Palotáról palotára Aradon – eredményhirdetés

Díjazott csapatok a Palotáról palotára Aradon verseny eredményhirdetésén [Fotó: Ilona János]

Ahogy azt korábban közzétettük, a Szecesszió Világnapjára összeállt program bevezető lépése az a szecessziót népszerűsítő verseny volt, amely a Palotáról palotára Aradon nevet kapta, és amelyben a Gyulai SzC. Harruckern János Szakgimnáziuma és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai vettek részt, utóbbiak dr. Muntean Tibor történelemtanár vezetésével. A verseny kiértékelésére és a díjazási ünnepségre március 10-én, kedden (közvetlenül a járvány miatti kényszerszünet kezdete előtt) került sor iskolánk Tóth Árpád termében.

   Tovább…

Angol versenyeredmények

Eredményes csikys olimpikonok az angol tantárgyverseny megyei szakasza után, felkészítő tanáraik társaságában [Fotó: Ilona János]

Eredményesen versenyeztek a csikys olimpikonok az angol tantárgyverseny megyei szakaszán.

A kétfordulós angol tantárgyverseny városi szakaszán a Csiky Gergely Főgimnázium 7 általános iskolás és 10 középiskolás versenyzője vállalta a megmérettetést. Közülük 1 általános iskolás és 6 középiskolás versenyző jutott tovább a megyei fordulóba. A megye legjobbjai 2020. március 7-én mérték össze tudásukat az Aurel Vlaicu Általános Iskolában rendezett versenyen, és örömmel tudatjuk, hogy iskolánk tanulói remekül szerepeltek.

   Tovább…

Közérdekű közlemény

Kényszerszünet a koronavírus okozta megbetegedések miatt [Fotó: Ilona János]

Kedves diákok és szülők!

A koronavírus okozta megbetegedések miatt meghirdetett kényszerszünettel kapcsolatban Arad megye tanfelügyelősége, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatósága és vezető tanácsa a következőkre szeretné felhívni a figyelmet:

   Tovább…

Keress, kutass, járj nyitott szemmel és fotózz! – Fenntarthatósági témahét a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban

[Illusztráció: earth.com]

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban minden évben megünneplik a madarak és fák napját. Idén erre a Fenntarthatósági témahét című projekt keretében kerül majd sor, április 20–24. között. A projekt egyik programja lesz az a tematikus fotópályázat, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is részt vehetnek.

   Tovább…

Lehetőségek és kihívások a romániai magyar szakoktatásban – tudományos konferencia Nagyváradon

Figyelembe véve, hogy a magyar szakoktatásban résztvevő pedagógusoknak ritkán adatik meg az a lehetősége, hogy megosszák egymással gondjaikat, örömeiket, sikereiket, ebben az évben, újdonságként a március 27-én tartandó Gazdálkodj okosan! országos versennyel és országos tanirodai kiállítással egy napon szakmai konferenciát is szervez a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, az Országos Magyar Továbbképző Központtal partnerségben.

   Tovább…

TERMÉSZETTUD 2020 – tudományos diákkonferencia Nagyszalontán

A Nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum Matematika-Informatika és Fizika-Kémia-Biológia Katedráinak tanárai tisztelettel meghívják az érdeklődő diákokat és szaktanárokat a 2020. május 9-én rendezendő TERMÉSZETTUD 2020 tudományos diákkonferenciára. A rendezvény a matematika, informatika, tudománytörténet, fizika, kémia, biológia, tehát a reál tudományok kedvelőinek szól.

   Tovább…

Március 4-én kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályba

Előkészítő osztályosok a 2019. szeptember 9-i tanévnyitón [Fotó: Ilona János]

Még egy nap, és itt van március hónapja, még néhány nap, és kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályba. Még néhány nap, és a szülőknek felelős döntést kell hozniuk, melyik iskolát, esetleg milyen tannyelvű iskolát válasszanak.

   Tovább…