Temesvári látogatás, 4D-s mozi, drogprevenció, történelmi körút Aradon – a X. C osztály tanulói (is) több tevékenységen vettek részt az Iskola másként héten.
Tovább…
Valószínűleg kevés olyan ember van, aki nem szeretne kirándulni, pláne nem Budapestre. A Leövey Klára Gimnázium diákjai a Határtalanul pályázat keretében egy napot Aradon töltöttek, iskolánk X. A osztályos tanulói pedig a gyönyörű fővárosba látogatnak majd.
Tovább…
Március 27–29. között a XI. A és a XI. C osztály diákjai pályaválasztási orientáción vettek részt, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai irányítottak.
Tovább…
„Merj nemet mondani!” – ezzel a címmel zajlott a Csiky Gergely Főgimnáziumban az Iskola másként héten, március 27–28-án az a drogprevenciós program, amelynek keretében több középiskolai és gimnáziumi osztály vett részt interaktív csoportfoglalkozásokon. Viszont nemcsak a diákok, hanem mi, tanárok is éltünk a lehetőséggel, hogy két olyan szakembernek tehettünk fel kérdéseket, akik több mint 20 év tapasztalattal rendelkeznek a különféle addikciók és a felépülési munka területén.
Tovább…
Az Iskola másként hét keretén belül, a csütörtöki nap folyamán részt vehettünk a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai által tartott drogprevenciós foglalkozáson.
Tovább…
Kilencedik osztály elején sok az új osztálytárs, valamint a beilleszkedés sem könnyű, így az Iskola másként hetet kihasználva, az oszi (Hadnagy Éva tanárnő) javaslatára március 26-án, hétfő délben „elhúztuk a csíkot” az Algyógyi Keresztény Ifjúsági Központba, ahol egy négynapos osztályösszerázó programban vettünk részt. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk, sőt, jövőre is menni fogunk!
Tovább…
Január 25-én, csütörtökön kezdődött, március 22-én, csütörtökön folytatódott az új szabadtéri játékok beszerzésére szervezett sütivásár-sorozat. Khell Levente tanító bácsi II. osztálya, Khell Jolán tanító néni III. osztálya, illetve Almási Valéria tanító néni IV. B osztálya volt ezúttal a cukrászmester, a pincér és az eladó, egy személyben.
Tovább…
Az idén a Húsvétvasárnap kivételesen április 1-jén van. Hirtelen arra gondolhatunk, hogy mindez véletlen egybeesés, mert hát a naptári időszámítás erre a napra helyezte a feltámadás ünnepét. Jó keresztyénekként egyből rávághatjuk: a Húsvétnak semmi köze nincs, nem is lehet az úgynevezett „bolondok napjához”, amelyen megtréfáljuk, jó értelemben átverjük egymást.
Tovább…