
Hetedik alkalommal, de új néven indította útjára az idei tanévben a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a tehetséggondozó versenyt, amelyen a természettudományok és az informatika iránt érdeklődő középiskolás diákok vehetnek részt. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is két on-line forduló alapján alakult ki a döntősök mezőnye, amelybe – örömünkre – hat csikys diák jutott be.
A Talentum versenyt kezdettől fogva figyelemmel kísérte és támogatta dr. Toró László, sugárvédelmi kutatófizikus, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem oktatója, a temesvári magyar közösség kiemelkedő személyisége, aki 2020. június 7-én hunyt el. Emlékét méltó módon kívánván megőrizni, a szervezők úgy döntöttek, hogy az idei tanévtől a verseny az ő nevét viseli.
Biztosan megjegyeztük már: a Talentum különlegessége az, hogy a jelentkező diákok nem egy, hanem két, általuk választott tantárgyhoz (informatika, kémia, biológia, fizika) kapcsolódó feladatsort oldanak meg. Az elmúlt ősszel és most, télen lezajlott online fordulókon is ugyanez a szabály, azzal a különbséggel, hogy akár három, vagy mind a négy tantárgyból is be lehet küldeni a megoldásokat, a végső pontszámot pedig az a két tantárgy adja, amelynél a diák a legnagyobb pontszámokat érte el.
Ennek alapján a február 19–21-i döntőbe a Csiky Gergely Főgimnázium következő diákjai kaptak meghívást:
- Csonka Nikolett (XII. A) – biológia, kémia
- Back István Levente (XI. A) – informatika, biológia
- Sztojka Szidónia (XI. A) – informatika, biológia
- Almási Eszter (X. A) – biológia, kémia
- Spir Ádám (X. A) – informatika, biológia
- Szabó Sára (X. A) – kémia, informatika
Gratulálunk nekik, és eredményes versenyzést kívánunk a döntőn! A döntőn, amelyre, rendhagyó, de a járványügyi intézkedések miatt érthető módon, ezúttal nem Temesváron kerül sor, hanem valamennyi résztvevőnek a saját iskolájában. Ennek lebonyolításáról, és az eredményekről a verseny végeztével, tehát valamivel több, mint egy hét múlva fogunk tudni beszámolni.