„A halálban testvérekké váltak” – Első világháborús történelem verseny Egerben

Eger_tortenelemverseny_sav

2015. május 23-án került sor Egerben „A halálban testvérekké váltak” című I. világháborús országos történelemversenyre, amely főként az olasz front eseményeire épült, hiszen 100 éve azon a napon történt, hogy Olaszország az antant oldalán ismét belépett a háborúba. 

   Tovább…

Csikys sikerek a III. Bánsági kisfilmfesztiválon

Kisfilmfesztival_3_beharangozo_sav

Most még csak távirati stílusban: az első és a második díjat, illetve a különdíjat vehették át a csikys diákok a III. Bánsági kisfilmfesztivál mai eredményhirdetésén, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban. 

   Tovább…

Ide lábam, ne tova! – A hetedik…

Neptancgala_2015_sav

Sablonos riporteri fordulat úgy kezdeni egy beszámolót, hogy valamely rendezvényen nagyon sokan voltak, még a csilláron is lógtak. A Csiky Gergely Főgimnázium idei tanévzáró néptáncgáláján, június 2-án a csillár ugyan szabadon maradt (merthogy elég magasan is van), viszont az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme zsúfolásig megtelt. A fellépő kis- és nagydiákokon kívül nagyon sok szülő, nagyszülő, rokon, pedagógus és diáktárs érezte fontosnak részt venni a változatos, színvonalas hagyományőrző rendezvényen. 

   Tovább…

Ide lábam, ne tova! – A hetedik!…

Neptancgala_2014_reklam_sav

Ha június eleje, akkor tanévzáró néptáncgála! Idén is, mégpedig június 2-án, kedden 18 órakor, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.

Azért A hetedik, mert éppen hét éve, hogy az akkori csikys középiskolás csoport megtanulta és előadta az első, Sztankó Károly néprajzkutató, néptánc- és drámapedagógus által koreografált szatmári táncot. Az idei előadáson viszont már nem csak középiskolások, hanem az előkészítő osztályosoktól kezdve gyakorlatilag minden évfolyam fellép, a korának megfelelő produkcióval, produkciókkal. 

   Tovább…

Lengyel vendégek iskolánkban

lengyel_magyar_projekt_sav

Az elmúlt hét folyamán iskolánk vendégei voltak Lengyelországból, Łódź városából, testvériskolánk, a Bem József 13-as számú Általános Iskola diákjai, tanárai, és Laci bácsi, azaz Szilágyi László. Őket a pályázat helyi vezető tanárai, Rogoz Marianna és Ruja Ildikó, valamint csikys diákok fogadták. 

   Tovább…

„Gyermekkorotok véget ért, beléptek a felnőtt életbe…” – Elballagtak a végzősök

Ballagas_2015_sav

Meghatódott szülők, hozzátartozók, tanárok várták május 29-én a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára azt a 97 diákot, aki búcsút vett eddigi második otthonától. Kilenc órakor kicsengettek az utolsó osztályfőnöki óráról, s a négy végzős osztály díszbe öltözve elindult a folyosón, a titkárságon, az igazgatói irodán és a tanárin keresztül az udvarra. 

   Tovább…

Gondozóként a jövőben?

Nemetorszagi_gondozas_sav

Május 13-án Karol Wild volt vendége iskolánknak, aki az eisenach-i Johannes Falk diakóniai intézmény munkatársa. Ő azért érkezett, hogy a végzős XII. A, XII. B, illetve a hamarosan végzős XI. A, XI. B és XI. C osztályos diákoknak egy olyan programot mutasson be, amelyre 18–27 év közötti fiatalok iratkozhatnak fel, s amelynek keretében Németországban dolgozhatnak kórházi asszisztensként vagy idősgondozóként. 

   Tovább…

Erasmus+ Stratégiai Partnerség az OTP Fáy András Alapítvánnyal

Fay_Andras_logo_Sav

A Csiky Gergely Főgimnázium az elkövetkező három évben partnerként vesz részt a magyarországi OTP Fáy András Alapítvánnyal egy közös pályázat keretében az oktatás minőségének növelése érdekében. A pályázat célja új és innovatív oktatási gyakorlatok, módszerek kidolgozása, fejlesztése, terjesztése és alkalmazása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért és jövőtudatos fiatalok formálásáért.

További részleteket a pályázatról IDE kattintva olvashatunk el.