orszagos_arad_sav

Idén már 21. alkalommal rendezték meg ezt az elemi osztályos diákok által kedvelt általános műveltségi vetélkedőt. Tavaly az utolsó fordulót a Csiky Gergely Főgimnázium Párducok nevű csapata nyerte meg: Budacsek Tímea, Veres Zsombor, Kiss Cintia és Tamás Lőrinc, Almási Valéria tanító néni irányításával. Győzelmük nyomán a Kurutty idei országos szakaszára nálunk, a Csikyben kerülhetett sor május 18-án, szombaton. 

   Tovább…

Európa-napon a csikysek

europa_nap_2019_sav

Május 9-én, csütörtökön emlékeztek meg idén az Európai Unió megalakulásáról, melynek jegyében az európai béke és egység került ismét a középpontba. Robert Schuman, egykori francia külügyminiszter, miniszterelnök javaslatára ezen a napon vette kezdetét a történelmi jelentőséggel bíró integrációs folyamat, melynek eredményeképpen létrejött az Európai Unió. 

   Tovább…

Aradon a Kurutty országos szakasza

kurutty_2019_kicsiMivel 2018-ban az Almási Valéria tanító által felkészített csikys Párducok lettek az elsők a Kurutty általános műveltségi vetélkedőn, az idei verseny országos szakaszát nálunk, a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezik meg. Nem árt tehát felkészülni, hiszen május 17–19. között, péntektől vasárnapig nagy kuruttyolás várható Aradon. 

   Tovább…

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – Nagyváradon, a magyar tantárgyverseny országos szakaszán

mikes_nagyvarad_sav

Április 24–26. között rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, melynek ezúttal Nagyvárad és az Ady Endre Elméleti Líceum adott helyet. A verseny mottója: „A nyelv az legyen, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez”. 

   Tovább…

Arad–Gyula Határtalanul Aradon

arad_gyula_hatartalan_sav

2016. március 31. – ez az a dátum, amikor a Határtalanul! program keretén belül először látogattak az akkor még IX. A (most már XII. A) osztályhoz a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai. Azóta eltelt három év (az idei immár a negyedik pályázati év), felnőtt egy középiskolai generáció, de a kapcsolat megmaradt, sőt szépen fejlődött. 

   Tovább…

Határtalanul Szegeden

szeged_gyula_sav

Március 21–24. között 20 csikys diáknak adatott meg az a lehetőség, hogy Szeged városában járhasson a Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola vendégeként. A17 XI. A és a 3 IX. A osztályos diák Ruja Ildikó osztályfőnök és Drasztyl Andrea tanárnő kíséretében vágott neki a hosszú hétvégének. 

   Tovább…

Tatán, a vizek városában

tatai_kirandulas_sav

Március 11–14. között a X. A osztály Tatára utazott a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően. Hadnagy Éva osztályfőnök, Hevesi Éva földrajz- és Olasz Angéla történelemtanár kíséretében a tatai Eötvös József Gimnázium diákjait látogattuk meg. 

   Tovább…