Egy diákkonferencia célja a diákok önálló, tudományos tevékenységének kialakítása és ennek fejlesztése az önálló dolgozatok bemutatása által.
Tovább…
Egy diákkonferencia célja a diákok önálló, tudományos tevékenységének kialakítása és ennek fejlesztése az önálló dolgozatok bemutatása által.
Tovább…
Az elmúlt napokban zajlott Aradon, a Delfin uszodában a Junior vízilabda bajnokság. Iskolánk két VI. A osztályos diákja – Cenădan Márk és Bartó Viktor – is tagja az aradi AMEFA gyerekekből álló vízilabda csapatának, így elmentünk néhányan szurkolni nekik.
Tovább…
Két év kihagyás után 2022. május 11-én sor került a Csiky Gergely Főgimnázium szalagavató ünnepségére a Ioan Slavici Klasszikus Színházban, ahol 58 végzős diák felnőtté válását ünnepelhettük együtt. A színházat zsúfolásig megtöltötték iskolánk diákjai és végzősei, hozzátartozóik, tanáraik, illetve a rendezvény támogatói.
Tovább…
Szombaton, május 7-én, az Aradi Magyar Majálison a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusainak egy nagy csapata is aktívan részt vett.
Sátraink alatt elsősorban a kézműves foglalkozásoké volt a szerep, de a logikai és általános műveltségi játékok is helyet kaptak. A kisebb és nagyobb gyerekek különböző technikával készíthettek képeslapot, ajándékártyát, hűtőmágnest, hurkapálcikára tavaszi díszeket, virágokkal és pillangókkal díszített koronát. De volt ott jó néhány érdekfeszítő sakkjátszma és Európa országait tartalmazó puzzle is. Aki pedig az ügyességét szerette volna felmérni nekiállhatott az óriás-jengának.
Tovább…
A regét, népmondát, legendát kedvelő kisdiákok utaztak az ország magyarlakta vidékeiről május 6-án és 7-én Marosvásárhelyre. A Dacia Általános Iskola lelkes pedagógusai 12. alkalommal szervezték meg a harmadik osztályosok országos regemondó vetélkedőjét. A megmérettetésen 23 harmadik osztályos kisdiák vett részt, 15 megyéből, illetve Bukarestből. Arad megyét iskolánk III. A osztályos tanulója, Horváth Szilvia Viktória képviselte.
Tovább…
69 rövid, telefonképernyő-hosszúságú „kávévers”, három fűzérbe csoportosítva (Évszakítás, Évszagok-ízek, Miniallűr – maxizűr), huncut-izgalmas illusztrációkkal ellátva, igényes megjelenésű könyvbe csomagolva – száraz-röviden így írhatnók le Kézdi Imola Miniallűrök című debütkötetét, amelynek aradi bemutatójára 2022. május 7-én, szombaton este került sor az Aradi Kamaraszínházban.
Tovább…
Az idei, kisebbségeknek szervezett román nyelv és irodalom tantárgyversenyen, amelyet Brăilaban rendeztek meg, iskolánkat három diák képviselte: Szél Emese (VIII. A), Anghel Orsolya (VII. A) és Kiss Cyntia (VI. B), felkészítő tanáraik Dima Crina, Rus Cristiana és Vulpoiu Laura. A három résztvevő diák közül, kitartó munkájának köszönhetően, Kiss Cyntia dicséretben részesült, gyarapítva ezzel saját és iskolája hírnevét. Gratulálunk neki!
Tovább…