Mátyás király kamerája

matyas_kiraly_kamerajaA Mátyás király kamerája megnevezésű videós pályázatot a Mátyás király Emlékév alkalmából hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány. 

A pályázat célja, hogy a középiskolás diákok saját megközelítésből mutassák be Mátyás király korszakát és az uralkodó személyét, az általuk készített maximum három perces videókon keresztül. A felhívásra három fős, 14 és 18 év közötti, magyarországi és határon túli diákcsapatok jelentkezését várják. Minden csapatnak rendelkeznie kell egy kísérőtanárral. A verseny kiemelt célja, hogy a középiskolások közelebb kerüljenek Mátyás királyhoz és a reneszánszhoz, a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat.

A kétfordulós pályázat első körében a zsűri pontozza a beérkezett videókat, és kiválasztja azt a tíz csapatot, akik a második körben is részt vehetnek. A kiválasztott csapatok a Magyar Tudományos Akadémia székházában rövid prezentáció keretében mutathatják be témaválasztásuk hátterét, videós technikájukat. A prezentációkat a szakmai zsűri ugyancsak pontozza, a két pontszámból alakul ki a végeredmény. A döntőben sor kerül a 10 legjobb film levetítésére. A szervezők a tíz legjobb csapatot díjazzák, s három legjobb csapat kiemelt nyereményekben részesül, de díjazzák a Facebook közönségszavazásának győztesét is.

A három legjobb csapat tagjai eltölthetnek egy hétvégét egy wellnesshotelben, ahol a középkori játékok mellett főúri lakomában is részesülnek.

A videópályázatok beküldésének határideje: 2018. november 5. Jelentkezni a http://matyaskiraly.btk.mta.hu/ weboldalon lehet. tamogatok